Feltámadva ~ Taekook/Vkook {egyelőre félbehagyott}

(2)

Az első sokk után, a hűvös padló érzete keltett. Szemhéjamim lassan, remegve nyíltak ki, látni engedve rémületem okozóját. Lassan, szédelegve tápászkodtam fel, közben folyamatosan a fahoz lapulva bámultam meredten, az immár nyitott szemmel fekvő testet. Kerek egy éves karrierem során, még sosem fordult elő ilyen. Talán csak véletlenül rosszul nyúltam az egyik idegponthoz az arcán - nyugtattam magam, miközben csigalassúsággal ismét Taehyung fölé hajoltam. Felemeltem kezem, hogy ujjaimmal ismét lecsukjam szemeit, ám ahogy hozzáértem, jéghideg kezével brutális erővel markolt a csuklómra.

Teljesen megbénultam a rémülettől, remegve rogytam térdre, ám Taehyung szorításából így sem szabadultam.

- Ne...bántson..k-kérem.. - dadogtam könnyes szemekkel.

Néhány másodperc múlva már nem éreztem a nyírkos kéz szorítását, kihasználva az alkalmat villámgyorsan rohantam ki a teremből, tiszta erőből bevágva magam mögött a súlyos vasajtót, ami mögött magzatpózba kuporodva igyekeztem elfolytani a kitörni készülő pánikrohamomat.

Kis idő elteltével, mikor megbizonyosodtam róla, hogy nem őrültem meg, lassan felállva néztem be az ajtó kis üvegablakán. Taehyung egy helyben ült az asztalon, mereven, és kifejezéstelenül bámult maga elé.

Nagy levegőt véve léptem be újra, egy hajvágó ollót tartva magam előtt, arra az esetre, ha az előbbi incidens megismétlődne.

- Elnézést de ez most valami rossz vicc, vagy maga tényleg feltámadt? - kérdeztem a férfit, ám amilyen erővel szorított az ímént, most annyira nem vett rólam tudomást.

Fogalmam sem volt, hogy kit kellene ilyen esetben értesítenem. A családot? Egy kórházat? Rápillantva a kartonjára láttam, hogy még egy hét volt Taehyung temetéséig, legalább ez miatt nem kellett aggódnom.

Engedtem neki egy pohár vizet, ám ez sem váltott ki reakciót a fiúból. Tanulva a hibámból, lassan fogtam meg a kezét, majd vezettem azt a pohárra, összekulcsolva körülötte az ujjait.

- Ömm Taehyung! - olvastam le a nevet a kartonról. - Három napja nem vittél be folyadékot muszáj ezt meginnod.

A fiú rám vezette tekintetét, gyönyörő szemeiben már ott csillogott az élet, ami arra késztetett hogy mindenképp segítsek neki. Átvettem tőle a poharat, majd kihasználva, hogy engem néz, ittam egy kortyot a pohárból, hogy lássa mit is várok tőle.

Ahogy sejtettem, Taehyung készségesen emelte meg a poharat, és gondosan lemásolva minden mozdulatomat, fenékig ürítette azt. Néhány csepp víz landolt a fiú formás felsőtestén, ami nem mondom, igencsak szép látványt nyújtott, a nyilvánvaló helyzet ellenére.

A helyzetet a nagymamám által hímzett selyemzsebkendővel igyekeztem orvosolni. Taehyung mellkasához érintettem, hogy felitassam onnan a csillogó vízcseppeket, de ő a már jól ismert villámgyors kézmozdulatával kikapta a kezemből.

- Nem!  - Azt azonnal add vissza! - kiáltottam a fiúra, de ő csak meredten nézte az újonnan szerzett zsákmányát. Ahogy a halvány fénybe tartotta, láthatóvá vált rajta a hímzés, ami engem, és a nevemet volt hivatott ábrázolni.

- Az én lennék. Ott a nevem is. Jeongguk. - mondtam reménykedve, hátha mégis valami csoda folytán visszakapom a féltve őrzött kincsemet.

-Jeongguk - ismételte Taehyung mély, rekedtes hangján.

- Jeon Jeongguk - mutattam magamra mosolyogva.

-Jeongguuuk - kiáltotta a fiú vidáman, csillogó szemekkel.

Sikeremen felbátorodva, úgy döntöttem, miért ne mehetnénk tovább.

- Taehyung. Kim Taehyung - mutattam rá a zsebkendőmet szorongató fiúra.

- Kim Taehyung..? - ismételte bizonytalanul, miközben észrevettem, hogy borzasztóan vacog.

Igen. Sikeresen figyelmen kívül hagytam, hogy új barátom immáron fél órája meztelenül ül egy vasasztalon a durván tíz fokos helységben. Körülpillantva semmit sem láttam, amit ráadhattam volna, így a munkaruhaként funkcionáló fehér köpenyemet vettem le, majd átadtam Taehyungnak, hogy megvizsgálhassa, mielőtt felveszi. Miután megforgatta, óvatosan visszavettem tőle, és bebugyoláltam a bekuckózva reszkető fiút, aki hálásan mosolygott rám.

Élveztem a vele töltött időt. Sosem hittem, hogy amit az elhunytakban szeretek, és tisztelek, valaha megkapom egy élőtől is. De Taehyung csendessége, és tudatlanságából fakadó szerénysége megmagyarázhatatlanul vonzott. És abban a mosolyban láttam, hogy valószínűleg fogalma sincs arról hogy mi történik épp vele, vagy hogy mit jelent az a szó hogy bizalom, mégis a kettőnk barátsága ezzel egy új szintre lépett.

...
Sziasztok!
Remélem tetszett  a rész 😊
A hibákért megint csak elnézést,  javítva lesznek!
Nyugodtan hagyj jelet, véleményeteket szívesen olvasom.
Jóéjszakát!😊