Teen Wolf : A Múlt Árnyékai ( Stiles fanfic)

2.fejezet

Gyorsan teltek a napok. Már szinte teljesen megszoktam az új környezetet. Scott és Stiles nagyon jó barátaim lettek és bemutattak a többieknek is. Megismertem Lydiát, Liamet, Maliát, Haydent, Corit és Masont. Mind kedvesen fogadtak. Na jó... nem teljesen mindenki. Malia elég gorombának tűnt, bár nem hiszem, hogy konkrétan velem volt baja, inkább azzal, hogy új vagyok a társaságban.

Sokat megtudtam róluk, például, hogy Stiles már 3.óta odáig van Lydiáért, Cori és Mason pedig egy párt alkotnak, és mindig nagyon kedvesek mindenkivel. Hayden és Liam állandóan egymás száján lógnak, nagyon aranyosak, de azért néha kereshetnének egy szobát maguknak.

Szóval nagyon jól éreztem magam velük, bár néha furcsán viselkedtek. Volt hogy órákra csak úgy eltűntek, aztán a semmiből előbukkantak, mintha mi sem történt volna. Ilyenkor valahogy mégsem éreztem magam teljes mértékben a csapatuk tagjának és ez eléggé elszomorított. Stiles persze mindig észrevette, ha rossz kedvem volt és próbált felvidítani.
Pontosan ez történt spanyol órán is. Elég rossz kedvem volt, Stiles pedig addig mutogatta az idióta fejeit, amíg hangosan fel nem röhögtem. Ennek a vége az lett, hogy büntetésbe kerültem. Stilest nem akartam magammal rántani, szóval azt mondtam, hogy csak eszembe jutott valami vicces.
Délután szomorúan vettem az irányt a terem felé, ahol le kellett töltenem a büntetést. Hallottam, hogy valaki fut mögöttem a folyosón, és amilyen kis béna futás volt, tudtam, hogy Stiles az. Majdnem el is esett mire odaért, szóval a kezemben kapaszkodott meg. Nagyon jó meleg és puha érintése volt, de sajnos amint visszanyerte az egyensúlyát el is húzta a kezét.
- Bocsi a bünti miatt - nézett rám kiskutya szemekkel. Így nem is tudnék rá haragudni.
- Csak egy óra, és legalább nyugiban tanulhatok. Bár azt mondtad segítesz a matek háziban.
- Hát... - kezdte frusztráltan. - Az igazság az...hát... tudod
- A többiekkel van dolgod... - sóhajtottam egyet. - Mint mindig.
- Sajnálom (T/N).
- Most már tényleg mennem kell - magyarázkodtam és gyorsan tovább sétáltam, ott hagyva Stilest. Hogy rosszul esett-e? Igen, eléggé... De mégis csak ők a legjobb barátai, én pedig alig pár hete jöttem.
Beléptem a 238-as terembe, ahol az edző pakolta el éppen a cuccait az asztalról. Nem igazán értettem a dolgot.
- Elnézést, Tanár Úr... de nem maga felügyeli a büntetést?
- (T/N) egyedül maga van büntetésben... szóval gondolom nem fog sok bajt csinálni. Rakja rendbe a könyvespolcokat, aztán mehet haza - ezzel ki is viharzott az ajtón.
Szétnéztem a teremben. Könyvek hevertek mindenfelé, és bár soknak tűnt, de úgy gondoltam, egy óra alatt simán befejezem.
Talán sikerült is volna, ha szokásomhoz híven nem olvasok bele szinten minden könyvbe. Amikor éppen egy nagyon jó kis story közepén tartottam, hirtelen megcsörrent a telefonom én pedig majdnem szívrohamot kaptam.
- (T/N) Merre vagy? - hallottam meg anya hangját.
- Még iskolában... - válaszoltam, mintha teljesen egyértelmű lenne.
- Már hét óra van, rég itthon kéne lenned.
Hét óra... Tessék? Kinéztem az ablakon, és valóban, már be is sötétedett.
- Ne haragudj, anya. Elrepült az idő, már indulok is. Puszi - meg sem várva a választ letettem a telefont, felkaptam a táskám és már indultam is kifelé.
A folyosók üresek és sötétek voltak, hátborzongató volt hallani a saját lépteim visszhangját.
Megpillantottam a bejárati ajtót, kinyitottam, majd léptem egyet. Ebben a pillanatban, mintha valami hátralökött volna. Körülnéztem, sehol senki. Újra próbálkoztam, de a végén már konkrétan teljes testsúlyommal neki támaszkodtam a... levegőnek? Semmi baj... nem vagyok bolond.
Amikor lenéztem, valami fekete port láttam az ajtó vonalában.
- Mégis mi a fene? - kiabáltam egyet, mert semmi normális magyarázat nem jutott eszembe.
Hirtelen lépéseket hallottam a parkoló felől, majd megpillantottam Scott alakját a sötétben. Stiles és a többiek is követték, majd mindannyian megálltak előttem.
- Te mit keresel még itt? - kérdezte Scott összezavarodva.
- Könyveket kellett pakolnom és elrepült az idő - magyaráztam idegesen. - De mi a haláért nem tudok kimenni?
Amikor ezt kérdeztem mindenki csak nézett meglepetten, mintha azt vallottam volna be hogy tömeggyilkos vagyok. Stiles törte meg végül a csendet:
- Kizárt, hogy ő legyen.
- Pedig ha belegondolsz teljesen logikus - húzta össze a szemöldökét Malia. - A gyilkosságok is akkor kezdődtek, amikor ő megjelent.
- Milyen gyilkosságok? - kérdeztem, de senki sem figyelt rám.
- Stilesnak igaza van, kizárt, hogy ő az... éreztem volna - védett meg Scott, bár nem is igazán értettem, hogy mivel vádolnak.
- Ezt azért mondod, mert így is gondolod, vagy csak azért, mert jól néz ki? - förmedt rá Malia. Scott nem tudott mit felelni a kérdésére.
- Hey, én még mindig itt ragadtam - kalimpálóztam a karommal, de még mindig semmi reakciót nem kaptam.
- Szerintem törd meg Stiles - mondta végül Liam, de Mason közbevágott.
- Várj, nem engedhetjük ki, amíg nem tudjuk az igazat.
Most már tényleg semmit nem értek. Már fel is adtam, hogy bármit kérdezzek, amikor furcsa morgást hallottam mögülem. Ránéztem a többiekre, akik most már abbahagyták a veszekedést és egyenesen mögém néztek.
Már előre féltem, hogy mi van ott, amikor lassan hátrafordultam. Egy embert láttam, nem is... inkább valami mást. Négy fejjel magasabb volt nálam, a szemei kéken világítottak a sötétben, az arca pedig el volt torzulva, egyenesen rám vicsorított.
Csak azt érzékeltem, hogy Stiles valamit csinál a földön lévő porral a többiek pedig befutottak az ajtón.
Az a valami azonban túl gyors volt, félig négy félig két lábon futva rontott rám. Éles fájdalmat éreztem az oldalamban, majd a levegőbe emelkedtem és úgy zuhantam neki a legközelebbi szekrénynek.
Iszonyatosan fájt a fejem és már csak homályosan láttam, ahogy Scotték a lény felé futnak, Stiles és Mason pedig hozzám sietnek.
- Minden rendben lesz - térdelt le hozzám Stiles, majd az ölébe vett.