Feltámadva ~ Taekook/Vkook {egyelőre félbehagyott}

(5)

- Jeongguk! Jeongguk! - hallatszott Taehyung keserves kiáltása, amint két kopasz öltönyös férfi kirángatta őt a házból. Minden erejével azon volt, hogy kiszabadulva a szorításból, a biztonságot nyújtó szobájába rohanhasson, de kidolgozott, izmos testalkat ide vagy oda, esélye sem volt a kormányügynökökkel szemben.

-Ön Jeon Jeongguk? - lépett mellém egy harmadik férfi.

-Igen - feleltem tenyereimbe temetett arccal.

-Kim Taehyungot nemzetbiztonsági okokból magunkkal kell vinnünk, önt pedig holnap reggel várják a körzeti megbízott irodájában kihallgatásra. Amit most látott, az nem történt meg. További jó éjszakát - hadarta el, majd otthagyva engem a szakadó esőben, a kocsija felé indult.

Az elsötétített ablakon keresztül is láttam Taehyung kétségbeesett tekintetét, amint zokogva a nevemet kiáltozva reménykedik, hogy valami csoda fojtán kiszabadítom. Nem sok kellett hozzá, hogy felé kezdjek rohanni, de a fekete terepjáró hangos csikorgással hagyta el a kocsifeljárót, és tűnt el a szöuli éjszakában. Egy szál pizsamában hajnali kettőkor ott az úttesten, úgy éreztem kitépték a lelkem, bedobták egy kocsi hátsó ülésére, és elhajtottak vele.

Az esőcseppek koppanása közepette Taehyung hangja ütötte meg a fülem.

- Jeongguk! -Jeongguk!

- Csak képzelődök - mondtam magamnak, de a hang csak nem hagyott alább.

Szemhéjaim lassan emelkedtek fel, világlátóim elé pedig egy engem furcsán vizslató Taehyung tárult. Esőnek, ügynököknek, vagy terepjáróknak nyoma sem volt.

- Csak álom volt...- Suttogtam félig magamnak, félig Taehyungnak.

Egy hirtelen mozdulattal magam mellé rántottam a fölém hajoló fiút, majd miután takaróm felével alaposan bebugyoláltam, úgy öleltem magamhoz, mintha évekig nem láttam volna. Arcomat a mellkasába nyomva rejtettem el örömkönnyeimet, bár nem hinném, hogy bármit is szégyellnem kéne előtte. Éreztem, ahogyan Taehyung szívverése is felgyorsul, majd szép lassan felveszi az én éltetőm ritmusát. Kézzel lábbal kapaszkodtam belé, nehezen akart tudatosulni bennem, hogy biztonságban vagyunk. Lassan emeltem el az arcom, az izmos mellkasról, Taehyung szeme még csukva volt, már nem ellenezte a közelségemet. Bal kezemet, a hátán végigsimítva az arcára vezettem, mire élettől csillogó szemei kinyíltak, és egyből az enyéimbe mélyedtek. Éreztem a szuszogását, a testmelegét, és azt hogy az ő helye mellettem van, sehol máshol. Egy óvatlan pillanatban, miközben iríszeiben elveszve gyönyörködtem a fiúban, ajkaink vészesen megközelítették egymást, mire leheletnyit szorítottam az ölelésen, jobb kezem pedig Taehyung barna fürtjeinek felfedezésére indult.

Lassan zihálva távolodtunk el egymástól, nem akartam túlzásba vinni és megijeszteni a fiút. Arcát a nyakamba fúrva borult rám, én pedig vele együtt a párnára. Jobbommal, még mindig kissé kócos fürtjeit csavargattam.

- Lehet fogalmad sincsen mi történt most Taehyung. De nem kell félned - szorítottam ismét magamhoz. - Ezt kötődésnek hívják. Vigyáznod kell vele, mert a végén eluralkodik rajtad, és ki tudja... beleszeretsz egy halottba...-tettem hozzá gondolatban.

- Szeretlek Jeongguk! - kapta fel a fejét Taehyung, majd egy gyors mozdulatal felült az ágyban.

Szégyellősen sütöttem le a fejem, és ujjaimat kezdtem tördelni. Furcsa de még soha nem mondta ezt nekem senki. Mármint tényleg...soha...  Mégis hol mondták volna? Az árvaházban, ahol felnőttem, vagy a hullaházban, ahol dolgozom?

- Nem tudod mit beszélsz - suttogtam.

- Jeongguk szere...

- Fogd be a szád nem érted? Azért mondod mert ezt a két rohadt szót ismered - üvöltöttem az arcába, mire remegve rohant ki a szobából, majd a követkető amit hallottam az bejárati ajtó csapódása volt.

- T-Taehyung? - szólítottam, de csak a kinyitva himbálózó ajtó enyhe nyikorgását kaptam válaszul.

Istenem... mit tettem...??

•••
Sziasztok!😊
Sajnálom, hogy ennyit késtem! De mindig igyekszem!
Esetleges hibákért elnézést !
Remélem azért tetszett, bármilyen véleményt szívesen fogadok.
Kitartást mindenkinek a jövő hétre!❤️😊
2018.12.09.