Little Red and The Wolf (Piroska és a farkas)

A kísérlet

Alig aludtam az éjszaka folyamán, bár ezt a párocskáról kevésbé mondanám el. Ahogy visszaértünk ők már dőltek is be az ágyba. Én, pedig a kanapéra kuporodtam egy pléddel a gondolataimmal. Azt hiszem hajnali négytől hatig levő idő alatt aludtam valamit, mert nem emlékszem semmire. Hétkor nyúltam a telefonomhoz, mert a barátnőmről már egy napja semmi hírt nem kaptam felőle. Pechemre vagy szerencsémre épp, akkor hívott fel, amire a csengőhangom hangosan csörögni kezdett. Azonnal felkaptam, a fülemhez szorítottam, és rohantam a fürdőbe.

- Bocsi, a galambok még alszanak – feleltem, és rájöttem, hogy ez nagyon furán hangozhat a vonal másik végén – Te merre vagy?

- Az új férjemnél! – kiáltotta bele a telefonomba boldogan, és a tükörbe meredtem. Megmostam az arcom, pislogtam egyet-kettőt, de még akkor se értettem – Férjhez mentem Móni! A srácot, pedig imádni fogod, mert elragadó!

- Izabella. Lassíts. Ezt az embert az utóbbi két napban ismerted meg? – húztam fel a szemöldököm – Remélem a gyerekekről még nem esett szó, bár azon se lepődnék már meg – fogtam kezembe a fogkefémet, s gondoltam akkor már mosunk fogat, ha már itt vagyunk.

- Szeretne egy kisfiút és egy kislányt – mesélte – Én mondtam, hogy nekem is jó ez a felállás – mondta megállás nélkül – Tegnap este megkérte a kezem, én igent mondtam, és elmentünk a kápolnába. Csodás volt! Nagyon kedvesek voltak! Adtak nekünk egy finom vacsorát is – mesélte, és már attól tartottam kiszárad.

- Ki ez a fickó Iza? – túrtam a hosszú, egyenes hajamba, ami leomlott végig a hátam közepéig – Csak nem valami összeszedett rendőr?

- Nem – vágta rá – Sőt, már találkoztatok is vele. Theo, akivel találkoztunk az érkezésünknél. A brit fickó!

- Ó, mindent értek – bólintottam – Az angol férfi, aztán vigyázzon rád, mert még félő, hogy kitekerem a nyakát, ha bántani mer.

- Na, veled mi a helyzet? Jó képű fickóval beszélgettél az egyik este. – Bármerre is lehetett a hotelban, tudtam, hogy vigyorog.

Ekkor eszembe jutott valami. Találkoznom kéne vele. Ha Emmának igaza van, és ő a vadász és én az áldozat, akkor meg lehet most fordítani a helyzetet. Kiléptem a fürdőből, és a piros ruhámra néztem, ami a kanapén feküdt.

- Most mennem kell. Levadászom a fickót. – A vonal végén nevetni kezdtek, de én lecsaptam.

Felhúztam magamra a ruhát, kisminkeltem magamat. Egy vörös rúzst használtam az ajkaimra. A piros magas sarkúcipőben indultam meg a reggelizőbe. Útközben páran szemet vetettek rám, de érzékeltem, hogy semelyik sem az én farkasom volt. Az étterembe érve készítettem magamnak egy tejeskávét, amihez egy kis süteményt szedtem ki tányérra.

Egyedül ültem. Mindenhol máshol legalább párban ültek. Kivéve egy fickónál, aki az egyik asztal tetején aludt. Nem akarom tudni, hogy került oda, de két őr cipelte fel valószínűleg a szobájába. A telefonomon megjelent Márk hisztérikus üzenetei, hogy mégis hova mentem, s merre van a piros ruhám. Felhívtam, hogy szóban mondjam el a dolgokat, s röviden, miközben fürkésztem a környezetemet.

- Kísérletezem drága barátom. Hívtam nektek reggelit a szobátokba. Vigyázzatok magatokra. – Nyomtam is ki a hívást, s letettem magam mellé az asztalra. Időben, mert pár perccel később egy ismerős alakot fedeztem fel az ajtóban.

Azonnal észrevett, de nem indult meg felém azonnal. Kicsit álldogált a küszöbön, majd végül megindult befele a reggeliző pulthoz. Felálltam, és odamentem mellé. Szedtem magamnak is egy kis szendvicsnek valót. Éreztem magamon a tekintetét, ahogy végig mér. Felnéztem rá, és vérpiros ajkamba haraptam.

- Hogy aludtál? – vigyorodtam el, ahogy lenéztem már-már szorosan feszülő nadrágjára.

Ennyire tetszenék neki? Befordultam elé és a svéd asztal közé. Kezemet a mellkasára helyeztem, s finoman megindítottam lefelé. Kezemet megragadta gyengéden, de nem szólalt meg. Elakadt a szava. A reggelinkkel megindultunk vissza az asztalhoz, ahonnan nem rég ültem fel. Leült elém, hogy előre hajolva mélyen a szemembe tudjon nézni.

- Mit csinálsz? – kérdezte, csak így semmi bevezetővel – Túl csinos vagy egy reggelihez – nevetett, és a hajába túrt zavarában. Nem sokszor érezhetett ilyet.

- Neked öltöztem ki – simogattam meg a kezét, ami lefagyott az ujjaim alatt – Mi a baj? – néztem rá, de nem reagált semmit. Felpattant, körbe nézett, és eltűnt a mosdók irányába. Utána néztem, majd vissza magam elé. Hát, ez mi volt?

Vártam öt percet, majd tizenötöt, és végül már reggel kilenc volt. Egyre többen jöttek le enni valamit. Felálltam, és elvonultam az étkezőből, de megálltam a férfi mosdóval szembe. Nem jött ki, azóta sem. Pár percig álldogáltam ott, de végül bementem. Az ajtót bezártam magam mögött, mert ő ott állt egy mosdókagylónak támaszkodva. Más hangokat szerencsére nem hallottam.

- Nincs itt más, ugye? – kérdeztem, amire megrázta a fejét. Odasétáltam hozzá, és megsimogattam a haját – Nem félek tőled, bármi is a titkod – suttogtam a fülébe. Felnézett rám, és nagyot nyelt.

- Meg fogsz ijedni, ha elmondom – remegett meg – De jelenleg meg akarlak védeni önmagamtól – szorította meg még jobban a mosdókagylót. Kezemet rátettem az övére, és megsimogattam. Ellágyult az érintésemre.

- Próbáld meg elmondani – feleltem.

Felültem elé a mosdóra, és nem szólaltam meg egyszer sem. Mindent elmondott, és be kellett látnom Emma igazat mondhatott róla, de velem kapcsolatban tévedtek Márkkal.

- Szóval ez az én történetem idáig. Farkas vagyok, és annak ellenére, hogy nem akarom piros ruhás embereket, lányokat, nőket gyilkoltam meg – túrt a hajába – De téged nem tudlak, nem akarlak megölni – nézett a szemembe – Mert hiába vonz a ruha, ha a lényed érdekel, és nem az, hogy milyen ízed lehet.

- Örülök, hogy nem lettem áldozat – simogattam meg az arcát – Mert sokkal többre vagy képest, mint gondolnád.

- Nem félsz tőlem – jelentette ki, és mosolyogva megráztam a fejem.

- Nem fogsz megölni – néztem mélyen barna íriszeibe – Tudom. Melletted az elejétől fogva biztonságban éreztem magam – Mert te vagy az én farkasom, én meg a Piroskád.

Elmosolyodott, és két kezébe véve arcom megcsókolt a hotel éttermének férfi mosdójában. Ki tudja, hányan akarva betérni ide. Azokban a percekben a többi ember nem számított, mert ez az idő csak nekünk szolgált. El kellett mondania a történetét nekem. Most jött el az ideje.

Kilépve a friss levegőre a kezét fogva megrázkódtam, s ő azonnal rám rakta a fekete kabátját. A szökőkútig sétáltunk, ami most is ment zenei aláfestéssel.

- Szeretlek – mondta két szám között, miközben rám nézett. Én meg rámosolyogtam – Szeretlek, és meg akarlak védeni. Egy nő sem fog meghalni a piros szín miatt általam – tette meg az ígéretét. Természetesen halkan, hogy csak én halljam.

- Én is szeretlek Marcus – csókoltam meg finoman. Senki nem törődve velünk sétáltak el mellettünk.