Vérgyilkos

1. fejezet

Nem is hallotta mi történik odakinn, pedig a hallása annyira éles volt, hogy azt is meghallotta volna, ha három utcával arrébb egy tejesdobozra lény száll.
Joy Rice-nak kivételes hallása volt, ahogy minden Tisztavérű vámpírnak. Csakhogy semmit sem ér vele, ha tűrkíz strasszos füllhallgatóval a fején táncol, mely a telefonjához csatlakozik. A kis készülék Bon Jovi slágereket üvöltött a lány fülébe. Sután dudolászta a dallamot, és próbált minél jobban koncentrálni a mikróra. Ha megint odaégeti a pattogatott kukoricát, két napig szellőztethet. Ilyesmihez nincs kedve, odakinn minuszok röpködnek.
Azt tervezte, hogy tálba önti a sajtos kukoricát, befészkeli magát a puha kanapéjára, egy meleg takaró alá, és végignézi az egész The Walking Dead évadot, amiről lemaradt a legutóbbi küldetés miatt. Kibabrált vele a Tanács...

A Tanács a vámpírszövetségek legerősebb szerve, amolyan vezetők. Igaz, az évek múlásával kevesebben lettek, egy teljes vérvonal tűnt ki, de sebet nem ejtett a legfőbb hatalmakon. A nyolc ősi család fejei foglalnak helyet a pulpitusokon, és Joy szavaival élve: felesleges törvénykezések okán osztják az észt. Joy nagyon egyszerű szabályok szerint élt: ölj, vagy megölnek, egyél, vagy meghalsz, vedd le a cipőd az ajtóban, vagy többet kell takarítanod. Mindig kívülállónak érezte magát, annak ellenére, hogy az apja az egyik vérvonal, a Rice vonal vezére volt, vagyis az övé. Nem tagadta ő meg a családját, csak nem akart velük élni, és a poros, többszáz éves szabályaik szerint működni. Szerencse, hogy ottvan a bátyja; Minho. Ő a tökéletes diplomata, törvénytisztelő polgár, aki majd egy szép napon az apja által melengetett ciklámen színű, aranyozott bársony székbe teheti a seggét, a többi okos közé.
Joy harcos volt, nem pukedliző csipketündér, élére vasalt fehérneműben, tökéletes hajjal és sminkel, ahogy azt elvárták volna tőle. Ő csak fejeket vágott le, nem zavarta, ha zacskós vért kellett innia, ami két napot állt előtte a hűtőben, és olyan egyszerű dolgokért rajongott, mint a sajtos popcorn és Taylor Swift.

Elégedetten szippantott bele a levegőbe, amikor az utolsó pillanatban kikapcsolta a mikrót, és előbukkant az illatozó zacskó. Gyorsan, az emberi szem számára láthatatlan mozdulatokkal kapott elő egy műanyagtálat, öntötte a barna zacskó tartalmát bele, majd a kukába dobta, lekapcsolta a villanyt, és összekucorodott a kanapén. Maga mellé dobta a fülest, és elindította az előre felvett epizódot. Vajon mi történne, ha valóban léteznének zombik? Olyan ez, mint az embereknek az ufó. Nem tudja elképzelni egy épeszű ember sem, hogy egyedül vannak a fene nagy világűrben. Még a galaxisuk is kicsinek számít, nemhogy a Föld. Biztosan kell lennie máshol is életnek.
Miért ne lehetnének akkor más természetfeletti lények?
Annyi, de annyi dimenzió van, amelyek létezését már sejtik. Nemcsak az emberek, a vámpírok is. Rengetegen teszik fel az életüket közülük arra, hogy felkutassák, honnan is származnak valójában. A történelmük ugyan ősrégre nyúlik vissza, mint az embereké, de egy ponton megszakad. Létrejött a Kilencek Tanácsa, a leghatalmasabb vérvonalak csoportja. Előttük semmi. Egy árva feljegyzés, barlangrajz, semmi. Üresség. Lennie kell valami másnak is. Olvasott vámpíros történetet, miszerint az űrből jöttek. Az emberi hülyeség határtalan... Persze, hiszen megalkotta a Twilight-históriát is. Ha létezne józan eszű vámpír, aki a napra megy, hacsak nem valami halaszthatatlan dolga van, biztosan nem csillogna, mint a családi ezüst a gyertyafényben. Talán csak amolyan leégett a bőr a húsról, véresen tükröződne, ami egyáltalán nem olyan mézes-mázos, mint ahogy az megannyi tinédzser szívében lappang.
Nincs neki semmi baja a vámpírtörténetekkel. Anne Rice egész ügyes. Persze, lehet, hogy csak a vezetéknevük azonossága miatt szimpatizál vele, de az ő könyveit szívesen olvasta. Szerette volna, ha van egy olyan cimborája, mint Lestat. Ő jó arc, és tudja, kinek hol a helye. Rendben, nem mindig.

- Francba... - Joy gyöngén a fejét rázta, mintha csak a gondolatokat próbálná kisöpörni belőle. Vagy 10 percről lemaradt. Hogy a francba kerül ide egy fekete pap? Visszapörgette felvételt, és újra a tévére meredt, jó adag kukoricát tömve a szájába. - Vaj van a füle mögött. Ide látom - szeretett kommentálni, és legtöbbször bejött.