Akarom, hogy tudd

 Míg az hófehér öltönyön megmaradt a kékség, ami az egész táncparkettet beborította, addig a fémkarról visszacsillant és néhány boldog arcon végig futott a fény-csík. Shiro hideg robot karja óvón ölelte át férjét, aki a zene ritmusára próbált lépkedni. Adam morgott valamit és közben igyekezett a rossz lábával helyesen mozdulni.

- Csak egy tánc és végre leülhetünk - ígérte Shiro egy óvatos mosollyal az arcán.

Ez az ő pillanatuk volt, amit friss házasként már-már hagyomány lenne eljárni. Viszont ez nem egy szokványos esküvő. Csak az tudja igazán, hogy mennyire fontos ez kettőjük számára, aki végig élte velük ezeket a végtelennek tűnő éveket. A dal, pedig túl rövid volt ahhoz, hogy úgy érezzék övék a világ. Épp a külön töltött idő miatt tudják megbecsülni a jelent. Tudják, hogy sosem fogják visszakapni az elvesztegetett éveket, viszont kárpótolják őket a másik arcán újabban felfedezett nevetőráncok és az egymásra vetett féltő pillantások. Mintha bármelyik percben ismét egyedül találhatták volna magukat. Mintha bármikor felkelhettek volna ebből a szép, közös álomból.

Mindezek ellenére, mikor a táncot félbe szakította a násznép tapsa, még nem voltak hajlandóak elengedni egymást. Még nem álltak készen arra, hogy egymás nélkül töltsenek el egy estét. Még ha tudták, hogy ez az utolsó alkalom, mikor ezt kérik tőlük. Shiro szép lassan, támogatva párját, elindultak a legközelebbi szék felé.

- Illúzió romboló vagyok - állapította meg Adam és feljebb tolta orrán a szemüvegét.

- Inkább csodálatos vagy. - Csókolta meg lágyan a másik, és helyet foglalt mellette.

Adam már régen letett róla, hogy rávegye férjét arra, hogy élvezze az estét, és ne felette őrködjön, mint egy katona, de hajthatatlan volt. Legalábbis egészen addig, míg a másik asztalnál Matt elég sok puncsot nem ivott ahhoz, hogy az abroszt táblának nézze és elkezdjen rá levezetni egy olyan elméletet, ami az ittas énjének biztosan nagyon logikusnak tűnhetett. Shiro csak egy "megoldom" sóhaj után kelt fel eddigi helyéről, és elindult a kérdéses irányba. Adam a távolból figyelte férjét, ahogy az megpróbálja rávenni barátját, hogy hagyja abba, de mivel látszott Matt-en mennyire élvezi, egyszerűen nem volt szíve félbeszakítania az idősebbik Holt testvért, így nem kerültek előrébb.

Keith hirtelen termett mellette, léptei hangtalanok voltak és egy pillanatra szomorúság kezdte mardosni a szívét, hogy miért is kellett ezt kitanulnia a fiúnak. A túlélésért. Kint mindenki a túlélésért küzdött.

- Tudod, örülök, hogy végre boldog vagy - mondta teljes nyugalommal a hangjában. - Persze olyan, mintha a bátyám ment volna férjhez és csak egyszer kell megbántania...

Shiro már majdnem elhitte, hogy fogadott testvére felnőtt.

- Én is örülök neked - válaszolt a magasabbik és a táncparkettre nézett, ahol Lance éppen Katie-vel valami robot táncot járt.

Keith csak megforgatta a szemét és elvett egy újabb húsgolyót a mellettük lévő tálcáról. Egy aprót harapott belőle, majd újra megszólalt.

- El se hiszem, hogy vége - morogta. - Sose gondoltam volna, hogy tényleg lesz egyszer „boldogan éltek, míg meg nem...". Főleg egy magam fajtának.

Shiro éppen nyitotta volna a száját, hogy elmondja neki, ne becsülje alá magát, mikor Lance megjelent mellettük és egy gyors szájfény ízű csókot lopva párjától, már ment is tovább. Keith arcán pedig zavart boldogság suhant át.

- Ezt még szoknom kell - suttogta alig hallhatóan, és elindult párja felé.

Mintha kötelező lenne, a megfelelő pillanatban megszólalt egy lassú dal és a táncparkett egyik pillanatról a másikra változott át egy ringatózó tömeggé. Shiro csak állt egy helyben és lehunyt szemekkel élvezte az esküvőt. Hálás volt az életért, amit visszakapott. Hálás volt a barátainak és hálás volt a világnak is, hogy a sok rossz után, végre nem csak elvett, hanem adott is.

- Szeretem, mikor mosolyogsz. - Hallotta meg maga mellől Adam hangját.

Ő pedig csak átölelte és hagyta, hogy átmossák az érzelmek. Egy csókban próbálta összesűríteni mindazt, amit számára jelentett a férfi. Az ujjai a bőrén. Az ajkai az ajkain. Összeolvadt lélegzetvételek. Sose fogja elfelejteni a kalandokat, amiket a csapat tagjaként élt át, de most a jelenben akart élni és a jövőre koncentrálni.

Örökké emlékezni akart az éjszakára, mikor minden tökéletes volt.