Visszahúzol

Az elkerülhetetlen

Az üvegházban fülledt volt a levegő. A sok diák nyüzsögve várta Bimba professzort, hogy elkezdődhessen a gyógynövénytan.
Harry és barátai egy kis kört alkottak, s úgy társalogtak. A szemüveges fiú csak néha-néha vetett egy-egy pillantást a Mardekár-klikk felé, aminek középpontjában Draco Malfoy állt.
Hamarosan besietett a terembe a professzor is.
-Gyerekek, bocsássatok meg a késésért. Kezdjünk is bele rögtön! A mai órán húsevő növényekkel fogunk foglalkozni és...
Harry unottan hallgatta Bimba professzor magyarázatát. Csak akkor kapta fel a fejét, amikor a tanár nő bejelentette, hogy általa kiválasztott párokban kell majd dolgozniuk.
-Nem akarok belevinni semmi ilyesmit, de a házak közötti konfliktust oldani kell, ezért egy-egy Mardekáros egy-egy Griffendélest kap maga mellé.
A három jó barát feszülten hallgatta a beosztást, s egymás között előre szánták azt, aki Dracot kapja. Nos, ez utóbbi szerencsés Neville lett, aki remegő térdekkel indult meg a szőke ördög felé. Malfoy csak egy lebecsmérlő fintorral méltatta.
Hermione Pancy Parkinsonnal került párba, Ron pedig egy sötét bőrű, ijesztően kék szemű srác mellé lett beosztva.
Harry megkapta Monstrot, de ennek legalább annyi előnye volt, hogy mindent jobban tudott a másiknál, s dolgozhatott egymagában.
Az óra hosszabbnak tűnt, mint valaha. Az agresszív növényekkel lassan haladtak és Harry számára a társaság sem volt szórakoztató. A fiú egy szót sem szólt párjához, Monstrohoz, aki csak és kizárólag az evésről vagy Malfoyról beszélt. Harrynek az is eszébe jutott, hogy vajon Monstro elég nagydarab-e ahhoz, hogy megegye Dracot. Ahogy elképzelte a jelenetet, alig bírta visszatartani előtörő nevetését.
Miután mindenkinek sikerült teljesítenie az órai feladatot, hamarosan el is hagyhatták az üvegházat. Harry amilyen hamar csak tudta, megkereste barátait, s együtt indultak fel a klubbhelységükbe. Legalábbis ezt tették volna, ha valaki keze nem kapja el a szemüveges fiú vállát.
-Lassan a testtel, Potter. Beszélnünk kell – hallotta a szőke gúnyos hangját.
-Mit akarsz, Malfoy? – vetette oda Ron, megelőzve a többieket.
-Tőled semmit, Weasley. Potterel van dolgom.
A beszélgetők között csend telepedett le. A három barát felváltva nézett hol egymásra, hol Dracora.
-Akkor beszélj – szólalt meg végül Harry, amikor már úgy érezte senki sem fog cselekedni. ,,Éreztem, hogy nem úszom meg" gondolta.
-Ugye ők nem tudnak arról? – kérdezte a szőke sejtelmesen, azonnal a lényegre térve. Egyedül Harry értette mire gondol, és ez épp elég volt. Kis szünetet hagyva válaszolt.
-Nem. Ez minden? – a szemüveges fiú csak egy lenéző pillantással méltatta. Tehát Draco fél. Bár nem volt mitől, hiszen személyes okok miatt Harry sem akarta, hogy mások halljanak a történtekről, de ezt a másik nem kell tudja.
-Akarsz többet? – vigyorgott  a szőke ördög, a hangja csepegett az ellenszenvtől. A fenébe is azzal a mosollyal! Harry megforgatta a szemét, Hermione pedig egy halk ciccegéssel szólt hozzá a dolgokhoz. Végül sarkon fordultak és otthagyták Malfoyt.

-Miről beszélt, Harry? – kérdezte Ron vacsora közben. A fekete hajú tudta, hogy ami most következik, húzós lesz.
-Nem értem kire gondolsz – vágta rá rögtön.
-Harry, tudjuk, hogy tudod. Draco, ma, óra után – mondta Hermione számonkérően.
-Fú, még sosem éheztem meg ennyire egy edzéstől! – terelte a témát Harry, s átnyúlt az asztalon a lehető legtávolabbi tálért, hogy a többiek addig se lássák az arcát. Pechére, pont egy olyan ételt fogott ki, amelyet nem szeretett. Pedig nem volt válogatós.
-Harry, mit titkolsz? Ennél átlátszóbb nem is lehetnél! – folytatta a lány, mostmár jóval idegesebben.
-Nyilván azért titok, mert nem akarom, hogy tudjátok! – csattant fel mostmár a fekete hajú is.
-Óh értem, szóval mostmár a Mardekárral szövetkezel – vágta oda Ron. A vörös hajú letette a villáját és szabad kezét lefele fordított hüvelykujjal meglóbálta.
-Hogy mi...? Merlinre mondom, ezt nem hiszem el! Hogy tudtok ilyen... Mindegy is! – zárta le Harry, azzal felállt az asztaltól és a Griffendél torony felé vette az irányt.
Amint felért a fiúk hálókörletébe kivágta az ajtót és lehuppant az ágyára. Az arcát a párnájába temetve ordított egyet és megpróbált lehiggadni. Bár még nagyon korán volt, mégis lefeküdt aludni. Jobb ötletnek tűnt, mint megvárni Ron érzekését még egy adag vitáért. Így hát behúzta a vörös baldechint és behunyta a szemét.
Pár óra múlva arra kelt fel, hogy éhes. Hát persze, hiszen alig evett bármit is. Hiába próbált visszaaludni, nem tudott, ezért úgy döntött tesz egy sétát a kastélyban.
Nem talált magának uticélt, így hát csak fel-le bolyongott az épületben. Nem tudta melyik emeleten van, csak sejtése volt, hiszen sok-sok tanterem mellett haladt el. Ráérősen sétált, szemét lassan járatta a kopott ajtókon. Mind zárva volt, kivéve egyet. Engedett kíváncsi természetének, s odalépett a nyitott tanterem bejáratához, majd kíváncsian belesett.
A katedrán egy ismerős alak kutatott a tanári asztal fiókjaiban. Már megint ő! Miért nem hagyja az ég, hogy elkerüljék egymást?
-Hé, Malfoy – súgta oda a másiknak. Az felkapta szőke fejét és meredten nézett az ajtóba. – Harry vagyok. Mit művelsz itt? – folytatta halkan.
-Ezt én is kérdezhetném, Potter – válaszolta a másik szinte alig hallhatóan, felemelkedve az fiókoktól.
-Csak kijöttem.
A levegőre kellemetlen csend telepedett. Harry nem tudta mit tegyen, így hát inkább belépett az ajtón, maga mögött behajtva azt.
-Lumos! – suttogta, hogy láthasson végre. Meglepetésére két, kisírt szempárral találta szembe magát. Bár Draco elfordult, már késő volt.
-Mi történt, Malfoy? – kérdezte Harry a nem mindennapi látvány hatására. Draco Malfoynak vannak emberi érzelmei!
-Csak megírtam egy fontos levelet. Nem érdekes – motyogta a másik, s közben hunyorgott a szemét bántó fényben. A szőke fiú letörölte saját arcáról a könnyeket.
Harry rosszul érezte magát, amiért Draco szomorú. Kis vacilálás után odalépett hozzá és a vállára tette a kezét. Sokkal gyengédebb volt, mint a másik a legutóbbi gyógynövénytanon. A fenébe is, hogy mindig félre teszi dühét!
-Malf...Draco – köszörülte meg a torkát Harry, miután már kínos kezdett lenni a helyzet. – Emlékszel, amikor elsőben bűntetőmunkán voltunk?
-A tiltott rengetegben? Igen emlékszem, apám nagyon kiakadt rajta! – suttogta idegesen a szőke. Harry letette a pálcáját az tanári asztalra, aminek következtében a másik kezét is Malfoy vállára tehette, így teljesen szembefordítva őt magával. Harry kereste a tekintetét. Még mindig nem néztek egymás szemébe, csak álltak ott a katedrán, ismét csendbe burkolózva.
-Akkor mi együtt mentünk be az erdőbe, külön a többiektől – folytatta Harry.
-És Agyar is velünk volt, ugye?
-Igen. De hamarabb nyugtatott meg az, hogy te velem voltál – tette hozzá halkan. – Pedig akkor még nem bírtalak – és erre Draco végre felnézett rá.
-Miért, most már bírsz, Potter? – kérdezte a szőke komoly tekintettel. Őszinte választ várt.
-Lehet... – szinte lehelte Harry. Még mindig egymást nézték, és végül Draco kapta el a fejét. Lerázta magáról Harry kezeit, majd az asztalra támaszkodott. Úgy tűnt, gondolkodik. Bármin is törte a fejét, hamar abba kellett hagyja, mert léptek zaja ütötte meg a fülüket. Egy sietős, szaggatott lépés, amely feléjük tartott. Harry gyorsan eloltotta a pálca fényét és Dracoval együtt elbújt az asztal alá. Feszülten figyelték a közelgő lépéseket, amelyek minden bizonnyal Frics úré voltak. Az ajtó nyekergéssel jelezte, hogy a gondnok belépett a terembe. A két fiú a lélegzetüket visszafojtva várta, hogy mi fog történni. Frics végigmérte a helyiséget. Miután úgy érezte senki sincs ott, morogva és zsörtölődve távozott. Harryék még sok ideig csak egyhelyben ültek, nem mertek megmozdulni. Végül Draco szólalt meg elsőnek.
-Inkább menjünk máshová.

Ez lenne a csodálatos folytatás, és csak egy kérdésem lenne: érdekel titeket Draco levele? (amit igazából már megírtam hamarabb, mint magát a részt, a lényeg csak az, hogy nem tudom ki tegyem-e vagy ne)
Illetve tudom, rövid lett de pont a levél miatt, mert ha tovább írom a sztorit akkor furán jön ki.

Egyébként nagyon köszönöm a kommenteket, és bocsánat, ha nem válaszolok csak nem tudom lekezelni az ilyen fajta dolgokat :/

Elnézést a helyesírási hibákért, visszaolvastam egy-két részt és rájöttem, hogy nagyon nem veszem őket észre, pedig mindig átolvasom három-négyszer mielőtt közzéteszem.