Anna Todd - Before us

2.

Natalie

Amikor Hardin a kék szemű és sötét hajú lányt megismerte, tudta, hogy a lány csak egy teljesen új módon tesztelni akarja őt . Barátságos volt, és neki volt a legszelídebb lelke, amivel valaha is találkozott – és beleszeretett a fiúba.

Kihozta a naiv lányt az ő rendes, szent világából, és bedobta őt egy tőle teljesen idegen, zord, könyörtelen birodalomba. A fiú érzelemmentesen kitaszítottá tette őt, akit először a templom, aztán a családja is kitagadott. A pletykák megsemmisítőek voltak – a gyülekezetben suttogták egymás fülébe az asszonyok.

A lány családjában sem volt jobb. Nem volt senkije, és elkövette azt a hibát, hogy megbízott benne; jobban, mint a fiú tette ezt vele.

Amit a fiú a lánnyal tett, az volt az utolsó csepp a pohárban az anyjánál. A fiút elküldte Amerikába Washington Államba, ahol az ő „nagyon kedvelt" apjával kellett laknia. Mivel így bánt Natalie-val, el lett szakítva a londoni háztól. Az egyedüllét, ami egész idő alatt felemésztette, már mindennapossá vált.

A templom ma dugig tele volt. Sorról-sorra ülnek az emberek, mindenki együtt, hogy egy forró júliusi délután imádkozzunk. Minden héten így megy ez, és általában mindig ugyanazok az emberek jönnek, akiknek már a nevét is tudom.

A családom királyként volt része ennek a kis közösségnek.

Cecily, a húgom, az első sorban ült mellettem, a kis ujjai kopogtak a lekopott lakkú fa templompadon. A templomunk támogatást nyert, hogy a belső tér egy részét renoválhassák, és a gyülekezet fiataljai segítettek, az anyagokat összegyűjteni, amit a közösség tagjai adományoztak. Ezen a héten be kell szereznünk a helyi boltokból a festéket, hogy azzal újra festhessük a templomi padokat. Az estéimet azzal töltöttem, hogy barkácsboltról barkácsboltra jártam és adományokat kértem.

Egy halk reccsenést hallok, és látom, hogy Cecily az ülőhelyén kikapart egy darabot a padból. Mintha az egésznek az értelmetlenségét demonstrálta volna. A körmei rózsaszínűek voltak, ami passzolt a sötétbarna hajában levő pántra, de a szépen szólva– eléggé pusztító tudott lenni.

„Cecily, a padokat a héten renováljuk. Kérlek, ne csináld ezt" Óvatosan a kezembe veszem apró kezeit, és durcáskodik egy kicsit. „Segíthetsz te is nekünk újrafesteni, hogy újra szép legyen. Te is ezt szeretnéd, nem?" mosolygok rá.

Visszamosolyog egy aranyos foghiányos mosollyal és bólint. A loknijai vele együtt mozognak és anyukámat büszkévé teszi, hogy jó munkát végzett vele reggel.

A pap majdnem befejezte a prédikációját, és a szüleim egymás kezét fogva tekintettek előre. Az izzadság összegyűlt a nyakamon, ragadós cseppként gurult végig a hátamon, ahogy a szavak a bűnökről és szenvedésről a fejemben kavarognak. Annyira meleg van itt a templomban, hogy anya sminkje elkezdett csillogni, és a szeme körül fekete karikák keletkeztek. Ennek kéne az utolsó hétnek lennie, amikor klíma nélkül kell átvészelnünk ezt. Remélhetőleg, különben tettethetem magam betegnek, hogy ne kelljen ebbe a izzóan forró templomba jönnöm.

A mise végén feláll az anyám, hogy a pap feleségével beszélhessen. Anyám nagyon csodálja őt - ha engem kérdeztek, szerintem túlságosan is. Pauline, a templomunk First Ladyje egy kemény nő, akibe nem szorult sok együttérzés, ezért nem értem egyáltalán, miért találja az anyám ennyire jónak ezt a nőt.

Integetek Thomasnak, az egyetlen korombeli fiúnak az ifjúsági közösségből. Amint ő, és a családja egy része elhagyják a templomot, visszaintenek nekem. Hogy egy kis friss levegőt szívjak, felállok és megtörlöm a kezem a sápadt kék ruhámba.