Önkívületlenül

Prologe

-Anya álljunk meg, pisilnem kell!- mondom idegesen.
-Itt nem tudok megállni, ez egy autópálya, Charlote. Nem sokára megérkezünk, légy türelemmel egy kicsit.

Ahogy a los angelesi autópályán haladunk úgy érezem minden méterrel távolabb vagyok az igazi énemtől. Kimerült vagyok a hosszú repülőúttól, egyaltalán nem akarokitt lenni. Haza akarok menni, oda ahol születtem, ahol felnőttem, ahol a családom másik fele volt. De ezt nem tehetemmeg és ennek oka van.

Az egész fél éve kezdődött. Amikor apám megcsalta anyámat a titkárnőjével. Közhelyes ugye? Anya megpróbált neki megbocsátani, de képtelen volt rá. Megpróbáltak mindent, párterápiát, nyaralást ketten, főzőtanfolyamot, de minden hiába volt. Hónapokig tartó veszekedések után anya úgy döntött, hogy elválik apától és New Yorkból Los Angelesbe költözik. Mivel apám munkamániás, egyértlmű volt, hogy nekem nincs már helyem a régi házunkban. Fájt beismeni, de tényleg ez az igazság. Így hát magam mögött hagytam mindent, a barátaimat, a sulit és a táncot is.

Egyetlen szerelmem volt az eddigi 16 évem alatt. Ez a tánc. Balett, kortárs, hip hopp, jazz balett... profi táncos akartam lenni. A new yorki táncakadémia diákja voltam 10 évig. Addig a szörnyű napig.

2 hónapja az évközi fellépésen megkaptam a szólót, amire mindig is vágytam. Ám ekkor vágott fejbe a tény, hogy a családom széthullik. Az előadásom utolsó ugrása után elsötétült minden. Nem emlékszem semmire ezek után. A kórházban persze mindent elmondtak. A bokám eltört és nincs rá sok esély, hogy valaha is megerősödik eléggé a spicc cipőhöz. Így már nem csak a családom, de az álmom is romokban hevert.

Akár örülhetnék is, hogy magam mögött hagyhatom mindezt, de csak fájdalmat érzek. A régi életemet akarom visszakapni, amikor még más volt. Amikor még jó volt.