𝐜𝐚𝐦𝐨𝐦𝐢𝐥𝐞

Harry fáradtan lépett be az iskolába szemeit dörzsölve. Nem aludt jól az éjjel, szülei folyton veszekedtek és ez gátolta őt az alvásban.  Mikor a jól ismert bandához ért a folyóson haladva, lépéseit megsokszorozta remélve azt, hogy az állandó jelleggel őt és más kiközösített társát cukkoló diákok ma kivételesen figyelmen kívül hagyják. De nem. Egy éles hang hasított a levegőbe, mitől a göndör hajú hátán futkosni kezdett a hideg. -Nézzenek oda az elveszett bárányka!- nevetett fel, mire a többi is nevetni kezdett. A zöldszemű próbált nem tudomást venni a felsőbb évesek gúnyos nevetéséről, de mind hiába, tudta a nevetés tárgya most is ő. Lehajtva fejét próbálta elkerülni az elkerülhetetlent, vagyis, hogy Louis Tomlinson ismét valamilyen úton-módon megalázza diáktársai előtt.- Ne olyan gyorsan, van számodra meglepetésem.- kapta el Harry vállát hátulról, mire a fiatalabbik megugrott ijedtében. Elég volt egyetlen egy érintése és szava a göndör már remegett, mint a nyárfa levél. Hatalmasat nyelt annak reményében, hogy leküzdheti a torkában lévő óriási gombócot. Ez sikerült is de amint találkozott tekintete bántalmazója jégkék íriszeivel az a fránya gombóc újra megnőtt.- Mi lenne ha játszanánk egy kicsit mielőtt órára mész?- mosolyodott el ördögien az idősebbik. Harry körbevezette szemét a tömegen de Zayn Malik idegesítően tökéletes megjelenésén és a menőnek számító felsőbb éveseken kívül nem látott senkit se...senki olyat ki kimenthetné ebből az egércsapdából. Nem volt ott Liam, ki mindig megmentette őt, vagy Niall, kivel mindig együtt kapták a megalázásokat. Bár az utóbbinak inkább örült. Nem. Ő most csak magára számíthatott és vékony fürge lábaira. Még mielőtt Louis a csuklójára kulcsolhatta volna kezét, hogy elrángassa valahova, a fiú orrára pöckölt, mire az csodálkozva kapta az említett helyre kezét, és nadrágját felkötve kezdett el szélsebesen rohanni a kijárat felé. - Állj csak meg te kis taknyos!- hallotta meg Louis ideges és vérfagyasztó rekedtes mégis magas hangját- Zayn kapd el!- ekkor ideje se volt a göndörnek az iskola bejáratának hatalmas fémkilincsére tenni kezeit, ugyan is az említett fiú elkapta hátulról karját és annál fogva visszarántotta. Harry egy kemény mellkasnak csapódott és szemeit olyannyira összezárta amennyire csak tudta. Félt mi következik. Iskola táskájánál fogva kezdte el húzni a kék szemű egyenesen az öltözők felé. Tudta mi jön most. Niallel nem egyszer kaptak már hideg zuhanyt vagy épp zárták be őket egy öltözői szekrénybe. Emlékszik akkor egy hétig fájtak vállai a több órán keresztül tartó természetellenes pózban való kuporgástól. Az öltözőbe érve úgy lökték be és ő, mint egy rongybaba esett a hideg kőre. Levegőjét kapkodva próbált feltápászkodni de amint sikerült volna neki Zayn vissza lökte.- Na most legyél bátor kis taknyos!- nevetett Louis. Utálta, hogy így nevezi őt annak ellenére, hogy ő csak 2 évvel idősebb Harrynél. A göndör az apjától kapott, hüvelykjén helyezkedő, ezüst karikagyűrűjét piszkálta lehajtott fejjel. Nem mert felnézni a két nála idősebb és erősebb, jobb fizikummal rendelkező fiúra. Ekkor megszólalt a csengő és többen kezdtek el beözönleni a helyiségbe, hogy átöltözhessenek tesiórára. - Ezt most megúsztad, de ebéd szünetben megkeresünk úgy.- morogta lehajolva hozzá Louis, majd ujjáról letépte gyűrűjét. - Ne!- kapott utána Harry de addigra a két fiú kiment. Senki se kérdezte meg a göndörtől, hogy jól van -e, tudnak valamiben segíteni vagy, hogy felsegítsék. Mintha ő ott se lenne. Könnyei folyni kezdtek és remegő térdekkel tornázta fel magát, majd letörölni a sós cseppeket kipirosodott orcájáról indult el órára. Lepillantott jobb kezére ahol most nem ékeskedett az ezüst ékszer. Louis elvette tőle legfontosabb kincsét, az egyetlen dolgot, mit az apja szeretettel adott neki és számára rengeteget jelentett.