Runaterra Gimi [League of Legends ff.]

1. Fejezet

Ezreal-ék az első emeletre vezettek, a terem az emeleti folyosó legvégénben volt. Nem volt valami nagy. A korábban látott helyekhez képest elenyésző nagyságúnak mondtam volna. A díszítéssel se estek túlzásokba, egyszerű, halványkék színben pompáztak a falak. Bent mindössze két oszlopba voltak rendezve a padok, azonban egy oszlopban hat egyszemélyes asztal foglalt helyet. Szóval ezek szerint tizenketten leszünk az osztályban. Családias. Az egész terem összességében egy átlagos gimnazista tanteremre emlékeztetett. Nem volt benne semmi, ami miatt másabbnak mondtam volna a többi helyhez képest. Még a tábla is egy egyszerű, zöld krétás tábla volt.

-Azt hiszem, a gondnokok nem tudtak róla, hogy jön hozzánk egy új diák – állt meg előttem Lux, miközben körbenézett a teremben. – Megyek, szólok, hogy szükségünk lenne még egy padra – azzal már ki is került, és kilépett a teremből.

-Ez az én barátnőm – nézett Ezreal a szőke lány után szerelmes tekintettel. – Mindig tudja, mit kell tennie, ha valami nincs rendben az osztályban.

-De ha csak egy rossz szót szólsz rá, vagy megríkatod, halál fia vagy – ment el az ajtó előtt egy igen nagydarab srác, aki fura mód páncélt viselt.

-Tudod, hogy sose bántanám a húgodat, Garen – ugrott Ezreal azonnal Rakan háta mögé. – Ő volt Garen, Lux bátyja. Tényleg ne akard összerúgni vele a port. Higgy nekem, én már csak tudom – borzongott meg ismét félelmében.

Én csak bólintottam, és inkább újra körbe fordultam a teremben. Tényleg semmi különleges nem volt benne, azt leszámítva, hogy kicsit fura osztálytársaim voltak. Aki leginkább megfogott, az egy... Hogy is nevezik azokat a lényeket a japán kultúrában? Ah, igen. Kitsune. Kilenc farkú róka, emberi testben. Vagy valami ilyesmi. Az osztályban volt egy kitsune is. Amikor megláttam egyszerűen nem tudtam kinyögni, csak annyit, hogy gyönyörű. Persze ezt a körülöttem állók is meghallották, így „útmutatást" is kaptam a lányról.

-Ó, igen, ő ott Ahri, a kilenc farkú róka – mondta el Ezreal, amit már eleve tudtam. – Vigyázz vele, nagyon cseles tud lenni. Elég... visszahúzódó mondjuk.

Bólintottam, de továbbra is csak a rókalányt tudtam nézni, amit egy idő után megelégelt, és inkább odajött hozzánk, hogy bemutatkozzon.

-Azt hiszem, még nem láttalak itt, jól gondolom? – kérdezett rá a világ legnyilvánvalóbb dolgára. Ha látott volna, akkor most nem állnék előtte és csodálnám még mindig. – Ahri vagyok. Bár Ezreal-t ismerve, már rég bemutatott.

-Te tudod a nevem? – lepődött meg az említett. – Honnan gondolod, hogy már bemutattalak? És honnan ismernél?

-Jaj, ne álltasd már magad, az egész iskola tudja, hogy ki vagy – nevetett fel Ahri. – Mellesleg, nagyon jó megfigyelő vagyok. Szóval, hogy is hívnak téged? – fordult ismét felém.

-Xayah vagyok – mutatkoztam be.

-Te is olyan vagy, mint mi – lepődött meg. – Te is vastaya vagy, mint Rakan és én.

Néhány percig csak gondolkodtam, hogy miről is beszélhet Ahri, de semmire se jutottam, ugyanis életemben nem hallottam még azt a szót, amit használt.

-Vasta... Mi? – tettem fel végül az értelmes kérdésemet.

-Te nem tudod, hogy mi vagy? – lepődött meg mindenki körülöttem. – Senki nem mondta még el, hogy mi a származásod?

-Mindig csak mutánsként tartottak számon. Valaki akkor elmagyarázná nekem, hogy mik is ezek a... - akadtam el ismét, ugyanis egyáltalán nem ragadt meg, hogy minek is nevezett Ahri.