Visszahúzol

Kompromisszum I.

Harry, Hermione és Ron a Griffendél klubhelységben ültek egy asztal körül. Már végeztek az órákkal, délután öt felé járt az idő. Harry óvatosan elővette a papírokat, amikre bájitaltan órán írt. Barátai végig figyelemmel kísérték mozdulatait, ugyanis a fiú még semmit sem mondott el nekik a párbajjal kapcsolatban.
-Ez itt a lényeg – mutatott a füzetében lévő gyöngybetűkre. – Malfoy írta ide órán... ez pedig a válaszom – húzta végig az ujját a pergamenen.
-Ugye nem akarsz elmenni, Harry? – kérdezte aggodalmasan barna hajú barátnője.
-Még szép, hogy el akar – vágra rá azonnal Ron. Véleménye szerint ez egy elehasztahatlan alkalom volt. – Ugye, Harry?
-Elmegyek – felelte tömören a kérdésekre válaszolva. – Nem ijedhetek be már az elején. – mondta ezt olyan arccal, ami ugyan felelősség teljesnek tűnt, Hermione mégis tudta tudta, hogy csupán egy újabb meggondolatlan terv szövődik éppen a fiú a fejében.
-Mindenképp akartam, hogy tudjatok a dologról – folytatta határozott hangon. – Legutóbb meglógott, viszont most ő van hátrányban, ha tényleg fáj a karja. Segítenetek kell – azzal felállt az asztaltól és tett pár kört a klubbhelységben, s közben úgy csinált, mintha valamin tanakodna.
-Harry... –kezdte Hermione. – Ez őrültség!
-Csak arra kérlek, hogy fedezzetek – vette könyörgőre a hangját. – Ha kell, majd kihúzom magam a bajból, csak... – és itt megakadt. Nem tudta mivel folytathatná.
-Nem, Harry – lépett mellé Ron. Halatmasat csapott a hátára, amolyan barátiasat és felkiálltott. – Nem csak a bajból húzunk ki, ha kell, hanem kiállunk melletted! Bízd ezt ránk és mutasd meg annak a... annak a szemétnek – itt hangját visszafogta és Hermionére nézett. A lány vettett felé egy 'ezt megúsztad' pillantást. Egyszerűen nem tűrte a káromkodást, se kint, se bent. – Mutasd meg, hogy mit jelent Griffendélesnek lenni és taposd el a kígyót! – zárta le. Ron bátorítő kis beszédje után már csak Hermione kellett beleegyezzen. A két fiú egymásba karolt, majd a lányt pásztázták.
Hermione megadóan sóhajtott.
-Rendben, nem szólok róla senkinek. –majd nevetésbe tört ki barátaival együtt.

Már alig néhány perc volt hétig. Harry úgy döntött ideje elindulnia a tóhoz. Mielőtt kilépett a portrélyukon vetett még egy sokatmondó pillantást barátai felé, majd magára dobta a láthatlannátévő köpenyt és eltűnt.
A naplemente már elkezdődött, de a nap sugarai elég fényesn sütöttek be a hatalmas ablakokon ahhoz, hogy Harry jól lásson. Az út egészen az ajtóig zökkenőmentes volt, egyetlen nemkívánatos személlyel sem találkozott. Amikor a hatalmas tölgyfa ajtóhoz ért óvatosan kezdte el kinyitni azt. A lehető leghalkabb akart lenni, hogy ne keltse fel senki figyemét, ez viszont bőven lelassította a folyamatot. Harry már itt tudta, hogy késni fog, de nem bánta. Úgy gondolta, ezzel is megmutatja Malfoynak azt, hogy mégcsak a pontosságra sem fecséreli az energiáját és csupán azért megy el, mert másképp az egész a büszkesége rovására menne.
Miután kiért a levegőre a hűvös szél megcsapta az arcát. Hideg volt. Levette a köpenyét és letette az ajtó mellé. Harry tudta, hogy tilosban jár, mivel őt különös veszély fenyegette Sirius Black miatt. Ennek ellenére nekivágott a tópart felé vezető útnak. Másra sem tudott gondolni, csak a közelgő összecsapásra közte és Malfoy között. Remélte, hogy ez egy igazi párbaj lesz, ahol pálcát is használnak.
Ahogy közeledett a vízhez, látta kirajzolódni a Mardekáros alakját. Egyedül volt, ahogy kérte.
-Végre itt vagy, Potter, már aggódni kezdtem, hogy útközben elkapott egy dementor – jegyezte meg a szőke tettetett aggodalommal, majd megeresztett egy gúnyos mosolyt.
-Mit akarsz, Malfoy? – kérdezte Harry, a füle mellett elengedve a beszólást.
-Azt hitted szó nélkül hagyom a múltkori győzelmed? – Malfoy összehúzta a szemét, tekintete barátságtalan volt. – Most én juttatlak téged a gyenkélkedőre, Potter!
Harry gyomra egy pillanatra összerándult. Vajon tud a látogatásáról? Mielőtt belegondolhatott volna, Draco kizökkentette. Szabad kezével megfogta a fekete hajú talárjának ujját, majd maga felé rántva megpróbálta felpofozni. Harry szerencsére odébb kapta a fejét, így csak a fülét surolta az ütés. Meglökte Draco vállát, ezzel megtartva a biztonságához kellő távolságot. Lihegve néztek egymás szemébe. Harry érezte, ahogy az állán lefolyik valami, majd hirtelen belenyilalt a fájdalom a bal fülébe. Odakapta a kezét. Malfoy gyűrűje beleakadt bal cimpájába, s most abból enyhén csordogált a vér.
-Miért csinálod ezt, Malfoy? – kérdezte Harry fojtott hangon. – Nem értem mire megy ki ez az egész. Mi rosszat tett neked Hagrid, Hermione vagy Ron? Mi rosszat tettem én? – arca rezzenéstelen volt, viszont szemeiben látszott mennyire dühös.
-Harry Potter... – Malfoy lehajtotta a fejét, majd halk, nevetés szerű hangot hallatott. – TE EZT NEM ÉRTHETED HARRY POTTER! – ordított. Tekintetét döbbent ellenfelére szegezte. Egy pillanatra Harry látott valamit átsuhanni az arcán. Talán szenvedést, de a másik hamar rendezte vonásait, s egy magabiztos mosoly került valódi érzelmeinek helyébe. Elégedett volt, hogy viselkedésével kizökkentette a másikat. Malfoly belenyúlt a talárja zsebébe, majd előhúzta a pálcáját és Harryre szegezte. Viszont mielőtt bármilyen varázsigét kimondthatott volna, lépteket hallottak. Rémülten összenéztek, majd Harry berántotta a szőkét egy bokorba a tó mellett. Malfoy halkan ciccegett egyet és lesöpörte bekötött karjáról a másiknak a kezét. Feszülten figyelték, hogy mi fog történni.
A tóparton egy emberalak rajzolódott ki. A titokzatos árnyék fel-alá járkált, mintha keresne valamit vagy valakit. Idegesen belerúgott a földbe, majd szitkozódva eltűnt egy ösvényen. Harry megkönnyebbülve fújta ki a levegőt.
-Nem kéne ordibálnod, Malfoy – súgta a másik fiúnak. Draco csak megvonta a vállát.
-Fogd be, Potter – majd egy hirtelen mozdulattal felpattant a fekete hajú mellől. Már indult volna a kastély felé, mikor elvesztette az egyensúját és hátraesett. Csúszott egy kicsit, majd tompa placcsanással beleesett a vízbe. Kétségbeesetten próbálkozott kimászni a tóból, de minduntalan visszacsúszott.
-Mit bámészkodsz, Potter?! – nyőgte oda a tóparton álló fiúnak. Harry jól szórakozott a látványon. ,,Kár, hogy nincs nálam fényképező'' gondolta magában. Miután eleget nézte a szerencsétlenkedő Malfoyt, odalépett hozzá és kezet nyújtott neki. ,,Csak nem akarom hallgatni, hogy miattam lett beteg, semmi szó nincs arról, hogy esetleg aggódnék érte'' nyugtatta magát miközben kíhúzta a szőkét a vízből. De akkor miért ment le hozzá a gyengélkedőbe? Gyorsan elhesegette gondolatait, majd Malfoyra nézett. Szőke tincsei rátapadtak az arcára, ruhájából csorgott a víz. Egészen szánni való volt, ahogyan ott vacogott bőrig ázva és csurom vizes kötését igazgatta.
-Nyomorék – mondta halkan, leginkább magának. Malfoy erre a kijelentésére csak egy szúrós pillantással válaszolt. Harry, miután úgy vélte a másik már megáll a két lábán, elengedte a kezét. Már indult volna a hálókörletébe, amikor Malfoy megállította.
-Elég rosszul fogsz kijönni, ha visszamegyek szétázva és mindenkinek elmondom, hogy belelöktél a vízbe – mondta a szőke olyan arcot vágva, mint akinek esze ágában sincs maga megoldani problémáját. Sakk.
-Elég ciki lesz, ha mindenkinek elmondom, hogy nem tudsz kimászni egy tóból – vágott vissza Harry megakadályozva a Mattot.
-És ki fog hinni neked, Potter? – Malfoy arcán diadalias vigyor ragyogott. Na ez már Sakk-Matt. Harry szava mit sem ér Dracoéval szemben. Haragosan fújt egyet, majd megragadta a szőke csuklóját és berángatta őt a kastélyba.
Csak akkor engedte el, amikor az előcsarnokban megálltak, ezzel hatalmas tócsát hagyva magük alatt. Frics, a gondnok, teljesen ki fog akadni, gondolta. Harry nem tudta mitévő legyen, kezdenie kellett valamit a mellette remegő fiúval, különben nagyon ráfázik. Már csak a gondolattól is irtózott, hogy Lucius Malfoyjal szembeszálljon.
Végül az Északi Toronyban levő jóslástan terem mellett döntött. Miután a csapóajtón belesve meggyőződött, hogy Trelawney professzor nincs a teremben, vagy legalábbis egy másik részében van, besurrant a szobába, nyomában Dracoval.
A kandallóban már nem égett a tűz, csak az izzó parázs mutatta a lángok egykori helyét. Amíg Harry - tekintettel arra, hogy nem tudott rá varázslatot - muglimódszerekkel próbálta feléleszteni a tüzet, addig Malfoy levette először ázott talárját, utána a kötést (ami alatt egy karcolás sem volt) majd egy kis hezitálás után az aznap hordott felsőt is. Lehámozta magáról a nadrágját és magaköré csavarva egy plédet leült. Egy kandalló előtti kipárnázott karosszékben talált magának helyet. Addigra Harrynek is sikerült begyújtania, így a termet szépen kezdte ellepni a hőség. Leült ő is egy babzsákra, levette a talárját és kényelembe helyezte magát. Nem mert, de nem is akart a másik fiúra nézni. Ahogy ott ültek egymás mellett, a lángokat nézve, Harry szívét melegség töltötte el. Az álmosság kerülgette őt, s ezekkel a gondolatokkal játszva mérhetetlen örömet érzett. Itt akart maradni, csendben, nyugodtan, a legjobb társaságban. Még akkor is, ha jelenleg a legjobb társaság Draco Malfoy volt.

És ezzel le is zárnám a jelenlegi részt, amit amúgy ketté kellett szedjek, ezért holnap (minden bizonnyal) hozom a folytatást. Addig is minden jót <3

U.i.: Szerintetek karakterhű vagyok? x(