Mi lesz azután?✓

6

– Szombat estétől levegőnek nézem. Nem, mintha nagyon erőlködne, hogy szóba álljon velem – fejeztem be a történtekről való beszámolómat. Kiszáradtam a sok beszédtől, így húztam egy nagyot a flakonos vizemből.

– Komolyan azt hittem, hogy az én szüleimet nem múlja fölül semmi, de te nyertél - mutatott felém villájával Matthew. – Az, hogy a gyerekei előtt siránkozik és ezzel őket is bántja, egyenlő a mérhetetlenül rossz apával.

– Sok mindenen mentünk keresztül apával és mindig reménykedtem abban, hogy, majd csak valami csoda folytán újra a régi lesz. Fölösleges téveszmékben hittem – vallottam be az őszintét és lapátoltam egy adagot a makarónimból. Bár, ha őszinte akarok lenni, semmi étvágyam nem volt.

Valahol a lelkem legmélyén reménykedtem valóban abban, hogy apu egy nap újra önmaga lesz. De tegnap világossá vált, hogy ő elment és itt hagyott maga után egy zombi szerencsétlenséget.

– Szerintem adhatnál neki egy esélyt – jegyezte meg a mellettem ülő Danny halk hangon, közben az almalevéből kortyolgatott. Ő eddig némán hallgatta a beszámolómat, illetve azt, hogy Matthew olykor közbeszólt, kinyilvánította nem tetszését.

– Még többet? Danny több ezer esélyt adtam neki és mindig ugyanott kötöttünk ki – csaptam le a villámat az asztalra. Páran a közeli asztaloknál erre a zajra felfigyeltek, de csak egy pillanat erejéig, utána újra a saját kis világukba merültek.

Danny nagyot nyelt és rám nézett.

– Hidd el, tudom, hogy nem könnyű – kezdett bele, a szavain érződött, hogy nehezen tudja mind ezt kimondani. – Amikor anyámnak meghalt az előző férje, akkor teljes letargiába esett. Még a válásuk után is jóban maradtak, pedig gyerekük sem volt, ami összekötötte volna őket. Nagyon rosszul esett, hogy ennyire magába fordult. Ráadásul a volt férje miatt hetekig elhanyagolt minket apuval. Miután összeszedte magát, akkor szörnyen sajnálta és próbálta jóvá tenni.

Miután ezt elmondta, felállt a helyéről. Az ő ebédje már el volt rég pusztítva.

– Csak azt akarom ezzel mondani, hogy nem kellene ennyire szigorúnak lenned az apáddal. A gyász sok embert kiforgat önmagából. Fene tudja, hogy mikor tudják lezárni magukban a történteket. – Ezzel elindult a kijárat fele és a tálca tartalmát a szemetesbe öntötte.

– Biztos Danny ült itt az előbb? – fordultam értetlenül Matthew fele, aki felkapta a fejét a kérdésemre. A szájából egy méretes szálkát húzott ki és a tányérjára ejtette.

– Látszatra biztosan – vont vállat, majd a tányérjára nézett. – Valahol biztos igaza van, de kizárt, hogy szemet lehessen hunyni az elmúlt kilenc éven.

– A hétvégi incidensen végkép – szúrtam mellékesen még mellé, majd elkalandoztak a gondolataim. – Julie-t véletlenül nem láttad?

Matthew előrébb dőlt az asztalnak és eltűnődve vizslatott.

– Mi történt? Annyira felforrt az agyvized, hogy hozzá is vágtál egy pár baromságot?

– Nem, illetve igen – a válaszom bizonytalanul csengett és aztán jobban összefoglaltam magamban. – Az történt, hogy Julie és én beval...

– Sziasztok! - jelent meg az oldalamon Oli, akinek tálcája tele volt tömve mindenféle földi jósággal, és lenézett rám. – Hallottam, hogy mi történt tegnap. Minden oké?

Egy pillanatig köpni-nyelni nem tudtam a lány viselkedése miatt, sőt, amiatt sem, hogy egyszer csak itt termett a semmiből.

– Még a falat nem áztatta vér, szóval fogjuk rá – feleltem végül némi jókedvvel a hangomban, mert tudtam, hogy ezzel jobban el tudom hitetni a körülöttem levőkkel, hogy minden rendben. Pedig távolról sem.