Kilenc plusz egy

💥2💥

💭-Röviden... megszöktünk a kilencedikből..💭

Amikor meghallottam ezt a mondatot, teljesen lefagytam..
-Megszöktetek...? -ismételtem meg bizonytalanul.
-Uhum.. de most, hogy megkaptad a vá-...
-Hogyan kerültetek oda, milyen ott, hogy szöktetek meg? -vágtam a szavába felcsillanó szemekkel. Mindannyian meglepődtek a kérdéseimre, és bizonytalanul néztek egymásra.
-Menj haza, és felejts el minket. -szólt ismételten a szürkehajú.
-De ti a kilenedikből jöttetek, engem meg mindig is érdekelt, hogy mi van ott. Persze, ismerem a mende-mondákat, hogy ott az embereken kísérletezgetnek, meg ilyenek, de még sose beszéltem olyannal, aki látta is, hogy mi van a falak közt.
-Hát azt nem csodálom.. -jegyezte meg alig hallhatóan egy hegyesebb állú, kékes-feketés hajú srác.
Nem mozdultam, csak figyeltem, hátha kapok válaszokat. Nem is csalódtam.
-Az a hely tele van vadállatokkal.. -kezdett bele egy sóhajtás után megadóan a szürke hajkoronás. -Nem csak a dolgozók, akik az embertelen kísérleteket hajtják végre, hanem az alanyok nagy része is vagy beleőrült az egészbe, vagy a még kísérleti állapotban lévő szertől vesztették el az agyukat... -itt elhalkult egy kicsit, míg végignézett az összes fiún, majd folytatta. -Négy-öt évesek voltunk, amikor kíváncsiságból elmentünk megnézni közvetlen közelről a falat, majd megláttak minket és behurcoltak. Pontosabban a srácokat.. engem nem vettek észre. Onnantól kezdve azon ügyködtem, hogy bekerüljek, mint dolgozó, és kihozzam onnam őket. -mesélte el. Ezalatt közelebb mentem hozzájuk és egy betonkockán ülve hallgattam.
-És végre sikerült... -tettem hozzá remélve, hogy nem jön valami csavar benne. Bólintott, amitől megnyugodtam, hogy jól gondoltam.
-És most mit fogsz tenni, hogy ezt mind tudod? -nézett rám a barackos szőke hajú.
-A barátotok akarok lenni! -mondtam egy nagy mosoly mellett, amire mindannyian lefagytak.
-És azzal nekünk mivel lenne jobb? -förmedt rám egy szőke, amitől egy kicsit megijedtem.
-Han, nyugi! -szólt rá a szürke hajkoronás.
-Miért akarsz a barátunk lenni.? -kérdezett egy aranyos arcú srác, kedves, ártatlan hangon.
-Nincs annyi pénzünk, hogy iskolába járhassak, és ráadásul a kerület legszélén lakunk, így nincsenek barátaim. -egy picit megijedtem, mert a a fiúk egymásra néztek, de megnyugodtam, mikor a következőket hallottam:
-Te már bemutatkoztál, szóval mi jövünk! -mosolygott egy nagyot azzal az aranyos arcával. -Én Jeongin vagyok.
-Én Chan.. -mondta a szürkés hajú.
-Én Felix. -mosolygott nagyot a barackos szőke hajú srác.
-Én Changbin... -mondta a feketés-kékes hajú fiú.
-Én Hyunjin~
-Én Seungmin~
-Én Minho~.. -mutatkoztak be mind. Kivéve persze a durcáskodó "szőke herceget", aki még fel is fújta magát, hogy még durcibbnak tűnjön.

Rengeteget beszélgettünk, megismertem a srácokat, ők is engem. Megtudtam, hogy árvák voltak, mikor találkoztak, és az utcán éltek a kilencedik előtt. Olyan gyorsan telt az idő, hogy észre sem vettem, hogy már kezd sötétedni. Elköszöntem tőlük, megígértem, hogy holnap is jövök hozzájuk, majd hazaindultam. El sem hiszem.. Lettek barátaim!

_________________________________________

Sziasztok!!

Elhoztam egy újabb részt, tudom egy kicsit rövid lett, illetve gyengébb mint az előző, de igyekszem!
A kövi érdekesebb lesz 😉