✨Kpop oneshots for you✨

SeBaek - I Want To Help (EXO)

Nem fél. Harmadik alkalommal sem fél, pedig már a padló is piros, ahogy a keze és a penge is.
Kezeit kémleli, megnyugvást ad neki az, hogy fájdalmat érez, azt a tipikus szorító, lüktető érzést, amit minden egyes alkalommal.
Neki ez ad mentsvárat.
- I wake up in a castle.. - énekli halkan, másik kezébe veszi a pengét.
- In a blossoming garden.. - folytatja könnyeitől egyre kevésbé látva, de nem érdekli, lassan egy újabb vágást ejt másik kezén.
- Feeling so lonely.. - szipog halkan, a második csíkot is meghúzza alkarján.
- I hung myself in this mess filled with thorns* - sírva fakad, elejti a pengét.
Fáj a feje, szinte lüktet, akárcsak alkarjai. Eldől a kád mellett a padlón, lehunyja szemeit, várja a halált. A halált, amit másképpen nem mer hamarabb elhozni magának.
Fél tőle, sosem tagadta. Nem tudott úszni, ezért nem járt strandra, mert félt a vízbe fulladástól. Nem ment erdőbe kirándulni, kísértette a magát felakasztott emberek gondolata. Nem ült autóba, félt a baleset okozta haláltól. Alig mer kilépni az utcára, retteg az elrablástól, hogy bárki egy puszta lövéssel megölheti.
Ő csak saját kezűleg akart meghalni. Így, a csendben, a magányban, barátok és család nélkül, amikor már nincs senkije, csak a sötétség és a depresszió.

Kórházi ágyban kel. Szemeit bántják az erős fények, ennek hangot is ad, hangosan felszisszen, hiszen kezei is fájnak. Lepillant rájuk, be van kötve mindkét alkarja, nem érti hogyan, és miért van itt.
Körbenéz, a feje is hasogat, de erre fordít most a legkevesebb figyelmet, tudni akarja, hogyan került ide, és minek mentették meg, amikor már épp elszánta magát.
- Szia Baekhyun - hall meg egy ismerősen mély és pösze hangot, nem akarja elhinni, hogy az az ember ül mellette, akit két éve elüldözött magától a saját gondjai miatt, azért, mert nem beleesett egy hatalmas depresszióba, amiből akkori szerelme talán ki tudta volna segíteni.
- Sehun.. - könnyek szöknek szemeibe, hiszen régi szerelme szinte semmit nem változott, ahogy ránézett, minden egyes közös emlék eszébe jutott. - Mi-miért, és..hogyan hoztál be?
- Két éve nálam van a lakáskulcsod, amit a lomtalanítás alatt találtam meg, gondoltam visszaviszem neked, de természetesen nem mentem be kulccsal hozzád, csengettem, de nem nyitottál ajtót - kezd bele a fekete hajú fiú, Baekhyun nem is érti, miért váltott szőkéről feketére, a világosabb jobban áll neki. - Tudtam, hogy nem nagyon szoktál kimozdulni, ezért biztos otthon vagy, és csak dacból nem nyitsz nekem ajtót, ezért bementem a kulcsoddal, de akárhogy kiabáltam neked, hogy gyere, csak a kulcsod adom oda, nem jöttél - sóhajt fel Sehun, látszólag nehezen meséli a történteket. - Elindultam a szobád felé, ott sem találtalak, így a mosdóba mentem, akkor már alig volt pulzusod, nagyon sok vért vesztettél - nyel egy nagyot, nehezen, de összeszedi magát. - Miközben hívtam a mentőket, pár ruhadarabbal próbáltam elállítani a vérzést, ami sikerült is, így tudtak megmenteni - a kötést kémleli.
- Te mentettél meg Sehun, nem ők - mondja halkan, nehezen beszél. - De nem kellett volna, nekem..nincs miért élnem, feleslegesen csináltál mindent - könnyei ismét utat törnek maguknak. - Ezt én akartam, én okoztam magamnak - ül feljebb nehezen, mély levegőket vesz.
- Baekhyun, én veled akartam lenni, te üldöztél el - néz fel rá Sehun, látszólag ő is a sírással küszködik. - Anyukád halála nehéz volt neked, tudom, de én akartam lenni az a támasz, aki kisegít a depresszióból. Vigyázni akartam rád, de te nem hagytad - hajtja le fejét inkább, nem is bánja, ő sem tud most a szemébe nézni. - Elüldöztél, szakítottál velem, ocsmány szavakkal illettél, hogy én mennyire rossz barát voltam egy éven át, hogy nem is szerettél sosem, és engem ez sem érdekelt, mert tudtam, hogy nem azért mondod, mert így gondolod, ezt hozza ki belőled a depresszió, így akartál ellökni magadtól.
- Nincs igazad, nem amiatt tettem. Tényleg szörnyű barát voltál, sosem figyeltél rám, nem voltál mellettem, amikor kellett, nem kérdezted meg soha, hogy vagyok, csak akkor voltam jó, mikor tárgyként tudtál kezelni - mondja ingerülten, ugyanis továbbra sem szeretne segítséget senkitől. - Menj el Sehun, nem akarom, hogy itt legyél!
- Baek.. - kezdene bele a fiatalabb fiú, de azonnal leinti.
- Menj el Sehun! - szól rá erélyesen, mire a fekete hajú feláll, és elindul kifelé.
- Tudd, hogy itt leszek neked, bármi van - fordul vissza utoljára. - Vigyázz magadra, és..szeretlek - suttogja a végét, de Baekhyun így is elég jól hallotta.

Én is szeretlek Sehun-ah.

Két hét múlva engedik ki a kórházból, ezalatt az idő alatt öt alkalommal találkozott egy pszichológussal, akinek először egyáltalán nem akart megnyílni, de a harmadik találkozásnál sikerült mesélnie. Elmondta, hogy Sehunnal általános iskola óta ismerik egymást, legjobb barátok voltak, a gimnáziumban jöttek össze, és élete legszebb egy évét töltötte vele, csak aztán jöttek a bajok. Az apukája folyamatos ivása, hogy minden pénz az alkoholra ment, hogy rongyokban járt, hogy nem mert hazamenni, ezért Sehunnál aludt, amikor csak tudott.
Anyukájáról csak az utolsó alkalommal mesélt, hiszen ő volt a legérzékenyebb téma a számára. Nagyon szerette őt, azonban két éve meghalt autóbalesetben, amit azóta sem tudott feldolgozni, és úgy érzi nem is fog, emiatt lett depressziós, és emiatt kívánja a halált, amikor csak tudja.
Az orvos teljes mértékben megértette ezt a fajta betegségét, azt mondta, hogy járjon vissza hozzá minden héten kétszer, ő pedig meglepő módon igent mondott.
Most épp Sehunhoz tart, akivel beszélni akar, és rendbe hozni a dolgokat, amit két évvel ezelőtt elrontott, és nagyon bánja. Rájött, hogy mindenki életében ott a boldogság, csak keresni kell, esetleg olyannyira az orrunk előtt van, hogy észre sem vesszük.
Nála ez így volt. Sehun volt a boldogsága, de ő eldobta magától, nem vette észre, mekkorát hibázik.

Megáll az ismerős ház előtt, mély levegőt véve csenget be, Sehun nyit ajtót.
- Szia - mosolyodik el sok év után őszintén.
- Szia Baek - látszott Sehunon, hogy megkönnyebbült. - Hogy vagy?
- Sokkal jobban, ebben a két hétben rájöttem, hogy sok mindent csináltam rosszul, és..meg szeretnék gyógyulni - vallja be őszintén, ujjait tördeli. - Figyelj, én szeretnék...
- Megbocsátok, Baekhyun - nem is hagyja, hogy elkezdje, mintha a gondolataiban olvasna, bár ezt régebben is eljátszotta néhányszor.
- Hiányoztál - mondja halkan, majd sírva borul nyakába. - Segíts nekem meggyógyulni - öleli szorosan, mintha az élete múlna rajta.
- Segítek, mindenben segítek - törli le könnyeit Sehun, majd elmosolyodik.
- Köszönöm - s úgy, ahogy elképzelte, ezzel az orvost is megmosolyogtatva a kórházban, megcsókolja szerelmét.
Ha valaki segíteni akar nekünk, engednünk kell, különben a magány ránt minket magával.

*a dalszöveg a The Truth Untold (BTS) szám angolosított változata, így jobban néz ki leírva és könnyebben olvasható❤️

✨Köszönöm, hogy elolvastad✨