Most alkalomhoz illően Mese szilveszteri történetét hoztam el nektek.
Egy kis tartam, hogy nagyjából miről is szól:
Jinyoung már egy ideje főnökként dolgozik egy cégnél, de még szinte egy munkatársa sem ismeri, viszont a szilveszteri partyn részt vesz, viszont a zárkózottsága miatt végül egy irodában bújik el. Jackson, akinek felkeltette az érdeklődését, követi őt, és hosszas beszélgetés után - amit egy pánikrohamszerűség zavar meg Jinyoung részéről - rájönnek, hogy nagyon jól megértik egymást, és az újév kezdete egy új kapcsolat ígéretét tartogatja számukra.
Idézet a történetből:
"- Bocsi, nem zavarlak? – kérdezte egy barna hajú, mosolygós fiú.- Nem – feleltem monoton hangon, hisz automatikusan azt hittem, hogy valamit fénymásolni akar, bár egy céges partin, ahova mindenki szórakozni jött, nem is értettem, miért gondoltam erre.- Leülhetek melléd? – lepett meg, így csak egy félénk bólintás tellett tőlem válasz gyanánt. – Figyu, muszáj megkérdeznem, te vagy az új osztályvezető?- Öhm... - Hát ezért jött ide, hogy lecsekkolja, az vagyok-e, akinek hisz. – Én.- Tudtam! – húzta be az öklét. – Megnyertem a fogadást.- Milyen fogadást? – egyre kényelmetlenebbül éreztem magam.- Két kollégám az egyik partnercég vezetőjének hitt, de én már láttalak párszor a liftben, ezért sejtettem, hogy inkább az a titokzatos új főnök vagy, akiről senki nem tud semmit, csak azt, hogy mindenki meg van elégedve vele – magyarázta, én pedig nem is sejtettem, hogy már ilyen hírnevem van, és az emberek érdeklődnek arról, ki is vagyok.- Ó! Hát, akkor gratulálok, tényleg eltaláltad – erőltettem egy gyenge mosolyt az arcomra, de azt azonnal kedvetlen, már szinte fájdalmas ábrázatom váltotta. Épp ezért oldalra fordítottam a fejem, hogy még véletlenül se szúrja ki, mennyire bánt, hogy ez az este sem úgy alakult, ahogy arra számítottam.- Jól érzem, hogy te sokkal inkább lennél most valahol máshol?"
Személyes véleményem:
Nemrég írta Mese a blogjának facebook oldalán, hogy ez a története a legolvasottabb Jinson írása, amit megértek. Valahogy sikerült a párosra jellemző könnyedséget visszaadni - főként Jackson karakterét találta el szerintem -, egy valóságszerű jelenetet kiragadni, amiben azért Mesére jellemzően ott van a kellő mélység is Jinyoung problémái által. Nagyon aranyos történet, amit kár lenne kihagyni a páros kedvelőinek.
Végezetül külső hivatkozásban ott van a történet linkje.
Jó olvasást mindenkinek, akinek kedvet csináltam hozzá!
YOU ARE READING
Magyar JinSon fanfiction ajánló
FanfictionMivel JinSon a kedvenc k-pop párosom, és ritka kincsnek számítanak a róluk készült magyar történetek, ezért most egy olyan könyvet hoztam létre, amiben összeszedem az összes jó minőségű magyar írást ezzel a párossal, és mindegyikhez készítek külön l...