A profi

•P A R A N C S N O K•

1940. Január 13. 12:45
Francia utakon

Az autó megállt hogy a sofőr pihenhessen. Annei hátra sétált és kiengedte az utasszállító hátuljából a húsz fős csapatot.
-Mi ez parancsnok? Minek jött velünk egy nő? Tán örömlányt is hoztunk?- néztek kérdőn Tomra.
-Hmmm nem rossz- mondta az egyik.
-Igen csinos.
-Fiúk! Nem én vagyok a parancsnok! Hanem ő- mutatott rá.
A férfiakból kitört a nevetés. Nem vették komolyan.
-Ugyan ne tessék viccelni!
-Ez egy őzet sem találna el!- erre mégjobban elkezdtek nevetni.
Annei Marie Jean megelégelte. Épp egy sereg madár repülg el felettük. Annei célzott és lőtt. Talált. A férfiak a lövés hallatán elnémultak. A madár leesett egy-két méterre tőlük. A nő odament, felvette a földről és visszasétált. Mindeki némán figyelte.
Ledobta az osztag elé.
-A maguk arcárol süt a sajnálkozás, és a szánalom. Ez csak egy madár de maguk már elgyengültek. Ez egy háború és az én csapatomban nem tűröm a gyengeséget!- és ezzel visszasétált a vezető fülkéhez- és vigyázzatok a szátokra mert nem tűröm a káromkodást!
-Igenis Parancsnok!

1940. Február 23. 23:32
Strasbourg

Már lassan két hete, hogy elérték a Német határt. Annie minden nap kiküldött két katonát, hogy kémkedjenek és táláljanak egy megoldást, arra hogy miként kerüljenek a határ túloldalára.

Már leglább három órája vissza kellet volna érni a küldötteknek. A parancsnok, és helyettese idegesen járkált fel-alá a szobában. Egyszercsak kopogtak az ajtón. Az egyik katona lépett be.
-Jó estét, Parancsnok!- mondta idegesen.
-Hol a társa?- kérdezte Annie.
-Elfogták! Meg kellet volna mentenem! De egyedül nem tudtam. Kérem, adjon mellém két katonát és kihozom!- könyörgött.
-Maga is tudja hogy, nem lehet. A legtöbb amit tehetünk hogy pakolunk, és elmegyünk egy másik helyre. Közben pedig reménykedünk hogy nem jár el a szája.

A férfi csalódottan és mérgesen kiment a szobából.
-Marcus!
-Igen asszonyom?
-Írd meg a táviratot Carlos családjának!
Írd azt hogy, hadifogságban van, maradjon egy kis reménye a családnak. Hátha nem halt meg.
-Miss Jean, kérdezhetek valamit?
-Természetesen!
-Engem mikor küld kémkedni?
-Téged nem küldelek sehova.
-És ha menni akarok?
-Ha nagyon menni akarsz, haza menj. Túl fiatal vagy még a háborúhoz.

Marcus Grand csupán tizenhat éves volt. Ő volt a legfiatalabb. Annienek nem volt szíve kiküldeni, és ebben Thomas is támogatta. A kisöccse volt Marcus. A fiatal fiúnak nem kellett volna jönnie még a háborúba, de makacs volt és megállíthatatlan. A szülei befolyásos emberek voltak, megtehették volna hogy otthon tartják. Csak úgy engedték el ha mindig a bátyja seregében szolgál.

1940. Február 14. 2:12
Strasbourg

A várost már rég ellepték a németek de, még nem volt teljesen elfoglalva. A hotelben ahol készültek megszállni megszólította Thomast egy német katonatiszt. Mivel nem beszélt németül egy szót sem értett, csak bámult, mint borjú az új kapura.
-Elnézést- szólította meg a parancsnok.
-Tessék?
-Ezek az urak nem tudnak németül.
-Mert franciák?- kérdezte megvetően a férfi.
-Német származásúak, csak Franciaországban voltak fogságban. Éppen haza viszem őket. Nem tudja véletlenül, hogy juthatunk át nagyobb feltűnés nélkül?
-Én felajánlhatok egy csapatszállítót. Átviszem magukat. Gondolom a fiúk már várják hogy hazatérhessenek.- mondta mire pár alig láthatóan elfintorodott.