A változás ( part 2. )

231 9 6
                                    

De a közben amit mi nem is sejtettünk Valentina be állt a másik csapathoz és az egyik figurát el is lopták és úgy adták elő mintha ők találták volna ki.
(De itt még nem tudtuk azt, hogy Valu árult el minket.)
Feltöltöttek egy videót róla hogy felvágjanak vele.
De így mi nem tudjuk be mutatni. Ezért találtunk ki egy másikat.
Már minden lépést be tanultunk tökéletesen megy az egész koreográfia.
Most indulunk Mexikóba mert ott lesz a döntő.

Két órával később
Ide értünk Mexikóba.
Nagyon izgul az egész csapat de legfőképpen én.
Én vagyok a fő szereplő és ha valamit elrontok akkor elveszítjük a versenyt.
Nagyon ideges vagyok mert lesz egy nagyon nehéz lépésük amit Juliana csak az utolsó pillanatban rakott a koreóba. Nagyon nehéz mert hármunknak kell egyszerre mozognunk benne Simon, Ruggero és én és tudom azt, hogy Juliana is tart a lépéstől. De csak ezzel tudjuk meg verni a Sliders-t.

^Eljött a verseny napja....^

Eljött a verseny napja készülődik az egész csapat. Nagyon ideges vagyok és egyre jobban elhatalmasodik rajtam ez az egész. Simon próbál meg nyugtatni de szegény ő sincs a legjobb helyzetben. Hiszen ő meg nagyon szomorú Valentina miatt.
Na már indulunk a pálya felé fel vonultunk és a másik csapat is. Amikor meg látjuk a másik csapat legújjabb tagját összetörik a szívünk Simoné és az enyém is.

Ők kezdték a versenyt. Ezzel a koreográfiával:

Mi pedig ezzel a koreóval:


Hú de rossz vissza emlékezni erre. Tudom azt írtam, hogy a műtétem miatt lett Valentinából ilyen ember de nem már előtte elveszett és a műtétem még lejjebb taszította ahonnan már nem volt vissza út.

Simon még a verseny után oda ment hozzá gratulált a díjhoz hiszen ezt akarta
Nyerni!!!

Valu csak annyit mondott neki:
"Mindenki ezt akarja!! De nem mindenkinek sikerül."

Simon csak annyit mondott neki:
"Nem biztos hogy ez a győzelem."

Valentina csak flegmán ennyit mondott:
"Nem? Akkor neked mi a győzelem???"

Simon:
"Valami teljesen más. A díjat megnyerted de engem elvesztettél ahogy az össze barátodat is.
Na meg az emberek bizalmát. Ha neked ez a győzelem....GRATULÁLOK!!
Akkor élvezd!!!"

Én az egészet hallottam de csak azért mert én is Valentinához indultam és gyorsan el tűntem hogy ne vegye észre egyikük se azt hogy ezt hallottam.

Egy lány igaz TörténeteOnde histórias criam vida. Descubra agora