–Dalla, kérlek siess– kiáltotta anya, mikor lassan sétáltam le az emeletről.
–Anya, most miért? Már voltunk egyszer a héten.– motyogta a végét amit valószínűleg nem hallott meg.
–Nem kezd megint, te is tudod nagyon jól, meg kell vizsgálnia.–nézett szúrós szemmel rám, mikor a már a bejáratnál várakozott.
Inkább hallgattam, jobbnak tartottam nem megszólalni, hisz tudom, nem lett volna jó vége. A kórház nincs messze tőlünk, kint a kertvárosban lakunk, elég nyugis hely. Kb 15-20 perces az út, ami alatt most kellemes karácsonyi dallamokat hallunk a rádióból.
–Mit gondolsz, mi lenne ha a doki után beugranánk plázázni és vennénk az öcsédnek valamit? Nem mellesleg lassan neked is újítani kellene a ruhatáradon, ez a dzseki már lassan 3 éves és kopott is. El sem hiszem, hogy merek veled mutatkozni.–nevetett a saját viccén, miközben a lámpát szugerálta ami zöldre váltott.
–Igazad van, rámférne egy bevásárlás és persze kíváncsi vagyok a játékboltokra is amik most az ünnepekre mégtöbb érdekes dologgal van tele.–csillant fel a szemem– Ugye választhatok én ajit?
–Persze, amit te választasz annak biztos jobban fog örülni Cody. –pillantott rám anya mosolyogva.
Nem tartott fél percbe sem, megérkeztünk a gyakran látogatott helyhez ami mondhatni a második otthonom. Lassan ballagtunk el a liftig, majd a 3. emeletet véve célpontul indult el, ahogy megáltunk benne anyával. Kilépve több embert láttam meg, mint ami, amúgy szokott lenni. Szerencsénk volt, hisz Dr. Bell az orvosnőm épp kiszúrt minket, ami különös, hisz elég nagy tömeg ácsorgott a lift előtt.
–Sziasztok, Dalla, rég láttalak–mosolyodott el.
–Helló– mondtam de valaki túlkiabált, amivel nem akartam foglalkozni ezért folytattam– ma csütörtök van te pedig hétfőn láttál, ez nem valami sok.–matyogtam.
–Bocsi, de nem hallottalak, túl nagy a nyüzsgés, eltört a vízcső az ötödiken és most az egész emelet ázik ezért itt van azt 5. és a 4. emelet is mert persze, hogy pont ide kell rakni ha ázik a plafon. –elég idegezen magyarázott és közben mutogatott a kezével mint egy vadállat, vagy mi. –Figyelj, menj oda a szokásos kórteremhez, most vannak még bent ott de te csak a saját ágyadhoz feküdj le.–magyarázta ahogy csak tudta habár nem értettem miért.
–Rendben.–bólintottam, majd siettem onnan ahogy csak tudtam. Nem értem miért ilyen hangosak a kórházba mindig csend szokott lenni. Egy csomó gipszelt kezü és lábu emberrel találkoztam gondolom, ők nem leukémiával vannak itt, lehet ide került a csont osztály ami talán az 5.,na mindegy ez engem jobb ha nem izgat.
A kórtermet megtalálva a két ágyas szobába belépve egy csapat örjöngő fiúvala találtam szembe magam, akik nemmellesleg észre sem vették a nagy párnacsatába. Mikor bezártam magam mögött az ajtót hirtelen csend lett, és öt szempár szegeződött rám.
أنت تقرأ
Kéꜱᴢ ʜüʟʏᴇꜱéɢ
أدب الهواة▪️Dalla Wolsey leukémiával küzd 11 éves kora óta. A szülei mindent megtesznek egészségéért de a lány még ígysem élhet normális életet. Akárcsak a többi vele egykorú, ő is bulizni, inni és szexelni szeretne. Szerelmesnek lenni, a hóban csókolózi elős...
