Runaterra Gimi [League of Legends ff.]

Prológus

Az első nap

Egy új gimi. Megint. Ez már a sokadik alkalom. Mindig találtak valami kivetni valót rajtam az előző iskoláimban. De mindenki azt mondta, hogy a Runaterra Gimi más lesz, mert itt mindenki más valamiben. Azt azonban senki nem mondta meg, hogy miben. A nevem Xayah, és közel se vagyok embernek mondható. Most fogok kezdeni a Runaterra Gimiben, bár nem az első évfolyamon. Remélem, végre sikerül nekem is beilleszkedni a diákok közé.

Eljött hát ez a nap is, az első nap a legújabb sulimban. Egész reggel, amíg készülődtem, félelem szorította a mellkasomat az új hellyel kapcsolatban, valahogy nem tudtak meggyőzni eléggé róla, hogy itt tényleg minden jobb lesz. Anya sürgetett, hogy még véletlenül se tudjak elkésni, bár ami azt illeti, nagyon szívesen megtettem volna.

A suliba gyalog indultam, miután kaptam egy részletes útmutatást, kétszer bepötyögtem a telefonomba és háromszor ellenőriztem, hogy biztosan jó helyre megyek. Végül azonban tizenöt perc séta után sikeresen – és eltévedés nélkül – értem el az iskola épületéhez, ahol már a kapu előtt ácsorgó alakok felkeltették az érdeklődésemet. Láttam egy fura, bárányszerű lényt, aki mellett minden hitetlenkedésem ellenére is egy farkas üldögélt. Aztán volt ott egy... egy behatárolhatatlan valami is. Egy kis hüllőhöz hasonlított leginkább, és egy háromágú szigonyt fogott a kezében. De voltak még náluk furább szerzetek is, azonban már ott kint megfogott egy hozzám hasonló fiú. Korábban sose gondoltam volna, hogy valaha is találkozok majd valakivel... Vagyis látok majd valakit, aki olyan, mint én. A fiú azonban nem látott. Nem is baj, jobb így. Egy másik fura fazon azonban észrevett. ő egészen emberinek tűnt szőke hajával és rendes emberhez illő testfelépítésével, bal kezén azonban fura kesztyű volt. Mint valami páncél, úgy borította be karját egészen a könyökéig, azonban kezénél jóval nagyobb volt. Amint rájött, hogy nagy valószínűséggel új vagyok itt, felém indult, gondolom, hogy üdvözöljön. Hát mit ne mondjak, meglettem volna nélküle.

-Szia – köszönt, amint elém ért. – Nem láttalak még itt. Jól gondolom, hogy új vagy?

-Igen, azt hiszem – nyögtem ki nagy nehezen. Nem volt túl szimpatikus a srác. – Nem tudod véletlenül, hogy merre van a... - lestem rá gyorsan a kezemben tartott papírra, hogy megtudjam, melyik terem is kell nekem. – Ó, igen, a 17-es termet meg tudod mondani, hogy merre találom?

-Még szép, hogy meg tudom mondani, de ha gondolod...

-Ezreal, jössz már? – kiáltott valaki oda az előttem álló, ezek szerint Ezreal nevű fiúnak.

-Egy pillanat és igen – szólt azonnal vissza. – Szóval, ha gondolod, jöhetsz velünk is. Rakan és én is pont oda készülünk – intett hátra a hozzám hasonló kinézetű fiúra. – Ó, milyen hülye vagyok. A nevem Ezreal – mutatkozott be végül.

-Én Xayah vagyok, most iratkoztam át. És ha nem gond, akkor veletek tartanék – fogadtam el az ajánlatot.

-Ezreal! Már megint csapod a szelet egy lány körül? – jelent meg egy szőke lány szinte a semmiből. – Miért kell mindig...?

-Nem, Lux, félre érted a helyzetet – kezdett azonnal szabadkozni Ezreal. – Csak segíteni szerettem volna az új lánynak. Lux, ő itt Xayah, és minden bizonnyal a mi osztályunkba fog járni. Xayah, ő itt a barátnőm, Lux – mutatott be minket egymásnak, aztán közelebb hajolt a fülemhez, hogy hallhassam, amit súgni szeretne. – A bátyjával, Garen-nel nem szeretnél összeakadni, higgy nekem.

-Ez, Lux, mehetünk végre? – sétált kis társaságunkhoz a fiú, akit Ezreal Rakan-ként nevezett meg. – Öhm... Te ki vagy? És... Mindegy.

-A nevem Xayah. Új diák vagyok, és azt hiszem, veletek fogok egy osztályba járni – ecseteltem a helyzetet.

-Értem... - nyújtotta el a szó végét. – Én Rakan vagyok.

Ez a beszélgetés nem volt valami hosszú, de kifejezetten örültem is neki, hogy nem kellett többet mondanom. A csendet csak Ezreal törte meg akkor, amikor elindultunk a terembe. Az is mindössze annyi volt, hogy szólt, tartsak velük, ha nem szeretnék eltévedni. Így tettem hát végül.

Az iskola épülete már kívülről is megfogott, de amint megláttam a belsejét, az állam a padlón koppant. Egyszerűen gyönyörű volt. Sok sulit megjártam már, de semmihez se volt fogható. Az előtérnek hatalmas belmagassága volt, ahogy elnéztem, egészen a második emeletig felnyúlt. Itt volt néhány igen fura szobor, bár nem volt időm megnézni őket, mert a többiek siettek be. Abban viszont biztos vagyok, hogy az egyik egy sárkányt ábrázolt, azt nem tudtam volna eltéveszteni.

Az aula már valamivel alacsonyabb volt, ezt azonban kompenzálta a hatalmas tér. Egyenesen óriási volt.

-Az iskolai ünnepségeket itt tartják mindig – hallottam meg Lux hangját. – Mert ugyebár hatalmas, így mindenkinek van hely bőven.

-Elképesztő – mindössze annyit tudtam reagálni a látottakra.

Az aulában is volt néhány szobor, de ezek nem voltak olyan hangsúlyosak, mint az előtérben. Itt inkább a növények fogtak meg, mert rengeteg volt belőlük, és egyszerűen gyönyörűen mutattak. Virágzók és egyszerű zöldek is voltak, de mindegyiknek meg volt a megfelelő helye. Olyan volt az egész, mintha egy botanikus kertben lettem volna.

/Sziasztok! Egy új történettel érkeztem most, aminek  középpontjában a League of Legends áll, mivel az utóbbi időben nagyon visszaestem a játékba, és még meg is ihletett. Remélem tetszeni fog nektek, és figyelemmel követitek majd az egész történetet./