Az elátkozott Szent Mágus [Fairy Tail FF]

1

Raven egy kémcsövekkel teli asztalon támaszkodott és hangosan fújtatva fejezte ki nem tetszését. A vele szemben álló, pár évvel fiatalabb mégis egy fejjel magasabb fiú félve nézett a lányra. Tudta, hogy mestere a legmaximalistább ember, akit csak hátán hordott a föld.

- Szerinted, ezt kérték tőlünk?! Egy semmi kis altatótgázt?! - üvöltött Raven magából kikelve.

- De hát az orvgyilkos feladata megölni őket. Akkor elég ez is... - motyogta félve a fiú.

- Én méregkeverő vagyok, akinek az a feladata, hogy MÉRGEKET keverjen, nem pedig altatót alvászavaros embereknek! - sipákolt tovább a lány.

Lesöpörte a fiolákat az asztalról és idegesen csapott rá. Ez a munka lett volna az ő nagy lehetősége, hiszen egy olyan mágust kellett volna eltenni lábalól, akinek egy egész könyvtára van a fekete mágiáról, és Raven abban bízott, hogy talán azok között a könyvek közt talál megoldást a szemére.

Tizenegy éve kutatja a megoldást arra, hogy megtörje az átkot, amiről még azt sem tudta, hogy milyen, és ez a kis mitugrász most elszúrta neki ezt a nagyszerű lehetőséget. De szerencséjére volt még ideje, mert az a bizonyos mágus aznap tartott egy bált a kastélyában és ez Ravennek nagyon jól jött.

A pince, ahol az ő kis szentélye volt a falak tele voltak polcokkal, amiken mérget széles skálája díszelgett várva, hogy gazdájuk hasznukat vegye. A lány lekapta a neki kellő üvegcséket és egy táskába rejtette azokat, majd kiviharzott a helyiségből és a kastély felé vette az irányt. Leintett egy lovas kocsit, ami arra tartott és elvitette magát egész a birtok széléig.

Bár ruhája nem volt igazán bálinak mondható, de ezzel most nem tudott foglalkozni. A csizmája a combja közepéigért, szoknyája éppen csak eltakarta a combja másikfelét. Derekán övként foglalt helyet egy mélyszürke uszáj. Ruhája garbós nyakban végződőtt. Ujjatlan volt így a kezét semmi sem akadájozta a mozgásban és ha kellett az uszájt is le tudta csatolni, ha kellett. Fekete haját hajtűvel fogta kontyba, csak a frufruját hagyta ki, hogy az eltakarja a szemét.

A kapunál álló őr sem állította meg, ilyenkor örült csak igazán a nagy addottságának, mert a férfiak álatálban mindig azt nézik és nem kérdeznek semmit. Széles műmosollyal lépett be a terembe és egyből a mágust kezdte keresni.

A lány ugyan méregkeverőnek mondta magát, de ugyan úgy volt bérgyilkos is. Bár magát képezte és a harcokban sem mindig maradt alul, viszont volt egy nagyon nagy hiányossága. Nem tudott mágiát használni.

Sehol sem találta a mágust, így a könyvtár felé vette az irányt. Bár rossz érzés kerítette hatalmába mégsem hátrált meg. Tudni akarta, hogy a régóta kutatott könyv ott van e, kellett neki és ez a vágya elhatalmasodott rajta. Olyannyira, hogy nem foglalkozott a megérzésével, pedig jól tudta , hogy az esetek többségében nem téved.

A lány belépett a hatalmas terembe és rögtön nekilátott a keresésnek. Pontosan tudta, hogy mit keres, mert a könyv képe szinte bele ívódott az agyába azon a bizonyos napon. Egy eldugott sarokban nézte át a köteteket, amikor a kezébe akadt egy fekete borítós könyv.

Rögtön fel is nyitotta a fedőlapot és egész addig pörgette a lapokat, míg meg nem találta azt, amit keresett. A földre tette a földet és a szoknyájába lévő rejtett zsebből előkotorta azt a régi jegyzetét, amit tizenegy éve készített. A könyv mellé terítette és pontosabban áthúzta a rajzot.

Épp befejezte, amikor észrevett egy apró jegyzetet a lap alján. Pici betűkkel volt írva, olyannyira, hogy szinte alig lehetett elolvasni. Raven közelebb hajolt a laphoz és hunyorogva próbálta kiolvasni a szöveget.

- Ahhoz, hogy a varázst megtörd... - olvasta föl lassan, minden szót megízlelve, ám ekkor léptek zaja ütötte meg a fülét.

A paírt begyűrte a melléhez, akönyvet pedig felkapta és a hangokkal ellentétes irányba iramodott meg. Össze-vissza cikázott a könyvespolcok között, míg zsákutcába nem ért. A könyvet a mellkasához szorította és úgy hátrált, egész addig, amíg a hátát a polcoknak nem vetette.

Alig hallotta az egyre közeledő lépteket, mert a vére a fülében dübörgött. Félt a lebukástól, hisz még sosem történt vele ilyen ez előtt. De nem csak ettől rettegett, hanem attól is, hogy egy mágussal kerül szembe, mert azok ellen védtelen volt.

A pánik teljesen a hatalmába kerítette. Szédülni kezdett és a látása is homályossá vált. Nekitántorodott a polcnak és ezzel buktatta le magát.

Egy férfi fordult be a sarkon. Raven alig látta az idegen arcát. Ijedten préselte magát a könyvekhez és szinte sípolva kapkodta a levegőt. Végig az járt a fejében, hogy ott fog meghalni.

Az idegen közelebb lépett és alig pár méterre ált meg Raventől. Tetőtől talpig végigmérte a lányt és a tekintete megakadt a könyvön. Felemelte a kezét és egy apró csuklómozdulattal elporlasztotta azt.

A lány megijedt és minden bátorságát összeszedve félrelökte a férfit és a kijárat felé rohant. Pontosan emlékezett az útra és nem is kellett sok, hogy megtalálja a hatalmas faajtót. Kirontott rajta és rohant tovább a palota főbejárata felé.

Már majdnem kiért, amikor görcs rántotta össze a gyomrát. A térde megrogyott és vért köpött, de nem volt ideje ezzel foglalkozni. Az adrenalinnak hála még épp volt annyi ereje, hogy kirohanjon az épülezből és az erdő felé vette az irányt.

A lánynak épphogy sikerült elhagynia a birtokot, amikor utolérte a férfi. Rávetette magát a lányra és leterítette a földre. Raven szájából folyamatosan ömlött a vér és ez a mértékű veszteség olyan szinten legyengítettem, hogy mozdulni se tudott.

- Mielőtt meghalsz, mond el, mit kerestél a házamba? Nem voltál a meghívottak között! - a férfi összenyomta az arcát és a fejét rángatva vette szemügyre Ravent.

- A... A köny... - nyögte a lány és a vért a férfi arcába köpte.

- Összeroncsoltam a belsőszerveidet. Alig van pár perced hátra! Mond el, miért kellett neked az a köny, hülye ribanc! - üvöltötte idegesen a férfi.

- Mert... átok... megtör... - habogta össze-vissza a lány.

Már nem tudott magáról. Fogalma sem volt arról, hogy mit kérdeztek tőle vagy, hogy hol van.

Kellemes meleg árasztotta el a testét, de mégis remegett. A szeme előtt elsötétült a világ és a tudata kezdett visszavonulni. Lassacskán abbamaradt a reszketés és a teste pihekönnyű lett. Végül teljesen elvesztette az eszméletét és az eddigi nehézkes légzése is megszűnt.

Zuhant. Egyenesen a sűrű, sötét semmibe. A feneketlen öntudatlanságba, az idők végeztéig.