Unknown

• T H R E E •

Ma szeptember első napja van, azaz iskola kezdés. Így a szokásosnál is korábban ébredtem, hogy elkészítsem az öcséim reggelijét és ebédjét. Be kiáltottam nekik hogy jöjjenek enni.

-Ne kiabálj te ócska ribanc.-hát úgy látszik ma anyánk itthon éjszakázott. Az öcséim leültek enni, de zörgést hallottunk, így ijedten néztek rám. Anya botorkált elő a szobájából.

-Menjetek be, pakoljatok össze.-mondtam a fiúknak, ők pedig rögtön engedelmeskedtek. Megértem, én sem lennék ott a most következő veszekedésünknél. Minden alkalommal egyre jobban eldurvulnak, általában próbálom kerülni ezeket a helyzeteket, de valakinek időnként muszáj leállítania anyát.

-Nem igaz, hogy már korán reggel itt kell zajongani te haszontalan. Már megint hogy nézel ki te szerencsétlen? Ne csodálkozz, hogy így senkinek se kellesz.-szidott folyamatosan miközben levert mindent a konyhapultról.

-Menj vissza a szobádba!-közben összeszedtem a földről a leveret ételt.

-Te ne mond meg nekem hogy mit csináljak!-rikácsolta a konyhapultot csapkodva.

-Részeg vagy. Menj el innen!

-Ez az én házam, én mondom meg ki mit csinál itt te senki.-kiabálta a mellkasomat bökdösve. El kaptam a kezét és megszorítottam.

-Nem szólok többször. Menj vissza a szobádba és maradj csöndben!-mondtam mélyen a szemébe nézve.

-Gyűlöllek. Bárcsak elvetettelek volna amikor még lehetett!-szerencsére gyorsan visszaiszkolt a szobájába, én pedig elkezdtem feltakarítani.

-Nekem kéne megvédenem.-mondta Marco az idősebb öcsém. Megsimogattam a fejét és magamhoz szorítottam mindkettőjüket.

-Dehogy kell. Azért vagyok én az idősebb, hogy vigyázzak rátok. Ti csak a tanulásra és az edzésekre koncentráljatok, a többi az én dolgom!.

Ezután gyorsan összekészültem és már mehettem is dolgozni. Munkába menet többször is az az érzésem volt, hogy figyelnek. Sokszor néztem a visszapillantó tükörbe útközben, és azt vettem észre, hogy követ egy terepjáró. Amikor megálltam a szálloda előtt, a kocsi tovább hajtott. Jézusom, kezdek megőrülni. Tiszta paranoiás lettem..

A munka ugyan úgy ment, mint máskor. Azonban hazafelé menet megint megláttam, hogy követnek, ráadásul ugyan az az autó! Gyorsan berohantam a házba. Ott azonban megtorpantam. Az öcséim a konyha közepén ültek, az anyám egy vodkás üvegtől kiütve a földön, körülöttük pedig minimum 10 idegen férfi. A 11. férfi ült, az öcséimmel beszélgetett.

-Mi folyik itt? Most azonnal tűnjenek el innen! Kik maguk?

-Nyugodj meg Reyna! Mi nem akarunk bántani, csak segíteni jöttünk.-mondta a 11. férfi, látszott rajta hogy gazdag.

-Mit keres itt? Ki maga? 

-Én az apád vagyok Reyna!-mondta a szemembe nézve. Körülöttem pedig teljesen elsötétedett a világ, és éreztem, hogy összeesem...