Moonlight

2. fejezet

Nagyon büszke vagyok magamra, hogy nem sikerült eltévednem.
Ahogy belépek az épületbe, legszívesebben azonnal futnék is ki. Elképesztően nagy a hangzavar. Mintha felerősödött volna hallásom, vagy nem is tudom...
Veszek egy mély lélegzetet és megkeresem a termet, ahol kezdünk.
Mire felérek a negyedikre eléggé megfájdul a lábam, pedig én viszonylag sportos alkat vagyok.
Nagyon szeretek esténként az erdőben futni, különösen teliholdkor. Sajnos anya nem nagyon elenged el olyankor, szóval általában kiszökök...
A teremben már szinte mindenki a padoknál ül. Az osztály létszáma páratlan és én egyáltalán nem szívesen ülök egyedül. Elég sokan ismerik már egymást, de én csak pár embert látasból, az előző iskolából.
Bejön az osztályfőnök. Szerintem eléggé kedves. Barna hajú, nagy, fekete, vastag keretes szemüvegben. Mrs. Petersonnak hívják.
                              ***
Végre kicsöngettek az utolsó óráról, gyorsan felkapom a táskám és már futok is haza.
-Szia Anya!-mondom, mikor belépek az ajtón.
-Szia Wolfy, milyen volt az első napod?
-Nagyon fáradt vagyok, felmegyek a szobámba, majd később mesélek.
Bekapcsolom a tv-t és levágódok az ágyamra. Nagyjából két óra tv nézés után elkezdek készülődni az éjjeli futásra. Leveszem az ékszereimet és keresek valami jó edző pólót és egy rövidgatyát. Lemosom a sminkem, felvaszem a futócipőmet és elindulok otthonról. Amint belépek a fák közötti ösvényre, lágyan megcsap a hűvös, tiszta, kora őszi szellő.
Ahogy elkezdek kocogni, lassan elérkezem ahhoz a helyhez, ahol hét éves koromban a farkas megtámadott. Néha még mindig látom, ahogy a gyönyörű, kék szemű, korom fekete farkas engem néz, majd utánam szalad. Ilyenkor mindig kiráz a hideg.
Már az erdő közepénél járhatok, amikor hirtelen zajt hallok a bokorból. Kicsit közelebb lépek és megpillantok egy, a régi támadómhoz nagyon hasonló farkast.
A szőre csak kicsivel világosabb és a  szemei gyönyörű, mélykékek, amelyek fogva tartják a tekintetemet.
Így nézzük egymást már óráknak tűnő percek óta.
A farkas egy lépést előrébb jön, én meg egyet hátra. Megint közelít, de én már kettőt lépek hátra. Lassan megfordulok és elkezdek ismét kocogni. Hátrapillantok és a farkas ugyanúgy ül a bokor előtt. Látom rajta, hogy Ő is hozzám akarna futni, akárcsak én. Valami különös vonzalmat érzek iránta, mintha nem csak egy farkas lenne.
Kifutok az erdőből, egyenesen haza. Lefürdök, fogat mosok és befekszem a jó meleg ágyamba, azonban aludni nem tudok. Csak a plafont bámulom és csak azon a gyönyörű, kék szempáron jár az eszem...q