6.rész♡

1.9K 65 0
                                    

Az irodába belépve összefontam magam elött a karom és alaposan szemügyre vettem mindent , nagy és tágas volt  a falakat a szürke és a fehér árnyalata uralta fekete bőrszéke a hosszú üveg íróasztal előtt állt s mellette még jó pár ilyen szék foglalt helyet annyi különbséggel,  hogy azok fehérek voltak . Baloldalon volt egy kis emelkedő ahol egy másik üveg íróasztal volt . Rengeteg papír pihent rendszerezve az asztalon biztos az a saját kis íróasztala ahol meghozza a döntéseit illetve az áldozatai aktái pihenhetnek rajta talán még rólam is van egy aktája annyi különbséggel  , hogy én nem egy áldozat vagyok .-Legalábbis remélem -  Megkerültem az üvegasztalt ami mellett a fal helyet végig üvegablakok díszelegtek,  gyönyörű volt a kilátás de most sokkal inkább tűnt komornak mint általában szokott lenni a tály.  Fejem leszegeztem és minden érőmmel azon voltam nehogy elsírjam magam pedig már közel voltam hozzá. Teljesen megfeledkeztem Sarpról aki minden egyes mozdulatom alaposan figyelte és velem együtt lépkedett az ablakhoz . Kezeit derekamra simította és látva ,  hogy nem ellenkezem magához ölelt finoman válamba csókolt s belekezdett beszédébe  -Tudom , hogy most milyen rosszul érzed magad és azt is tudom ,hogy minnel hamarabb el szeretnél menni innen ,de te már az enyém vagy ! Tudom most mit gondolhatsz rólam és azt is tudom mi a véleményed a maffiózókról, de meg kell értened ,  hogy ez a munkám . De itt senki se bánthat itt biztonságba érezheted magad . Gyere .-egyik kezét elvette rólam és az üvegasztalhoz vezetett majd kihúzta nekem a széket és miután leültem be is tolt pont úgy, hogy hasam súrolja az asztal szélét. Kezembe nyomott egy vörös mappát amit kíváncsian nyitottam ki és bele olvastam a papiron lévő sorokba .

November 6.-án megkötött szerződés miatt hivatalossá vált papírforma szerint , hogy Mona Sriņkcon Sarp Karadağ tulajdonává vált . Az alárendelt Mona Sriņkconnak nincs beleszólása . Apja 60,0000$-ért adta el a lányát így neki sincs beleszólása lánya sorsával kapcsolatba . A szerződést nem lehet megszegni még akkor se ha mind a 60,0000$ visszafizetik . Sarp Karadağ hosszú hónapig távolból megfigyelhette ,de érinteni és szobaelegyedni tilos volt számára addig míg a lány nem jött  magától Törökországba. Mona Sriņkconnak a szabályt kötelesége betartani .

Szabályok!

1.szabály:tilós egyedül elhagynia a házat!
2.szabály:más férfival tilos az érintkezés  vagy bármilyen testi kapcsolat !
3.szabály :családjával nem veheti fel a kapcsolatot
4.szabály:nem beszélhet arról   ,hogy hol lakik és , hogy kivel él együtt !
5.szabály:Sarp Karadağnak engedelmeskednie kell!

Gyilkos PárosМесто, где живут истории. Откройте их для себя