Ezentúl megvédesz tőlük?

119 3 1
                                    

Szintén Mese egyik írását hoztam el nektek, de ez most egy két részes történet.

Egy kis tartam, hogy nagyjából miről is szól:

A történet szerint Jinyoung édesanyja halott és az apja amióta tudja, hogy meleg, rendszeresen bántalmazza és félelemben tartja a fiát. Jackson egy új diák, akinek a magabiztosságot sugárzó külseje egy szende fiút rejt, és ezt ki is használják az osztálytársai, de Jinyoungnak az egyik nap betelik a pohár és védelmébe veszi Jackiet, akivel ezentúl egy párt alkotnak. Azonban Jinyoung apja nagyon nem repes a dologtól, amint a fülébe jut, hogy a fia egy sráccal van együtt, és ezután családon belüli erőszaknak lehetünk a tanúi. 

Idézet a történetből:

"Nem emlékeztem, hogyan jutottam el az ágyamig, de reggel arra keltem, hogy a véres párnámat szorítom a kezeim között, mintha Jacksont tartanám ott. Szükségem lett volna rá, hogy tényleg ő legyen a karjaimban. Bár minden egyes mozdulat úgy fájt, mintha újabb ütéseket kapnék apámtól, de ennek ellenére erőt vettem magamon, és a hálómból nyíló fürdőszobámba mentem. A zuhanyrózsa alatt állva próbáltam lemosni magamról az előző este véres maradványait, de a sebek, ahogy a testemen, úgy a szívemen is ott maradtak. Csak egy ember tudta volna beforrasztani őket. Minél hamarabb el kellett jutnom hozzá. De pár perc múlva rá kellett jönnöm, hogy nem mehetek sehova. Saját szobám börtönében, mobilomtól és mindennemű áramtól megfosztva, csakis a közös szép emlékeinkbe kapaszkodva tudtam kitartani addig, míg apám haza nem jött, hogy kinyissa az ajtómat."

Személyes véleményem:

Az első része a történetnek inkább a külső alapján való megítélésre és a tinédzserek kegyetlenségére fókuszál, de a második rész, amiben a családon belüli erőszak dominál, már ennél is mélyebb, és bevallom, egyes sorok még könnyeket is csaltak a szemembe. Nagyon fontos témákat feszeget Mese ebben a ficiben, és a rá jellemző remek kivitelezésben van mindez tálalva, úgyhogy ha egy mélyebb, rövid történetet szeretnétek olvasni JinSonnal, akkor meg is van a tökéletes olvasmány.

Végezetül  a történet első fejezetének linkjét megtaláljátok külső hivatkozásban, a második fejezetét pedig komiban linkelem.

Jó olvasást mindenkinek, akinek kedvet csináltam hozzá! 

Magyar JinSon fanfiction ajánlóWhere stories live. Discover now