Látatlan Kötelek

5. Rész

- Sziasztok!- nyitott be másnap félve a próbaterembe Soonyoung.- Mire jutottatok?- ült le a szoba közepére, mivel én a padokon foglaltam helyet, ameddig Minghao a helyiség másik felében, a tükröknél feküdt. Gondolom nem akarta, hogy azzal, ha mellém vagy mellé telepedik le, azt higgyük annak a személynek a pártját fogja.

Vártam egy kicsit hátha megszólal végre, de mivel karjával arcát takarta, csalódottan vettem tudomásul, hogy továbbra sem szándékozik beszélni, akkor ha én is itt vagyok. Milyen gyerekes...

- Én próbálkoztam!- emeltem fel a kezeimet védekezően.

Hoshi először Minghaora, majd rám pillantott, ezek után pedig nagyot sóhajtva dörzsölte meg az arcát.

- Úgy látszik nem eléggé.- motyogta, de én így is tökéletesen hallottam.

- Ne mondd már, hogy az én hibám az, hogy miután felsoroltam neki az érveim és a lehetőségeket, amikkel kiegyezhetnénk, ő ott hagyott engem szó nélkül, ahelyett hogy felhozta volna az ő meglátásait!- csattantam fel és láttam, hogy mindketten összerezzentek egy kicsit, viszont Hoshival ellentétben Minghao nem nézett rám. Még mindig úgyanúgy feküdt.

- Jun! Elég! Nem érdekel, a ti dolgotok.- zárta le a vitát fáradtan, mire én csak megforgattam a szememet.- Szerintem most menj ki egy kicsit.- emelte rám tekintetét kérlelően.

- Miért?- ráncoltam homlokomat.

- Hogy tudjak beszélni vele.- biccentett a néma felé.

- Biztos, hogy nem! Kimennék, aztán arra jönnék vissza, hogy már nem is létezik a dal, mert mégsem tetszik neki!- pattantam fel idegesen. Hiába hittem azt, hogy Soonyoung semleges fél kettőnk vitájában, most mégis úgy érzem, hogy nem igazán velem van egy véleményen. Pedig én védem a táncot, nem ő!

- Akkor mi legyen? Ő nem szólal meg, ha itt vagy!- mutogatott össze-vissza, majd inkább feladva az egészet, hátradőlt a parkettán.

- Folytatjuk tovább ugyanúgy, mint ezelőtt. Ha valami problémája van úgyis hangoztatja majd.- mentem oda a hangszóróhoz és bekapcsoltam a dalt, hogy ha ellenkeznek is, ne halljam. Előszedtem a szalagot, amit minden egyes percben magamnál tartok, mintegy reményként, hogy sikerülhet ez az egész. Miközben kibogoztam odasétáltam Minghaohoz és az arcán pihenő kezét felemeltem, mire hunyorítva nézett fel rám. Kedvetlenül felült én pedig rákötöttem a fehér anyag egyik végét a csuklójára, majd a másikat az enyémre. Karjánál fogva húztam fel a földről, majd én már el is helyezkedtem, hogy kezdhessünk, ő viszont egy tapodtat sem mozdult. Szinte könyörögve néztem rá, ami úgy látszik használt, mert bár unottan, de ő is utánozott engem. De az is lehet, hogy csak szánalmasnak tart, amiért ennyire kitartok valami mellett. Közben én nem is a koreohoz ragaszkodom ennyire. Nem véletlen, hogy annyira tetszik a szalagos megoldás. Hiszen én hozzá kötődöm.  Istenem, ha tudná, hogy eleve a közös dal ötletét is azért vetettem fel, hogy többet lehessek vele!

Elkezdtük a táncot, Hoshi pedig minket figyelve agyalt tovább az elkövetkezendő mozdulatokon. Kíváncsi voltam mi lesz akkor, amikor az a bizonyos rész jön és "túl közel" leszünk majd egymáshoz. Eddig rezzenéstelen arccal meredt maga elé, néha azt hittem, hogy nem is figyel és el fog esni. De nem, semmit sem rontott. Pillanatok választottak el minket a kritikus elemig. Talán beletörődött és mostmár nem érdekli a dolog.

Megfogtam a fehér szalag felém eső részét, majd megkerülve Minghaot, dereka köré fontam. Megálltam mögötte, majd végigvezettem ujjaimat karján, amelyben ő is tartotta az anyagot. Erre a mozdulatomra felkapta a kezét, majd az ellenkező irányba megfordult, így kerültünk egymással szembe. Nem nézett rám, fejét lehajtva tartotta, ezáltal minden egyes levegővételét éreztem a nyakamon. Most jött volna az a rész, hogy arcomra vezeti kezét, végigsimít rajta és vége is lett volna a számára zavaró mozdulatsoroknak. Ő azonban nem tett semmit. Már több másodperc eltelt, de ő továbbra is csak a padlót fürkészte. Próbált egy lépéssel hátrébb menni, de mivel hozzám volt "kötve", így ez nem sikerülhetett neki. Elkezdte rázni a fejét, majd szomorúan nézett végre a szemeimbe.

- Sajnálom, nekem ez nem megy.- szedte le magáról a köré tekeredett textilt, majd amint szabadnak tudhatta magát elhagyta a próbatermet. Értetlenül indultam utána, viszont a rajtam lévő 10 méternyi szalag nem segített ebben, ezért első megtett lépésem után hasra estem. Idegesen rugdostam le magamról, ezután pedig Minghaot kezdtem el keresni. Egy emelettel feljebb találtam rá, a földön ülve.

- Mi a baj?- kérdeztem kedvesen és még egy bíztató mosolyt is küldtem felé. Minden kívánságom az volt akkor, hogy szóljon végre hozzám. Mondjon akármit csak végre kizárólag nekem címkézze szavait. Akkor már adott a lehetőség akár a kibékülésre is.

- Jun...- mondta halkan, mire nekem hatalmasat dobbant a szívem.

- Igen?- figyeltem őt reménykedve és már láttam magam előtt, ahogy bocsánatot kérve egymástól, ölelkezve megyünk vissza Soonyounghoz, hogy folytathassuk a táncot.

- Kérlek, hagyj békén! Most nem akarok veled lenni. Gondolkodni szeretnék...- suttogta száját rágcsálva. Összetörve néztem rá és vártam, hogy elnevesse magát és azt mondja minden csak vicc volt. De nem tett semmi ilyesmit. Komolyan figyelt engem, arra várva, hogy magára hagyjam.

Bár ne szólalt volna meg...