✨Kpop oneshots for you✨

SoonSoo - Because Of You (Seventeen)

A fiú megbántva érezte magát, egy apró kis porszemnek, ami csak száll a szélben, és nem állapodik meg senkinél, egy jelentéktelen, darabokra törött tárgynak, ami arra vár, hogy valaki összeszedje a földről, és türelemmel összeragassza.
Elhagyta őt, mintha nem számított volna neki az elmúlt egy év, mintha azok a pillantok, amiket együtt átéltek, a semmibe vesztek volna, sőt, soha meg sem történtek volna.
Fájt neki. Vissza akarta kapni őt. Nélküle már most tudja, hogy semmi nem lesz ugyanolyan.
SoonYoung nélkül.
Idegesen szív bele a csikkbe, remélve, hogy az egy kicsit talán lenyugtatja, de csalódnia kell, ugyanis akárhányszor rá néz valamire, rögtön SoonYoung jut eszébe.
A kanapéra szegezi szemeit, ekkor eszébe jut a SoonYounggal való első közös együttlétük. Balra nézve az ajtóval nézett farkasszemet, ahol maga elé képzelte a fiatalabb fiút, amint mosolyogva öleli magához, és csókolja meg. Idegesen megrázza fejét, majd a TVvel találta szemben magát, aminek hatására eszébe jutott, mikor Soon könyörgött neki, hogy nézzenek meg együtt egy filmet, amin Ő sikeresen el is aludt.
Olyan szép emlékek ezek, mégis nem tud nekik örülni. A napokkal ezelőtti történésekre gondol, arra, mikor a fiatalabb eljött hozzá, és halkan kijelentette, hogy nem kíván többet vele lenni, hogy már nem szereti Joshuát. Nem nézett a szemébe, nem akarta, hogy lássa mennyire összetört, így halkan kitessékelte az ajtón, és könnyeivel küszködve próbálta magával elhitetni, hogy mindez csak egy rossz álom.

- SoonYoung, kérlek vedd fel. Tudom, hogy most ezt az üzenetet hallgatod, és fel-alá járkálsz a szobában, azon töprengve, hogyan rázhatsz le, de csak úgy közlöm, hogy sehogy. Nem engedlek csak így el SoonYoung! Válaszokat akarok! Miért dobsz el? Miért hagysz el egy teljes év után? Talán nem voltam jó? Bántottalak? Idegesítettelek? Kér--- - itt meghallotta azt a bizonyos sípoló hangot, ami jelezte, hogy csak ennyi hangüzenetet hagyhat.
Dühösen dobta el a telefont, és rohant be a konyhába, ahol meglátta a nyugtatókat a pulton.
Nem akarta ezt tenni, mégis ezt találta a legjobb megoldásnak, hogy beszélhessen szerelmével.
Tudta, hogy be fog menni hozzá.
Megkereste telefonját, hagyott egy üzenetet bátyjának, Jeonghannak, hogy siessen érte, mert hülyeséget fog csinálni, majd kezébe vett talán a kelleténél is több nyugtatót, és egy pohár vízzel lekísérte azokat.
Egy pillanatig nem érzett semmit, majd hirtelen szédülni kezdett, és a földre zuhanva nyelte el a sötétség.

Maga sem hitte, hogy túléli, de mikor kinyitotta szemeit, egy kórházi szobában találta magát, infúzióval karöltve, és Jeonghannal az oldalán.
- Miért csináltad ezt? - bátyja rekedtes hangja, és teljesen elhűlt tekintete lyukat égetett a szívébe. Ekkor arra gondolt, bárcsak visszaforgathatná az időt, és nem tenné ezt, de eszébe jutott Soon.
- Hoshi... - szerelme beceneve, amit ő adott neki már az első nap, sírásra késztette, amit Jeonghan is észrevett.
- Felhívtam, azt mondta rohan, ahogy tud, és hogy sajnál mindent - sikerült a terve, végre beszélhet Soonal, és talán válaszokat is kap a kérdéseire. - Megyek, hozok fel neked valamit enni. Kimosták a gyomrod, igazából nem ehetnél, de majd tartjuk azt a bizonyos mértéket, ameddig jól esik - Jeonghan feláll az ágy mellől, és mosolygva néz hátra öccsére, így távozva a kórházi szobából.
Joshua lassan körbe nézett a kórházi szobában, és undor ült arcára, ezzel sugallva magának, nagyon nem kéne itt lennie.
De a gondolat, hogy beszélhet SoonYounggal, egy pillanatra felvillanyozta, és reménykedett, hogy minden rendbe jöhet közte, és a fiatalabb között.

- Nem sok mindent hoztam, de szerintem épp elég lesz neked azok után, amit tettél - Jeonghan a végén idegesen néz öccsére, aki megbánást tanúsítva hajtja le a fejét, miután felült az ágyban.
- Nem vagyok éhes Han... - ismét rekedtes a hangja, amin jómaga is meglepődik.
- Egy kicsit egyél... Kérlek - bátyja kérlelő szavai úgy hatnak rá, mint anno Sooné, így nehezen, de elfogadja az ételt, amit az idősebb hozott neki.
Az első falat épp a szájához ér, mikor az ajtó kicsapódik, és megpillantja az elázott, lihegő Soont.
Fájt a szíve így látni, de mikor szerelme letérdelt ágya mellé, és végigtapogatta arcát, úgy érezte, jól döntött, jól tette, hogy bekerült ide.

- Miért csináltad ezt? - Jeonghan kimegy, szerelme ekkor szólal meg először. SoonYoung hangja még az idegesség ellenére is megnyugvást áraszt, olyas fajtát, amit Joshua csak nála érzett.
- Miért hagytál el? - a fiú kontráz, persze nem szándékosan, de joga van tudni, miért hagyta el őt az az ember, akiért az életét is eldobná.
- Josh, ezt...ne most.
- De! Most! Tudod te mennyit rágódtam ezen, hogy hány éjszakán át nem aludtam csak amiatt, mert nem tudtam, mit tettem? Van fogalmad róla mennyit szenvedtem, mert válaszok nélkül hagytál? - Joshua sírni kezd, holott tudja, hogy ennek nem most van itt az ideje.
- Mindennek meg van az oka! - SoonYoung kezeit gyötri, fel sem néz volt párjára.
- Miért mondtad, hogy nem szeretsz? Hogy nem akarsz velem lenni? Miért vagy most itt, ha már nem számítok neked?SoonYoung, mindennél jobban szeretlek, és ha kell, mindenem eldobnám csakis miattad! - a fiúból ömlenek a szavak, persze tudja, hol a határ.
- Épp ezért Shua. Mert túlságosan ragaszkodsz - az említett nem érti, mégis mire céloz ezzel Hoshi, de minél hamarabb meg akarja tudni.
- Csak ennyi a baj? Akkor... Ígérem, visszaveszek, kevesebbet leszek veled, csa--
- Elmegyek Joshua - kicsúszik, nem bírta tovább megtartani a titkot, és talán ez jobb is így. Joshuának tudnia kell.
- M-mi? Miért!
- Miattad... - látta, hogy az idősebb szemei tágra nyílnak, amit meg is értett.
Ki menne el a saját szerelme miatt?
- Megyek veled! É-én nem engedem, hogy elmenj nélkülem - Joshua remeg, mintha a másik felét akarnák elválasztani tőle.
Talán így is van.
- Nem azért megyek el, mert el akarok. Muszáj elmennem. Kérlek, fogadd el a döntésem. Én mindennél jobban szeretlek téged Joshua, meg akarlak védeni. Engedd, hogy megvédjelek - a fiú az ágyban fekve most először látta Soont sírni, és ekkor fogta fel igazán, ennek mekkora súlya is lehet.
El kell fogadnia a döntést. El kell engednie azt, akit mindennél jobban szeretett, és szeret még most is.
De mi lesz utána? Soon majd talál valaki mást, ő pedig egyedül marad, és emészti magát, mert nem volt elég jó, és végül mégsem volt akkora tétje annak, amiért Soon Koreában hagyta?
- Sajnálom Josh... Tényleg. Nem akartam, hogy ez legyen - lassan feláll, amit a fekete hajú fiú először nem ért, aztán realizálja, hogy valószínűleg most látja utoljára első szerelmét.- Vigyázz magadra kérlek, és ígérd meg nekem, hogy tovább lépsz! Ígérd meg, hogy nem gondolsz rám, és arra, hogy hogyan váltunk el - volt párja szemei még mindig könnyesek.
- Ezt te sem kérheted...
- Rendben, akkor csak annyit kérek, hogy... Légy boldog - lehajol, és Joshua ajkaira tapasztja sajátját, ezzel nyomatékosítva szerelmük végét.

Két év telt el, mégis mai napig azon töpreng, hogy nem vette észre. Emlékszik, épp egy kávézóban ült JiHonnal, mikor a tévében meglátta Soont, aki ellen nemzetközi körözés indult embercsempészet, és kábítószerrel való kereskedés gyanújával.
Észre kellett volna vennie, főleg az utolsó hónapokban, mikor Soon a lehetetlennél is jobban elhanyagolta őt a munkára hivatkozva. Észre kellett volna vennie a viselkedésén, a megjelenésén, a hozzáállásán, de nem, őt túlságosan elvakította a szerelem, és az, hogy Soont mennyire jó embernek állította be saját maga miatt.
Tökéletes párnak akart látszódni mindenki szemében élete első, de nem utolsó szerelmével, akivel talán az egész életét leélte volna.
Viszont egy valamit tudott. Hogy Soon szerette. Akármit tett, akármi miatt ül most a börtönben, tudta, hogy szerette, és ezt semmi és senki nem döntheti romokba.
Miatta ment el. Meg akarta védeni.
És meg is védte.

✨Köszönöm, hogy elolvastad✨