Teen Wolf : A Múlt Árnyékai ( Stiles fanfic)

1.fejezet

Bacon Hills...
Furcsa név egy kisvárosnak, gondoltam magamban, ahogy elhaladtunk kocsival a tábla mellett. Mostantól itt fogok élni a szüleimmel... nevelőszüleimmel, ha pontos akarok lenni. Még kisbaba koromban fogadtak örökbe, szóval az igazi szüleimet nem ismerem, de jó nekem így. A nevelőszüleim mindent megadtak, amire csak szükségem volt. Szeretetet, törődést, nevelést...
Csak egy átlagos tini vagyok, akinek az apja új munkát kapott, szóval elköltöztünk. Bár elvileg csak addig maradunk, amíg apára szükség van itt, de anyának nagyon tetszik a környék, szóval ki tudja mi lesz.
Én először láttam az új házunkat, amikor megérkeztünk. Nem túl nagy, de szép, barátságos és van kertje. Jobb, mint az előző panellakás. Az új sulim sincs messze, elvileg gyalog oda tudok érni húsz perc alatt.
Elfoglaltam a szobát, amit a szüleim nekem szántak. Az emeleten volt a lépcsőtől jobbra, balra pedig a szüleimé, viszonylag messze tőlem. Örültem, hogy van egy kis személyes terem.
Felhordtuk a kocsiból a sok-sok dobozt, én pedig elkezdtem berendezni a szobám. Tetszett a végeredmény. Az emlékeim apró kis tárgyait elhelyeztem mindenfelé, a képeket pedig a parafatáblára tűztem. Már akkor nagyon hiányoztak a barátaim, amikor elindultunk a régi házunkból, de reméltem, hogy tudjuk majd tartani a kapcsolatot.
Fél egy volt, mire mindent a helyére tettem, és ledőltem az ágyra. Nekem is nagyon tetszett a környék, valahogy itt jobban otthon éreztem magam, mint az ezelőtti házunkban. Apa szólt, hogy holnap suli, szóval jobb lenne ha aludnék, úgyhogy gyorsan lezuhanyoztam és ágyba bújtam. Boldogan merültem álomba...nagyon örülök, hogy ideköltöztünk.

Másnap már korán felkeltem az izgatottságtól. Anya a konyhában készítette a reggelit, szóval segítettem neki, majd amikor apa felkelt, együtt ettünk.
Hamar elkészültem, sima farmer rövidnadrágot, fehér trikót, bézs kardigánt vettem fel és a kedvenc piros conversem sem maradt ki.
Még korán volt az induláshoz, szóval úgy gondoltam netezem egy kicsit, megnézem mi a helyzet a régi városomban.
Kutyás képek, néhány csaj a volt sulimból, videó egy tegnap esti buliról és képek a másnaposokról... Nem változott semmi, mosolyogtam magamban.
Basszus... el fogok késni. Mindig ez van ha "csak ledőlök telefonozni egy kicsit". Összeszedtem a cuccom, majd lesiettem a lépcsőn.
- Nem fogsz elkésni? - nézett rám apa.
- Kösz, hogy emlékeztetsz - pusziltam meg, majd anyát is, aztán kiléptem az ajtón.
Futottam kb. három percet, de nem vagyok az a nagy futó, szóval többet nem bírtam. Szerencsére elég gyorsan sétálok, szóval pont beértem, mire becsöngettek. Végülis ha a suli területén vagyok, mikor becsengetnek, nem számít késésnek...nem igaz?  
Ezen gondolkodtam, miközben kerestem az igazgatóit, hogy aláírjam a papírokat, meg ilyesmi. Nem igazán tudtam, hogy merre kell menni, de szerencsére egy csinos nő jött velem szemben és mosolyogva üdvözölt:
- Mrs. Martin vagyok. Segíthetek valamiben?
- Igen, köszönöm, (T/N) vagyok, új diák és az Igazgatót keresem - mosolyogtam rá.
A hölgy mutatta az utat és közben feltett pár általános kérdést, például, hogy tetszik-e a környék és jól érzem-e magam itt.
Sajnáltam, amikor elértünk az irodához, és ő visszament a dolgára. Az Igazgató már nem volt ennyire kedves, elmondta a tudnivalókat, odaadta a könyveim és az órarendem, aztán elküldött.
Elvileg matek órám van... Hétfő reggel matekkal kezdeni... húzós.
Megkerestem a 101-es termet, ahol elvileg már folyt az óra. Kopogtam, majd benyitottam.
Legalább húsz diák és a tanár nézett rám. Jah, most már tudom, miért izgultam.
- Te lennél az új diák, igaz? - kérdezte a tanár kedvesen.
- Igen, (T/N) vagyok. - mosolyogtam félig rá, félig a többiekre.
- Üdvözöllek, kérlek foglalj helyet McCall előtt.
McCall...persze, mert biztos tudom ki az. Körbenéztem és csak egy hely volt üres, szóval gondoltam az lesz az. Leültem egy sötétbarna szemű, aranyos srác elé, akit remélhetőleg McCallnak hívnak.  Huhhh... túl vagyok a nehezén, de még mindig nagyon dobog a szívem... nem igazán szeretek a figyelem középpontjában lenni.
- Szia - hallottam meg mögöttem egy hangot. - Nagyon izgulsz?
- Öhmm... - kezdtem. - Csak még minden olyan új.
- Megértem - mosolyodott el és jobban megnézve olyan volt, mint egy kiskutya.
Ennyi volt a beszélgetésünk. Óra végén rögtön a folyosó felé vettem az irányt, hogy megtaláljam a szekrényem. 1070. Aha, én itt csak háromjegyű számokat látok...
- Kell egy kis segítség? - lépett mellém a matekórai fiú, sarkában egy másik sráccal. Ő alacsonyabb volt, de nagyon szép barna szemei voltak, és kedves arca, pisze orral.
- Hát, nem igazán találom a szekrényem - mutattam a számot, ami egy kis papírcetlin volt, hátulján a hozzá tartozó kóddal.
- Ohh, majdnem az enyém mellett van - lépett az alacsonyabb fiú a másik oldalamra. - Amúgy Stiles vagyok, ő pedig Scott - intett egy kicsit.
- (T/N) - mutatkoztam be.
- Szép név - mondta Scott, miközben a szekrényemhez értünk.
- Köszi, ezt az eredeti szüleimtől kaptam - válaszoltam, de láttam rajtuk, hogy kicsit összezavarodtak, szóval nem akartam az egész storyt elmondani arról, hogy egy elhagyatott házban találtak rám még babakoromban, és ez a név volt a takarómra hímezve. - Bonyolult.
A nap hátralévő részében már csak a folyosón láttam a fiúkat, de nagyon koncentráltak valamire, szóval inkább nem akartam zavarni őket.
Az óráknak vége volt, én pedig elindultam haza. Stiles észrevett és nagy mosoly mellett intett, hogy menjek oda.
- Na milyen volt az első nap? - kérdezte egy kék Jeep mellett állva.
- Nagyon is tetszett - örvendeztem.
- Örülök neki. Elvigyelek? - paskolta meg az autó motorháztetejét. - Nem hagyhatod ki, hogy ebben a szépségben utazz.
Hát, nem mondtam volna, hogy olyan szép volt a jeep, hiszen eléggé lerobbantnak tűnt, de tényleg aranyos volt. Olyan kis kelekótya, mint a gazdája.
- Köszi, de csak pár utcányira lakom. Ráadásul fura lenne hogy alig ismerlek, és máris beülök melléd a kocsiba - magyaráztam.
- Mi baj ezzel?
- Hát akár baltás gyilkos is lehetsz... Ki tudja - nevettem el magam.
- Nem jársz messze az igazságtól - nézett rám mosolyogva, nagy szemekkel, pont úgy mint egy pszichopata. Ettől csak még jobban kellett nevetnem - Na jó... de ígérd meg, hogy egyszer kipróbálod mennyire szuper jeepem van.
- Ígérem - nyújtottam felé a kisujjam, amit lelkesen megrázott.
Elbúcsúztam, majd haza sétáltam. Jó kedvem volt, annak ellenére, hogy reggel még nagyon izgultam. Szerencse, hogy Scott elé kerültem az első órán.