You are my galaxy 💙 Vkook BEFEJEZETT

2.🌠 Rossz dolgok egy helyen

Bocsánat, de ma befejeztem a részt és gondoltam kirakom. Kicsit szomorú a rész, de majd jóra fog fordulni, csak ki kell várni a végét. Jó olvasást kívánok mindenkinek!❤

Amióta látta a furcsa embert, Taehyungot furdalta a kíváncsiság, hogy vajon ki lehetett az. Már nem is félve gondolt vissza arra az estére, hanem érdeklődve. Muszáj volt kiderítse, hogy mi történt akkor vele.
Minden este az ablakban ülve rajzolt és figyelte az eget, de hiába próbálkozott, mert nem történt semmi.

De történt más, ami szöget ütött Taehyung fejében...

A nyár közepe táján Tae már kifáradt. Érezte, hogy a sok kutyázás, rohanás és semmittevés nagyon megviseli. A szülei nem foglalkoztak vele, hagyták, hogy boldoguljon egyedül. De Tae még nem volt felnőtt, még nem sokat értett az életből. Neki segítség kellett, mert nem tudott mindent egyedül elviselni és megtenni. Sokszor sírt esténként az eget pásztázva, és azt kívánta, bár eltűnne a Földről...

Ő nem ide tartozik, ő ezt nem bírja. Szeretne kipróbálni új dolgokat, nem robotként dolgozni még a vakációban is.

Tae még rájött valamire... Megértette, hogy a szülei miért veszekednek annyit, miért nem értik meg őt. Szétszakadt a szíve, mikor minden nap alkoholos üvegeket talált a házban. Fájt a gondolat, félt a jövőtől... Nem tudta, hogy így lesz-e belőle valami. Rájött, hogy túl sokat álmodozott, de nem tett semmit ellene.

Egy idő után nem bírta... Fizikailag és lelkileg is ki volt készülve. Eddig erről nem beszélt senkivel, nem mondta el még Jinnek sem. De eljött az idő, amikor mindent elpanaszolt legjobb barátjának. Akkor szeptember eleje volt. Tae egy rossz vakáció után kellett készülődjön a suliba... Az a gondolat, hogy újra szeptember van, és semmire sem ment a nyáron nagyon elszomorította.

Nem akart senkit sem látni és hallani senkiről. Minden este a párkányon kuksolt magába roskadva és várta, várta, hogy mikor tűnik elő az a furcsa mozgó csillag.
De a csillag nem jelent meg többet, mintha csak egy illúzió lett volna az egész. Tae ettől még szomorúbb volt...

Minden este elment Yeontannal a park végébe. Ilyenkor megállt a kerítésnél és az ujjait beakasztva a hálóba nézett vágyakozóan a mezőre. Be akart oda menni! Volt ott valami, ami vonzotta őt.., ami hívta és kínozta. Tae körbe-körbe járkált és sírt. Könnyes szemekkel nézte a tájat, de nem tudott bemenni. Lett volna egy rés, ahol befért volna, de nem szabadott! Tilos volt embereknek átmenni oda. És miért? Azt senki sem tudhatta..

Taehyung már valósággal belebolondult a vágyba és az akaratba. Minden éjjel álmában látta a furcsa embert, amint a mezőn áll és hangosan hívja: "Tae, gyere! Gyere! Itt jobb lesz neked, gyere!"
Tae rettegett az embertől, mert nem látta az arcát, nem tudta ki az.

(...)
A suli kezdetét vette. Tae örvendett, hogy legalább az iskolában a barátaival lehet. Jin tudta, hogy Tae rossz állapotban van és próbált neki segíteni.

Közben Jungkook érdeklődéssel figyelte Tae-t, várta, hogy mi lesz ebből. Ő mindent tudott a fiúról, akart is neki segíteni, csak még nem volt itt az idő.

Tae már nem tudta mi a baja van neki. Étvágytalan volt, keveset aludt és sokat sírt. Fájt a feje, rosszul volt. Nem volt semmihez sem kedve, a halált is jobban kívánta. Agresszív volt, mindenkivel kiabált, különösen a szüleivel. Keveset tanult, minden nap hallgatta a szülei veszekedését, hallotta a poharak koccanását és a boros üveg hangját.

Sok rossz történt vele, még naplót is írt, szomorú rajzokat firkantott le a füzetbe. Volt amikor már annyira mérges volt, hogy a füzet lapjait kiszaggatta egy olló segítségével. Fájt, sajgott, segítségért könyörgött a lelke. Egy óriási lelki sebe volt. Egy szörnyű démon szállta meg, depressziós lett. Erre már ő is rájött egy pár hónap elteltével.

Eddig nem is tudta, hogy mi az pontosabban. Nem is fordult meg a fejében, hogy ő is szenvedhet ebben a betegségben. És úgy vélte, hogy ha már bekerült ebbe a szörnyű állapotba, abból már nem lesz kiút. Már nem volt senki és semmi, ami felvidíthatná.

Egy nap vett egy lapot és felírt rá minden gondolatot:

"Nem lesz több barátom
Soha nem fog szeretni senki
Soha nem fog megváltozni a családom
Soha nem fogok tudni semmit

Egyszer majd úgyis összeveszek a barátaimmal
Egyszer majd sírni fogok mindenért
Egyszer majd megbukok
Egyszer úgyis lesz valami a szüleimmel...

... és akkor én minden nap sírni fogok
És akkor én összeesek a fáradtságtól,
És akkor én elájulok az egyedüléttől és a szenvedéstől...

Ha ez mind fordítva fog megtörténni, akkor hálás és boldog leszek örökre.."

Mikor befejezte az írást, Tae megérzett egy szellőt. Az ablakhoz ment és megnézte, hogy be van-e csukva. Be volt..
Mikor visszament, az asztalon egy cetlit pillantott meg. Elolvasta:

"Tae, bírd ki, már nem kell sokáig várnod! Segítek neked!"

A fiút kirázta a hideg, de a fájdalmas könnyei helyét átvették a örömkönnyek.
Úgy ült a cetlit bámulva és sírva.

Másnap egész nap a cetlin járt az esze. Mindig valakinek a tekintetét érezte magán, mintha valaki figyelné és követné. Lehet, hogy az volt, akitől kapta a cetlit.

De a szomorúsága azóta nem gyengült, a törékeny szíve még mindig fájt.

Az egyik irodalom órára meg kellett tanulni egy verset. Tae karikás szemekkel állt fel a helyéről és a múlt estén bemagolt verset elkezdte szavalni a tanárnőnek... De megakadt... több helyen..
-Ez nincs megtanulva.-jegyezte meg a tanárnő.
Taet elkapta a sírógörcs, remegve visszaült a helyére. Nem a rossz jegy miatt sírt; még ő sem tudta, hogy mitől. A könnyei patakokban folytak, nem tudott megállni.
Jin, aki mellette ült, szólította a tanárnőt.

-Nem írtam be a jegyet, ne aggódj!-mondta kedvesen a tanárnő Tae-nak, de neki nem ez volt a baja.

Kikérezett és a maradék 15 percben egy vécéfülkébe zárkózva sírt. Reszkettek a lábai, a kezeivel fogta az arcát, tépte a haját és jobbra-balra dőlt...

Egyszercsak lépteket hallott és elcsitult.
-Tae... Itt vagy?-kérdezte egy ismeretlen hang.
-Igen, ki vagy te és mit akarsz? -kérdezte hidegen a fiú.
-Jungkook vagyok, meg akarlak vígasztalni.
-Nem kell a vígaszod! Menj innen, hagyj egyedül, kérlek!
-Engedj be!-kopogott az ajtón Kook.

Tae megadta magát és kinyitotta az ajtót.
-Mi a francot akarsz?! Nem érted, hogy egyedül akarok lenni??!-kiabált Taehyung.

De Jungkookra nézve elakadt a lélegzete. A titokzatos fiú pupillái kétszeresükre nőttek és az íriszei fénylettek. Taenak egyből az ember jutott eszébe az álmaiból.
-Ne félj, nincs semmi baj!-mondta Kook és megölelte szomorú társát.

Mikor vége lett a bátorító ölelésnek, Tae megint a szemébe nézett. De mostmár a szemei a normális formájukban voltak.
Csak halucinált volna?

Kicsengettek... A két fiú az osztály felé vette az irányt. Taenak kezdett furcsának tűnni ez az egész. De már elment minden bátorsága, kételkedett magában. Inkább hagyta magát sodródni a sors hullámain.

Nah.. Kicsit durva, Tae bejegyzését nem idéztem tovább, mert már nem bírtam olvasni a sok rosszat...
Mindegy, szép estét mindenkinek!❤
Jövő héten írunk dolgozatokat, úgyhogy ezért is raktam ki ma két részt. Sziasztok!😍

(Ez csak úgymond egy összefoglaló rész volt arról, hogy mi történt Taevel ezekben a hónapokban.)