Előre szeretném megjegyezni, hogy főként a Vámpírtánc nevű blogról fogok linkelni történeteket, mivel a blog írójának a kedvenc párosa JinSon, így számos írást töltött már fel velük. Elsőnek pedig mindenképp az egyetlen hosszú JinSon történetét szeretném megosztani veletek.
Itt a fülszöveg, ami magán a blogon megtalálható:
"Jinyoungot nyolcéves korában elzárják a világ elől egy félresikerült orvosi vizsgálat miatt. Egyedüli mentsvára a legjobb barátja, Jaebum, aki minden másnap vállalja a fertőtlenítő fürdést, csak azért, hogy találkozhasson vele. Majd amikor fiatal felnőttként kiderül, hogy alaptalanul élt egy burokban Jinyoung, kinyílik előtte a világ, és az első dolga önálló életet kezdeni. A szüleitől kap egy nagy házat, ami azonban túl üresnek bizonyul számára. De nem akarja Jaebumot megkérni, hogy vele éljen, mert az olyan lenne, mintha félig a korábbi életébe menekülne vissza. Épp ezért hirdetést ad fel, és végül Jacksonnal költözik össze; akivel ittasan már kicsit össze is melegedett az egyik éjjel, viszont erre Jinyoung egyáltalán nem emlékszik. De a legközelebbi találkozásukkor is érződik a két fiú közötti szikra, ami nemsokára átcsap szerelemmé. Viszont az elzárt élete miatt, és mert senki sem nyúlhatott korábban hozzá, Jinyoungnak érintésfóbiája van, amit Jacksonnal együtt próbálnak leküzdeni, hogy teljes életet élhessenek.
De vajon milyen jövő vár egy érintésfóbiásra és egy érintés mániásra együtt? Jó hatással lesznek a másikra, vagy a mélybe taszítják egymást? Milyen eséllyel indul egy olyan kapcsolat, ami a magaslatokban indul, majd visszazuhan a nullára?"Idézet a történetből:
" - Szia, Jaebum! Jackson vagyok. BamBam épp tusol – adtam tudtára.
- Ó, remek, úgyis téged kerestelek.
- Igen? – lepődtem meg a válaszán, és a gyomrom azonnal cikázni kezdett, mert tudtam, hogy a barátja miatt akar velem beszélni.
- Igen. Éjjel eléggé összemelegedtetek Jinyounggal – kezdte félénken.
- Ó, túl messzire mentem? Kiborult? Besokallt? Utál? Keressek ügyvédet? Mennyire súlyosak a vádai ellenem? – soroltam a következő kérdéseket, miközben majd kiugrott a szívem arra gondolva, vajon mekkora kárt tettem abban a gyönyörűségben.
- Pont az ellenkezőjéről van szót, Jackson – olyan fájdalmasan mondta ki a nevemet, mint aki a végítéletemet fogja kihirdetni, de talán az sem ért volna rosszabbul jelen helyzetben.
- Mond már! – sürgettem.
- Semmire sem emlékszik a tegnap estéből."Személyes véleményem:
Ez a történet egyszerűen imádnivaló, ennél jobb szó nincs rá. Amit a leginkább szeretek benne, hogy bár egy könnyed fluffról van szó, mégis van mélysége, és megmarad a realitás talaján. Jackson karaktere pedig egyszerűen imádnivaló, de Jinyoung is nagyon szerethető a maga módján, és megvan annak az oka, hogy miért zárkózottabb. Jaebum és Jinyoung barátsága rendkívül példaértékű és megható szerintem, BamBam pedig mindig feldobja a hangulatot, amikor megjelenik. De a szülői szeretet és olykor a túlzásba vitt aggódás is szépen megjelenik a történetben. Szörnyen várom, mi fog kikerekedni ebből a ficiből, mert az eddig megjelent 16 fejezetet egytől-egyig imádtam. <3
Mese (a blog szerzője) nagyon ígéretes tehetség, én egyszerűen iszom a szavait, és nagyon hálás vagyok, amiért pont Jinson neki is a kedvenc párosa, így ellátja a shipper szívemet jó sok történettel.Végezetül pedig külső hivatkozásként megtaláljátok magának a történetnek a linkjét.
Jó olvasást mindenkinek, akinek kedvet csináltam hozzá!
YOU ARE READING
Magyar JinSon fanfiction ajánló
FanfictionMivel JinSon a kedvenc k-pop párosom, és ritka kincsnek számítanak a róluk készült magyar történetek, ezért most egy olyan könyvet hoztam létre, amiben összeszedem az összes jó minőségű magyar írást ezzel a párossal, és mindegyikhez készítek külön l...