Prayer from the Woods (Fairy Tail Fanfiction)

2. Fejezet: Levy McGarden, a Könyvtáros leánya

Mint a mostani reggeleim többségét, a mait is kivételmentesen a könyvek leporolásával kezdtem. Elég sokáig tartott, de elégedetten töröltem le munkám után a homlokomon megjelenő izzadság cseppeket. Sok idő után, de a könyvtár emelete munkámnak köszönhetően ragyogóan csillogott. Takarítóeszközeimet visszatettem a helyükre, majd az egyik könyvespolcról leemeltem egy legendákkal teli könyvet. Ez a vastag, barnás bőrborítású könyv volt a kedvencem. Mindig is imádtam a benne lévő történeteket, mert ezek voltak azok, amelyek elfeledtették velem a jelenlegi életemet. Senki se értsen félre engem, a magam módján, de boldog voltam. 

Egyedül éltem Édesapámmal egy házban, ami részben könyvtárként volt berendezve. Alig lehettem 5 vagy 6 éves, amikor Édesanyám meghalt egy betegségben. Nehéz volt anya nélkül felnőni, de Édesapám gondoskodott arról, hogy semmiben se szenvedjek hiányt. Ez jóformán annyiból állt, hogy rengeteget dolgozott azért, hogy én enni tudjak. Bár Édesapám nem mondott erről semmit, én mégis tudtam, hogy mennyire nehéz neki. Elveszíteni a szerelmét, és ráadásul egyedül maradni egy nevelésre szoruló gyermekkel. Tisztában voltam a fájdalmakkal, és az őt ért sérelmekkel.

Éppen ezért határoztam el azt, hogy nagyon keményen fogok dolgozni.

Mikor már idősebb lettem, napi szinten segítettem Édesapámnak a házimunkában és a könyvtár rendbetartásában.  A magunk módján, de megtaláltuk a saját boldogságunk. Emellett azonban nem telt el olyan nap, hogy az Anyukám ne hiányzott volna. De tudtam, hogy onnan fentről lát engem, és nem szeretné azt, hogy boldogtalan legyek. Ezért hát Édesanyám emléke, és Édesapám miatt megtanultam mosolyogni. Miattuk mosolyogtam, hiszen egy szülő számára az a legnagyobb öröm, hogyha boldognak látja a gyermekét, nem igaz?

Azonban bármilyen zárkózott, boldog életünk volt Apuval, mégis tudtuk, hogy mi zajlik a külvilágban. Minket is ugyanúgy megviselt Mavis királynő halála. 

Azok után a napok után a mi életünk is nehezebbé vált. Pont úgy, mint mindenki másé.

- Levy! - hallottam meg Apukám hívó szavát. A hívó szavak után meghallottam lépteinek zaját, ahogyan az emeleti lépcsőn jött felfelé. 

Az emeleti ajtó kinyílt.

- Ez igen! Elképesztő, hogy mit műveltél az emelettel! - letettem a könyvet, amit jelenleg olvastam, majd odamentem hozzá. 

- Köszönöm, Apu! Igyekeztem... - pirultam el.

- És meg is érett a gyümölcse! - nevetett. - Levy drágám, nem tudod, hogy hol van az Ötek Legendája? Mrs. Packins megérkezett, és egy pár könyv mellett azt is kikölcsönözné.

- Azonnal hozom! - feleltem, hiszen polc és könyv számra pontosan tudtam, hogy hol van. Az Ötek Legendájának története benne van az én szeretett bőrborítású vastag könyvemben is még jó sok történettel egyetemben. Mivel az a kedvencem, azt nem adjuk kölcsönzésbe. De ettől eltekintve a legendák egy részéről van pár külön kötetünk. Így volt ez az Ötek Legendájával is. 

Arrébb húztam a létrát, majd felmásztam rajta, és lehoztam a könyvet.

Édesapám nyomában lementem a lépcsőn a föld szintre. Köszöntem Mrs. Packins-nek, majd átnyújtottam neki a könyvet. 

- Köszönöm, Édeseim. Nagy megkönnyebbülés, hogy legalább nektek van pár példányotok az Ötek Legendájából.

- Ennyire különleges könyv? - kérdeztem, mivel a külvilágról nagyon nem tudtam sokat.

- Nagyon is.

- Miért, ha szabad megkérdeznem?

- Mert megjósolta a jövőt.