A Pusztító//Avengers fanfic.

O N E

^Hali! Sajnálom ezt az óriási késést a résszel. Sokat gondolkodtam az egész történeten. Mivel nagyon kacskaringós szálon fut az egész, lesznek részek, hol teljesen eltérünk majd az előtte lévő helyzettől, és filmről filmre fogunk majd ugrálni főszereplőnkkel. (pl. Amerika Kapitány részeiből átmegyünk a Thor részeire)
De itt van, hoztam a részt, olvassátok szeretettel! :3

Naplóbejegyzés: Összefoglaló

Miután Odin Midgardra száműzött eszméletlen haragom miatt -persze ma már teljesen másképp látom a helyzetet- eljött az az idő, hogy tényleg otthagyjam a múltam, és a jelennel foglalkozzak.

A földiek naplónak hívják ezt a kis füzetet,
-most már nagyon sok dolgot megtudtam az itteni életről- amibe előszeretettel írok minden nap egy-két mondatot a jelenlegi állapotomról.

Vagy 100 éve tengetem itt napjaimat, és meg kell hogy mondjam, teljesen lenyűgöztek az itteni szokások.

Az első
-mondhatni majdnem tíz évben- nagyon nem tudtam mit kezdjek magammal. Az emberek hülyének néztek, ha átmentem az úton, úgy, hogy közben piros volt a lámpa, vagy hogy nem tudtam egy-egy közismert szó jelentését. És ez még csak a kezdet volt, ugyanis fedelet kellet keresnem valahogyan a fejem fölé, na meg persze munkát szerettem volna vállalni, hogy legyen miből megélnem. Akkor még a "munka" szó is teljesen ismeretlen dolog volt számomra.

Loptam, hazudtam, kunyeráltam mint pénzt, mint élelmet. Megtanultam, hogy itt nem csilli-villi az élet. Meg kell dolgozni érte, akárhogyan tiltakozik az ember elenne.

Mikor már volt egy maréknyi pénzem, felkerestem a helyi könyvtárat, bérletet vettem, és a Föld történelméről olvasgattam/tanulgattam naphosszat.

De akárhogyan is próbálom, nem tudom elfelejteni a múltam. Folyton utat törnek maguknak az elfolytott emlékek/érzelmek.

Képességem nagyon ritkán van használatban. Viszont olykor-olykor előfordul, hogy akaratom ellenére is előjön. Ilyenkor nagyon kínos helyzeteket is tud okozni.

Összegezve egyébként -véleményem szerint- egész jól zárhatom ezt az évet. Holnap átléphetünk egy újabb évbe, újabb kalandokkal, és megannyi élménnyel.

Per pillanat egy kávéházban ücsörgök, és azon gondolkodom, hogy vajon tényleg a jó utat választottam-e.

~~~

Luana

Kávémat szürcsölgetve lapozgattam az asztalon lévő magazint, mikor valaki leült elém. Felnézve egy idősebb nőt pillantottam meg, és gondolván, hogy csak le akart ülni, tovább nézegettem az újságot.

-Öhm...elnézését kérem, hogy zavarom Miss Frey, de fontos mondanivalóm van számára-szólt hozzám a hölgy. Meglepett, kevesen ismernek, és ő még a vezetéknevemet is tudja.

-Ismerjük egymást?-tettem fel az óvakodó kérdést.

-Rebecca Ross-ról lenne szó-mondta mit sem törődve a kérdésemmel.

Erre viszont már felfigyeltem, rég nem hallottam felőle.

-Valami gond van? Beteg lett, karambolzott?!-mondtam és gondoltam -mint mindig- most is a legrosszabbra.

-Sajnálattal közlöm önnel, hogy kedves Rebecca Rosst a múlt éjjel meggyilkolták-jelentette ki együttérzően-Részvétem, Miss Frey.

Összetört bennem a világ. Olyan szilánkosra, hogy sehogyan se lehetne most összerakni. Meghalt az egyetlen ember, aki részletesen tudott mindent a múltamról, a képességemről, mert olyan hamar, és olyan jól beférkőzte magát a szívembe, és olyannyira bízhattam benne, hogy legféltetteb titkaimat is nyugodt szívvel mondhattam el neki. Ő volt az egyetlen ember aki megértett, támogatott, szeretett. Őt hívtam fel ha baj volt, ő utazott hozzám mérföldeket, hogy lásson, és én utaztam hozzá mérföldeket, hogy lássam őt. Tényleg egy életre szóló barátság alakult ki köztünk. És azt az űrt, amit most ő hagyott maga után, azt nem lesz képes senki se újra betölteni. Hihetetlen milyen hamar megöregedett mellettem. Októberben töltötte be a 84. életévét. Én meg több száz éven vagyok túl.

Ha egyszer kiderül, ki tette, a saját kezem által fog meghalni!

-Köszönöm-mondtam-Ha nem gond én most elmennék-álltam fel a székről.

-Semmi gond!-mosolygott rám.

Kisiettem az ajtón, már patakokban folyt a könnyem. Futottam hazafelé, eszeveszetten, nem érdekelt ki mit gondol rólam.

Nem bírom még sokáig. Kulcsomat keresgéltem már, nagyon ideges voltam. Minél hamarabb szem elől akartam kerülni. Már a lépcsőn rohantam. Szomszédomék sosincsenek otthon, most legnagyobb szerencsémre. Amilyen gyorsan benyitottam, olyan gyorsan be is csaptam az ajtómat, majd miután gondosan be is kulcsoltam, nekidőltem, majd lassan leguggoltam. Kezemet az arcomba temettem. Most már asgardi ruhámban pompáztam, mely a képesség beizzításával jár együtt. Testhez simuló, fekete, és arany színben pompázik. Vállánál és hátánál formásan kivágott rész van. Szintén ezekeben a színekben tündöklő köpenyem gyűrődten lóg le a vállamról.

És a füst. A majdnem már, köd, vagy pára, mégis füstszerű füst. Mely másnak fájadalmat okoz, nekem erőt, biztonságérzetet. Ez tesz erőssé. Ott kering körülöttem, már a részemmé vált. E melett képességem semmi lenne.

Nagy nehez felálltam és a nappaliban lévő tükörhöz sétáltam. 3 éve, hogy átlagos midgardiként élem mindennapjaimat. Nem használtam az erőm, kezdtem elfelejteni a múltam. Erre most itt van ez, megölték a legjobb barátnőmet, aki ráadásul már nem is volt jó formában, és most kezdhetek mindent előröl!

Forrt bennem a düh, a tettvágy, minden áron pusztítani akartam.

Ökölbe szorítottam a kezem, majd könnyedén eltörtem az előttem álló tükröt, mely szilánkosra törve esett ki a helyéről.

Mosoly csúszott az arcomra. Sikerrel nyugtáztam, hogy nem felejtettem el semmit.

Körkörös mozdulatokat írva, a  kezemmel egy füstgömböt formáltam. Egy gömbnyi energia nekem, és egy gömbnyi fájdalom a többieknek. Nézegettem egy darabig, majd ezután könnyedén elfújtam. Újabb mosoly az arcomon.

Többet akartam.

Jobb kezemet kinyújtottam, majd az előttem lévő székre koncentráltam. A tárgy lassan felemelkedett a földről, majd ugyanígy le is ereszkedett.

Leeresztettem a kezem. Szédülni kezdtem, majd minden elsötétült.

^Rey