Látatlan Kötelek

1. Rész

- Jun, kérlek! Hagyjuk már és kérjünk segítséget.- rángatta a pulcsim ujját nyavajogva Minghao.

- Nem, mindjárt kitalálok valamit.- hajtottam rá fejemet a vállára.

- Két órával ezelőtt is ezt mondtad.- motyogta elhúzódva tőlem.

- De nem akarom, hogy egy külsős találjon ki koreot egy olyan dalhoz, amit mi ketten írtunk. Mindketten a performance teamben vagyunk, nehogy már ne tudjunk összehozni egy látványos táncot, ami illik a szöveghez.- szavaltam el neki ma már századjára érvelémeset, ami szerintem teljesen jogos is.

- Nem egy hajléktalant akarok az utcáról felhozni, fogd már fel!- csapott rá a combjára.- Kérjük meg Soonyoung hyungot.

- De nem akarom, mert...- kezdtem bele, de a szavamba vágott.

- Mert külsős? Ki ne merd a szádon azt ejteni, hogy hyung külsős. Ráadásul te is nagyon jól tudod, hogy ha egy héttel ezelőtt szóltunk volna neki, akkor nem állnánk még mindig a próbaterem közepén tétlenül, hanem már rég lenne valamink, amivel elindulhatunk.- oktatott ki. Persze, hogy tudtam, egyedül nem fogjuk tudni megoldani, de mégis próbáltam minél tovább húzni a dolgot, hátha valami csoda folytán eszünkbe jut valami. Viszont az ihlet már lassan egy éve kerül minket, ami miatt nem csoda, hogy dalszerző társam egy kicsit ki van borulva. Én is ki vagyok. Ennek ellenére mégsem akarom, hogy kettőnk nevén kívül szerepeljen még más is a zeneszerzők, dalszövegírok vagy koreográfusok sorában. De az idő véges, így muszáj lesz belátnom, hogy igaza van.

Számat húzva lépkedtem oda a földön heverő telefonomhoz, majd a hívásra rányomva a fülemhez emeltem a készüléket.

- Mit csinálsz?- suttogta, miközben leült a fal mellé.

- Szia!- köszöntem derűsen, majd Minghaora pillantottam, akinek egyből leesett kivel beszélek.

- Szia!- hallottam meg a vonal másik végéről Hoshi hangját.- Még mindig próbáltok?

- Próbálnánk, ha lenne mit.- nevettem el magam kínosan.- Nem tudnál egy kicsit bejönni segíteni?

- Egy negyed óra és ott vagyok.- sóhajtotta, majd letette. Lefeküdtem a padlóra és ismét rá emeltem a tekintetem.

- Jön.- mondtam röviden.
Pár percig csendben elvoltunk egymás mellett, majd kérdőn felém fordult.

- Miért akadsz ki ennyire azon, ha valaki segít nekünk?- ráncolta szemöldökét.

- Mert ez a dal a miénk és azt akarom, hogy az is maradjon. Csak a miénk.- hunytam le a szemem fáradtan.

- Attól még, hogy a táncot nem teljesen mi fogjuk kitalálni, a dal a miénk marad.- mosolygott rám halványan.

- Igaz, de akkor sem lesz ugyanolyan.- bigyesztettem le az alsó ajkamat rápillantva.

- Miért?

- Mindegy, úgysem értenéd.- legyintettem egyet lemondóan.

- De meg sem próbálod elmagyarázni?- röhögött fel gúnyosan, fejét rázva.

- Hosszú. Most nem.- ültem fel és kezdtem el mindenfelé nézelődni, úgy hogy még véletlen se akadjon össze a tekintetünk. Nem akartam, hogy akármit is kiolvasson a szemeimből és mivel egyfolytában azt mondja nekem, hogy mennyire ismer, kinézem belőle, hogy sikerülne is neki.

- Itt vagyok!- csapta ki az ajtót Hoshi.- Mitek van eddig?- kezdte is el gyorsan, miközben levette pulóverét.

- Őszintén? Semmink.- rántotta meg a vállát The8.

- Akkor eddig mit csináltatok itt?- kerekedtek ki koreográfusunk szemei.

- Őszintén? Semmit.- vigyorodtam el, majd Minghaora pillantva boldogan vettem tudomásul, hogy ő is mosolyog.

-Jézusom.- fogta a fejét Hoshi, majd mellénk leülve agyalni kezdett. Én és drága, szintén kínai barátom csak lestük őt és vártuk mikor szólal már meg végre.

Vártam egy kicsit és amikor úgy gondoltam, Hoshi nagyon bele van már merülve gondolataiba, lassan Minghao keze után nyúltam és ujjaimat szorosan csuklója köré fontam. Álmosan hajtottam volna ismét fejemet vállára, gondolván most csak nem hagy itt, de ebben a pillanatban Soonyoung fülig érő szájjal csapta össze tenyereit, mire a mellettem ülő egyből mocorogni kezdett, ezzel kiszabadítva karját.

- Kitaláltam!- kiáltott fel diadalittasan.

- Mesélj!- támasztotta meg állát kézfején The8.

- Nem mesélek. Mutatom!- emelte fel kezét, majd felugrott és kiszaladt a folyosóra.

- Mi van?- néztem értetlenül.

-Fogalmam sincs.- figyelte az ajtót ugyanolyan tanácstalanul, mint én.- Most hazament?

- Csak nem.- motyogtam magam elé.- Basszus, most mi van?- tört ki belőlem a nevetés.

- Halvány lila gőzöm sincs.- felelte vihogva, miközben könnyeit törölte.- De szerencsétlenek vagyunk.- terült a parkettán hasát fogva.

- Eléggé.- helyezkedtem el mellette, majd mikor már azt hittem mindketten lenyugodtunk, meggondolatlanul felé fordultam, mire ismét kuncogni kezdtünk.

- Mi bajotok van?- tért vissza Soonyoung furcsán méregetve minket.

- Azt hittük hazamentél.- mondtam még mindig kacagva.

- Jesszusom.- csapott rá a homlokára.- Szedjétek már össze magatokat!- rivallt ránk határozottan, mire mi összerezzenve tápászkodtunk fel ülő helyzetbe, majd ő is megint leült közénk.- Bocsánat, csak nagyon fáradt vagyok.- dörzsölte meg szemeit, azután pedig egy nagy sóhaj kíséretében előhúzott a háta mögül egy sálat.

- Úristen! Köszönöm! Tavaly veszett el.- kaptam ki a kezéből a tárgyat és egyből nyakam köré tekertem.

- Öm... Szívesen. Nem tudtam, hogy a tiéd, de igazán nincs mit. Azt azért hoztam be, mert ez lesz a My I táncának a fő kelléke.- mosolygott büszkén.

- A sálam?- fogtam meg az egyik lelógó felét zavarodottan.

- Nem, ez csak hasonlít rá.- felelte titokzatosan.

- Mondd már mi az!- kiáltott fel izgatottan Minghao.

- Egy szalag. Egy fehér szalag...