Runaterra Gimi [League of Legends ff.]

2. fejezet

Az előre, órarendbe megírt négy osztályfőnöki végül csak három lett, mert mindent sikerült megbeszélnünk és elintéznünk, ami már most fontos volt. Én azonban még maradtam kicsit, hogy beszélhessek Fiora tanárnővel arról a bizonyos szintfelmérő próbáról. Muszáj volt megtudnom, hogy miként hozhatnám be azt a lemaradást, amit az évek alatt a többiekhez mérten összeszedtem. Vagyis egyszerűbben, hogyan tanuljak meg mindent a képességeimmel kapcsolatban egyetlen hét alatt.

-Tanárnő, lenne rám néhány perce? – álltam meg mellette, miután már mindenki elhagyta az osztálytermet.

-Persze, Xayah. Miben segíthetek? – nézett fel papírjaiból, amiket éppen töltögetett ki.

-Azt hiszem, én nem tudom megcsinálni ezt a próbát jövő héten – hajtottam le fejemet. – Nem tudok semmit a képességeimről, vagy mik is ezek. Szerintem lehetetlen, hogy mindent megtanuljak egyetlen hét alatt.

-Semmi sem lehetetlen, ameddig valaki azt mondja, hogy meg lehet csinálni. Ezreal mindig ezt mondogatja. De ha szeretnél tudni bármit magadról, akkor fordulj a szüleidhez, ők biztosan tudnak neked majd mesélni és segíteni – mosolygott rám kedvesen.

-Nem tudnak. Nem ismerem az igazi szüleimet, csak azokat, akik örökbe fogadtak. Ők pedig egyszerű emberek – hirtelen minden olyan érdekessé vált, mindenfele néztem, csak az osztályfőnökömre nem.

-Ez esetben én is, és szerintem tökéletesen biztosan állíthatom, hogy az osztály is a segítségedre lesz. Szólhatok néhány kollégámnak is, akik tudnak segíteni neked – alaposan végig mért, mintha éppen felmérte volna az adottságaimat. – De azt hiszem, Rakan ki tudja majd hozni belőled a legjobbat. Holnap szólok az osztálynak, hogy segítsenek téged az erőd elsajátításában. Használtál már belőle bármit?

-Egyetlen egyszer, akkor is majdnem megöltem egy embert – meredtem a távolba, miközben képek sora tolult a fejembe. Láttam ismét azt a napot, amikor az a kis mitugrász Lilly felidegesített a folytonos hisztizésével és piszkálásával. Akkor az adta meg a végső lökést, amikor egy olyan pletykát indított meg rólam, miszerint azért vagyok ilyen, mert kísérleti patkány voltam. Valami elszakadt bennem, és használtam egy olyan erőt, amiről azt se tudtam, hogy egyáltalán létezik. A lány ott állt előttem, teljesen ledermedve és már könyörgött nekem, hogy ne bántsam. Egy tollzáporral sújtottam le rá, aztán visszahívtam magamhoz a tollakat. Több helyen is eltalálták őt, vérzett is minden sebhelye, de igazán csak az járt a fejemben, hogy miért nem találtam el úgy, hogy nagyobb kárt tegyek benne. Két perccel később persze már a térdeimet átkarolva sírtam egy mindentől elrejtett helyen, amiért majdnem megöltem egy embert.

-Ez nagyon jó jel – bólintott Fiora tanárnő elismerően. – Ezek szerint képes voltál a tudtod nélkül használni az erődet. Szerintem a többiek segítségével hamar bele fogsz rázódni, és van rá esély, hogy Rakan-nal magad mellett verhetetlen leszel.

-De miért pont Rakan-nal? – néztem rá értetlenül.

A tanárnő kis ideig gondolkozott, hogy hogy is fogjon bele, mivel kezdjen, hogy bepótoljam az életemből kimaradt, számukra teljesen egyértelmű dolgokat. Végül azonban csak a közepébe fogva kezdett a magyarázatba.

-Ez a próba arra van, hogy biztosak legyünk benne, hogy ti, mint leendő hősök, tényleg abba a szerepkörbe tartoztok, mint amilyennek első ránézésre tűntök. Néhányótokon már az első pillanattól fogva látszik, hogy milyenek vagytok. Rakan is, és te is ilyen vagy.

Először azt hittem, hogy végre kezdem megérteni ezt az egészet, kis idő elteltével azonban rájöttem, hogy fogalmam sincs, mi folyik körülöttem jelenleg. Mintha egy teljesen másik világba csöppentem volna hirtelen. Fiora tanárnő észre vehette értetlenségemet, mert folytatni kezdte, amibe belefogott.