Dear NamJoon | NamGi

|03|

2016. 03. 09.

Isn't it lovely, all alone?
Heart made of glass, my mind of stone
Tear to my pieces, skin and bone
Hello, welcome
Home

- - - -

Te jelented nekem a Napot, a csillagokat. Általad lett fényem. A Hold magában nem ragyog. Neked köszönhetem mindenem.
A lelkem, az életem.

Tudod... Gondolkoztam. Ezen az egész élet-halál dolgon. És arra jutottam, hogy egy halál rengeteg életet tehet tönkre. Újabb és újabb halálokba vezet. Depresszióba,magányba.
A halálnak is megvan az oka. Viszont ami utána marad, az csak űr és sötétség. De ha bele gondolsz... Most is halottak vagyunk.

Nap- mint nap csak robotolunk, ugyan azt tesszük-vesszük. Ez beteges dolog, de... Nem tudsz rajta változtatni. Az emberek napról-napra romlanak, te pedig állsz a mindennek a közepén és tapogatózol a sötetben.
Mert valójában korom sötét van.
Elgondolkozunk, hogy mi-miért van , de racionális választ sose fogunk kapni.
Megszülettünk, felnövünk, élményeket és csalódásokat gyűjtünk, közben pedig pénzt gyűjtünk, hogy életben maradhassunk.
De ennek halál az eleje és a vége.

Ahogy az is, ami közte történik.
Ez az egész egy kibaszott mókuskerék, amiből nem tudsz szabadulni.
Te se.
Én se.
Senki se.
És ez... Ez nyomasztó...

Valahol mélyen mégid hívogat az örök halál. Látok benne valami csodálatosat; egy megmagyarázhatatlan aurát, melyet gyönyörűnek tartok. Tudom, ez beteges... De ha bele gondolsz; ha átértékeled az egészet, te is rádöbbenhetsz, hogy gyönyörű a maga csúnyaságával. Nemde? Ijesztőnek tartod? Valld be; rettegsz.

Nemde; NamJoon?

Page: 40-41-42.