Sárkány tűz

1. Fejezet

                                                                                                                                                                                                            A leány Sárkányföld legmagasabb pontján állt,az Acél-hegyen, és az elötte elterülő hatalmas várat bámulta, mely mögött az első hold-amely már a dombok mögé bukott- eltörpült. Sárkányvár, a Sárkánytanács legjobban őrzött erődje. Kissé hűvös éjszaka volt a mai, ahoz képest, hogy Torn Birodalmában az asszonyok meséiben Sárkányföld a legmelegebb vidék, ahol még télen is nyílnak a sasvirágok.
Mindenképpen szép táj volt, ez tagadhatatlan. Az első holdat követő második fénye átpréselte magát a fák levelein, Sárkányvár ablakain, és a hét domb résein, ezüsttel teleszórva a  vidéket. A zöldellő, teve púpjaira hasonlító dombok tetején fák virágoztak,nem is akármilyenek. Még így, este is tündökölt a virágjuk, sőt, egyenesen világítottak. A lágy szellő, mely hirtelen támadt, észak felé terelte bódítóan finom illatukat. A leány most sajnálta, hogy délen lakott, így a szél rút játszmát űzve vele, kihagyja az ott élőket. Az egész Kontitensen, még a déli Paromán vidékeken sem teremnek ilyen termést érlelő fák. Sárkánygyümölcs, tüzes fúria, szirén szív, almabarack, vagy az isteni nedűként is számontartott, fontos importáru, a tűz lehellet. A dombok körülzárták az erődőt, mintha az lenne a gyarmat szíve, mely élteti. Igazából az is volt. A medencében, melyet a hét domb alkotott ugyan eltörpült, de a Birodalom többi vára mellett kiemelkedő volt, stratégiai előnye miatt. Sárkányvárban mindig világít egy jelzőtűz, mely a rossz szándékúaknak jelzi, hogy a Tanács egy tagja mindig az erődben van, és szemmel tartja akár az egész völgyet. Maga Sárkányföld nem épp a legnagyobb a Birodalomhoz képest, nem több mint három óra alatt körbejárhatja  az ember. Persze csak egy gyarmat, melyet Ranna király jószívéből adományozott a Sárkánytanácsnak, azok felkelése után. Persze ha nem adta volna nekik a béke jeleként, talán még ma is tartana a Nagy Pikkelyvadászat.
A leány elkezdett remegni. Nem tudta, hogy a hideg, vagy az idegesség miatt, ami egyre inkább uralta testét. Már egy napja itt ült, kis, gömbölyded feneke alatt a pázsit már lelapult. Egy napja figyelte a tájat. Egy napja ült étel, és ital nélkül. De most eljött az idő, hogy elkezdje a feladatát. Túl hirtelen kelt fel, érezte. Megingott, a lábai alig akarták elbírni,de végül támaszt talált, egy fa törzsének támaszkodva. Pár percig csak szemezett az első holddal, majd összeszedte minden erejét, és megindult. Elsimította kék, selyem ruháján kelettkezett gyűrődéseket, amik a hosszú üléstől jöhettek létre. Megigazította egyenes, barna haját, majd felhúzta csuklyáját, mely megakadt a fülénél. Mindeig elfelejtette, hogy a füle hegyes akár, a kardja. Erdőgyermek volt, vagy elf, a vidék szavajárásától függően. A saját népe Hujjiq-nak hívta, ami Erdő Szolgát jelent a nyelvükön. Fajzat volt A Birodalomban, ahol-a Keleti tartományon kívül- mindenki elfogatta őket. A Keleti Tartományban, ahol Brandon, Ranna középső fia uralkodik, a Fajzatok kiirtandó fajcsoport. Ma már ott sincs Fajzat Üldözés, de a béke nem tartós. Egyre több koholt vád alapú Fajzat kivégzés történik. A leány jól tudta ezt, hiszen onnan származott. Egykor még ott élt. De már nem...
Elővette Ezüst Penge nevű tőrkardját, és belenézett az élébe. Egy tizenhat éves, fiatal arcú leány nézett vissza reá, rikítóan kék szempárrral, mely úgy fénylett, mint egy bagoly szeme a sötétben. A feladatában csak ez akadályozta. Nem veheti észre senki, mert akkor nem jut ki élve. Gyorsan el is ragta a Pengét, nehogy valaki észrevegye a fény csillogását, és megindult. Út közben elgondolkozott azon, hogyan is került ide.
Nem voltak szülei, éppúgy mint a többi Hujjiq-t, őt is a Liget ajándékozta a Bölcseknek, kitartó munkájukért, és védelmezésükért. Az Ezüst-folyóban találták, egy mózes kosárban, melyben nem volt semmi féle üzenet, csupán egy csörgővel játszadozó, ártatlan kisded,aki türkizkék szemeivel ártatlanul nézett az érdeklődőkre. A Bölcsek persze a Liget ajándékaként fogadták, de még őket is elrémítette az, amit felfedeztek. A csecsemőnek ember fülei voltak. A Liget Tanács összeült megvitatni a kérdéses esetet, és végül arra jutottak, hogy döntsön maga a Liget. Kint hagyták hát egy egész éjszakára a fagyos hidegben, egyedül, védtelenül. A Liget zöld fái reggel védelmet nyújtanak, és rejtekhelyez, azonban este alegfélelmetesebb fenevadaknak ad otthont, és vadász terepet. A Bölcsek a leány  halálát biztosnak vedték,de az sokkal erősebb és kitartóbb  volt, mint  a Bölcsek azt gondolták. Életben maradt, sőt, reggelre már kacagott is, ahogy a Nap első sugarai megcsiklandozták orcáját. Kétség sem fért hozzá, hogy a Liget védelme alá vette az ártalmatlan leányt. Még aznap megfürdették az Ezüst-folyóban, amely megajándékozta őt az elfek éles látásával, és hegyes fülével. Rigó Fütty, a Bölcsek legvénebb tagja vette szárnya alá, ő tanítgatta. Már négy éves korára tudott lovagolni, hat esztendősen már a ló hátáról lőtte le a legnagyobb fenevadakat, amelyek már félték a nevét. Két dolgot nem kaphatott meg soha a származása miatt. Az egyik a saját név volt. A Hujjiq-k mind a tulajdonságaik alapján kaphattak nevet. Volt akit Vakítónak, volt akit Suttógó Szélnek, és volt akit Tág Akaratnak hívtak. De a leányt senki nem hívta sehogy.Megvettették,amiért nem közéjük való volt, vagy éppen csak féltékenyek voltak rá. Így ragadt rá a Rori név,ami a nyelvükön Sehonnait jelent. Persze Rorit ez bosszantotta, ő is ugyanúgy elfnek érezte magát,mint a többiek, de nem kezdhetett vele semmit, és egy idő után már hozzászokott a gyúny névhez
A másik amit nem kaphatott meg, az a kard volt. Hiába tanították vívni, hiába tudott még egyes férfiaknál is jobban küzdeni, nem adtak lehetőséget neki az igazi harcra. A népe szokása szerint a nők és gyermekek egyenrangúnak tekinthetők a férfiakkal. Ők voltak azok, akik támadás esetén az első sorba álltak, akik elősször hulltak el,  vérükkel áldozva a cél érdekében. Haláluk a második sorban harcoló férfiakat csak mégjobban felbőszítette, így kétszer olyan hatékonyan tudtak gyilkolni. De Rorit mégsem engedték el harcolni az eddigi egyetlen háborúba sem. Nem hagyták, hogy meghalhasson  a csata mezőn, a férfiak embervért szagolhassanak a saját soraikban. Nem tekintette senki egyként az elfekkel. A leány mégsem adta fel, céljának tekintette a bizonyítást. A bizonyítást, mely után őt is elfnek tekinti mindenki, legyen az ember vagy Fajzat.
Bölcs tanítója gyenge volt ekkor már, és hamar eljött érte a Halál. Ezután Rori teljesen összetört. Magát hibáztatta, azt akarta, hogy a Bölcs büszke legyen rá, és most, hogy már halott volt, nem maradt senkije. Csak a tudat, hogy egyszer elmegy a Ligetből, és bizonyít.
Képezni kezdte hát magát. Tilosban vadászott, természetesen karddal, és mindvégig otthona elhagyására készült, hogy bebizonyíthassa, vérbeli elf, és a Rori név nem az igazi neve. Az alkalmat várta, hogy bizonyíthasson. Minden nap a Liget ösvényein futott, cserkészett, vívott, és vadászott, majd megállt a Liget határánál, ameleyet a fák őszi levelei jeleztek. Szépnek tartotta a Ligetet, egy külhoni is annak tartaná. Híres arról, hogy a határait más évszakok, a tél, vagy éppen az ősz jelezte, míg a Liget központjában a nyár és a tavasz dominált, ahol a fák zölre festik a vidéket. Hiába volt szép, Rori börtönnek érezte. Még egyszer sem lépett ki a Ligetből a Nyugati Tartomány területére. De a mestere halála után, késztetést érzett ara,hogy bizonyítsa népének az igazát. Át akart lépni a határon.De akárhányszor elért a Liget határához, a félelem lett urrá rajta. Itt nőtt fel, és nem tudta elhagyni a múltját. A megfelelő alkalomra várt, hogy maga is elhiggye, mennie kell. Bíztatta magát, és minden nap megtette az utata a határig, de minden nap megtorpant.Napokig, majd hetekig. Hónapokig, majd évekig.
A megfelelő alkalom csak két évvel a Bölcs halála után jött el. A szokásos körútján volt a határhoz , fáról fára ugrált,- hátán íjjával, bokájához rögzített tőrkardjával- a mókusok mozdulatait utánozva, mikor egy csuklyás alakot pillantott meg, a faágak közül, aki fütyülve ment végig a Liget kitaposott ösvényén. Rori tudta, hogy az elfek nem viselnek csuklyát, főleg nem selyemből készített, gazdag anyagút.Ezért azonnal kapcsolt. Levettette magát a fáról, csizmája szárából elővette ezüstös tőrét, és az idegen háta mögé ugrott, nyakához szegezve a fegyvert. Az alak lassan megfordult, feltéve a kezeit. Rori képtelen volt megölni. Amikor meglátta az arcát, tudta, hogy a férfi a megfelelő alkalom, amire mindig is várt. Mindezt csak az idegen arcáról olvasta le. Az idegen ugyanis egy közép éveiben járó, kopaszodó, pocakos ember volt. Egy ember. Aminek Rorit is tartották társai. Ember a Ligetbe nem tehetné lábát, annak a büntetése halál. Persze Rori is ember volt azelőtt,így az alak is megérdemelt egy esélyt, hogy elmondja, mi járatban van. Az ember arcán a félelem leghalványabb jelei sem mutatkoztak,majd belekezdett mondandójába:
-Tudtam, hogy nem csalódom benned, Fajzatom.Bizonyára sejtelmed sinncs ki vagyok,és miért beszélek veled,ahelyett,hogy elfutnék vissza oda,ahonnan jöttem.-hangja kissé rekedt volt, de határozott. Egy pillanatra sem remegett meg.Várta a leány válaszát,de miután az nem érkezett meg,folytatta:
-Biztosíthatlak róla,hogy éppen téged kereslek.Merthogy nem lennék olyan ostoba fajankó,hogy ok nélkül behatolok a Szent Ligetbe,csakhogy aztán megöljenek a fajtársaid.
-Te...Engem keresel?-Rori elbizonytalanodott.Tanítója az emberek hazugságairól és cselszövéseiről oktatta. Most mégis egy fegyvertelen,kövér emberrel beszélget,akin a rosszindulat legapróbb jelei sem mutatkoztak.
-Nem kell körül tekintened, Fajzatom,biztosíthatlak,hogy egyedül jöttem érted.Kockáztattam az utat,miattad.Megölhetsz ha úgy tartja kedved,de előbb halgass meg.
Rori elrakta fegyverét,már látta,hogy az ember nem hazudik,csak egyedül van,úgy meg nem ér semmit. Bólintott hát.
-Bíztam benned,leány.Ahogy látom,még most is gyakorolsz,immáron...
-Két éve.
-Két éve.Biztos van az több is,nem kell szerénykedned.Hadd mutatkozzam be.Morgan vagyok,a messzi Északi Tartományból jöttem el hozzád,hogy egy rendkívül fontos feladattal bízzalak meg.
-Mi volna az a rendkívüli feladat,ami miatt a messzi Északiból eljöttél értem?Nem vagyok ostoba,ember.Észak túl messze van innen,ráadásul Brandon király soha nem engedne át a Keleti határán óriási adó nélkül.Szüksége van a pénzre.Újabb Fajzat Üldözést tervez.Egy magad fajta gazdag ember túl zsugori ahhoz,hogy ekkora pénzösszeget fizessen ilyen ostoba módon.Jobban kell hazudnod,ha meg akarsz győzni,Keleti születésű Morgan.
-Okos leány vagy.Okosabb,mint hittem.De affelől biztosíthatlak,hogy szándékaim tisztábbak az Ezüst-tengernél is.De ha igaz szavakkal nem győzlek meg,ajánlok valamit.Valamit,amit bizonyára elfogadsz.
-Ha Keleti vagy bizonyára Brandon király szolgálatában állsz,de azért monnd,mi lenne az?-Rori egészen eddig próbálta eltitkolni érdeklődését a külhoni felé,de most felcsillanó szemei elárulták izgatottságát.
-A tárgy,amit el fogsz lopni nekem,nagyon értékes.Megéri akár a Fajzatok,köztük a te szabadságodat.-a férfi elégedett mosollyal nyugtázta az alkut.Tudta,hogy Rori rábólint,akármi is legyen a kérése.A leány nem tudta,honnan tud ennyit róla az idegen,hogy honnan ismerte az érzéseit,de ez nem érdekelte. A férfi kedvesen mosolygott Rorira, elhitette vele, hogy igazat beszél. Mindez olyan gyorsan történt,hogy a leány majdnem összeesett az információ tehertől,amit rázúditottak. Az alkalom amire várt, egy ember formájában jelenik meg elötte.Habozott.Nem tudta,akarja e még. Ugyanakkor immár két éve jár ki a határhoz,hogy rávegye magát az elmenetelre, mindhiába. Ha most hagyná elmenni a lehetőséget, akár újabb két évbe is beletelhet az újabb esély.Nem érdekelte az ember indoka. Nem érdekelte,miért éppen őt választotta.Immár semmi sem érdekelte.Akár a lelkét is eladta volna,ha kell,a szabadságért cserébe.
Rori  rábólintott az alkura, és végre egyszer maga is tudta, hogy elhagyhatja a határt. Nem csomagolt össze, már mindene meg volt:a kedvenc tőrkardja,Ezüst Penge, és a csörgője, melyet a mózes kosárban tartott magánál csecsemő korában.Utoljára hátra nézett,fájdalmas,de megkönnyebbült búcsút vett a fáknak, és az ösvénynek,melyet minden nap bejárt,majd izgatottan futott a határ utolsó fájáig. A kövér idegennek rohannia kellett, hogy utolérje. Rori még a Ligetben volt,de csak egy lépés választotta el a szabadságtól. A leány már nem is emlékezett pontosan hogyan, de kilépett a Ligetből. Egy valamire viszont emlékszik. Ott elősször, mikor mély levegőt vett a Keleti Tartomány friss szellőiből, a szabadság ízét érezte az egész testében. Könnybe lábadt a szeme örömében. A rejtélyes alak gazdag ruhákba öltöztette, szó nélkül egy kocsira ültette, ami elindult Sárkányvár felé. A kocsis elmagyarázta a feladatát, de Rori nem tudott teljesen odafigyelni rá, izgatottságában.
Az út fusztráló volt  számára. Egyrészt, mert mégcsak most szabadult a Ligetből, és máris egy mozgó börtönben találta magát. Szebbnél szebb réteket és mezőket csodállhatott, újabb éj újabb fajokat fedezhetett fel, bódítóbbnál bódítóbb illatokat érzett, jobbnál jobb zenéket hallott, de mindezeknek csak külső szemlélőjük lehetett.
Az út méginkább fusztrálóvá vállt, ahogy sötétedett, és közeledtek a célhoz. Rori fejében megannyi gondolat cikázott. Mi van ha becsapták? Mi van ha csak egy újabb börtönbe viszik? Mi van, ha igaz az egész, és elbukik? Megannyi kérdés, melyre hamar választ kapott. A kocsis megállt, illedelmesen kiszállította a leányt és elbúcsúzott tőle. Rori visszatartotta érzelmeit, amíg a kocsi eltűnt a horizontról, de azután örömtáncot lejtett. Három órán keresztül futkározott, ez idő alatt csak ámult, és bámult, mint egy ötéves kislány. Cigánykereket vettett, és körbejárta Sárkányföldet. A Ligethez képest egy törpe gyarmat volt, mégis a leány a világnak érezte. Új illatok ,új táj, új épület, amelyet emberi lények építettek. Ismét  sirni kezdett, nem tudta elhinni, hogy szabad végre. Mikor már végzett az örömködéssel, leült a helyére, és egy napig várt.
Hát így jutott ide. De most eljött az idő,hogy elvégezze feladatát. Összeszedte gondolatait, és emlékezni próbált, mit is mondott a kocsis neki. Hát persze. A tojás. El kell lopnia Sárkányvár legjobban őrzött tojását. Apró dolog,ahogy a megbízója említette.
Az anyasárkány mindössze száz évente hoz világra egyetlen utódot, mely akár a világ ura lehet. Egy ilyen kincset ellopni, hatalmas bűntett. A leány nem értette miért kell megbízójának egy ilyen védett ereklye. Akár egy újabb Pikkely Vadászatot robbanthat ki,mint a múltban. A múltban, amely megpecsételte minden faj sorsát...
Rorinak volt ideje az utolsó szikla falig tanulmányoznia az erődöt.A sík vidéken épült fel,azért,hogy egy egér se tudjon a várfalon álló őrök szeme elől elfutni,akik tökéletes szögben látták az egész alföldet.A fal négy oldala közül az északit lehetett egyedül kicselezni,mert a rajta lévő őrök fel-alá mozogtak,több esélyt hagyva a surranó árnyaknak a kicselezésre.Ez a leánynak is előnyt adott,így az északi fall felé fog futni.A falon két őr állt csupán,mellettük észrevétlenül ellehet ugrálni.A dombról Rori nem látott be az udvarba, csak eddig tudott tervezni.Onnantól rögtönöznie kell.
Felvett az egyik almabarack fa mellől egy kerek kavicsot,elrakta a zsebébe,és utoljára nagyot sóhajtott.Itt volt a tényleges idő.Most végre bizonyíthat.
-A népemért-mondta magának,majd,mint egy sellő bukott alá a dombnak.Gyorsan,szinte csúszva ért le a dombról,lábait próbálta olyan kecsesen futatni,akár egy macska.A síkságon volt,innentől bármikor észrevehetik,ha hibázik.
Fenekére rakta mindkét kezét,jobbját a kardhüvelyre helyezte,és ismét rohanni kezdett.Végig a földet nézte,nehogy elárulja kék szem párja.Átkozottul gyorsan futott.Felidézte gyakorlatait a határon,talán még akkor sem futott ilyen gyorsan.De most nem csak magáért futott.Az egész népéért.Elérte a távolságot,ahol már biztosra vette,hogy látják.Ő látni nem,de már hallotta őket...
-Hé,Greg,látod ott a sötétben?Ott,ni!-mondta az egyikőjük.Hangja alapján egy vékony,fiatal legényt képzelt maga elé.Kár lenne,ha meghalna.
-Hun,te?Nincs ott semmi,csak egy macska egerészik.-a másikat Rori egy kövér embernek képzelte.Szerette ezt a játékot játszani.Hang alapján az emberek teljesen mások,és csupán a képzelőerőn múlik,hogyan képzelik el őket.Általában a játék csalódással ér véget,de mindenképpen jó móka.De most Rorinak nem volt ideje játszani.Tovább kellett,hogy jusson.
-Nem,te!Oda nézz,valami nagyon gyorsan közeledik!Mint egy árnyék!
-Nem versz át megint,Grug.Nem ittam én még ehhez eleget!
-Most nem viccelek,nézz már oda!
-Miért,most mi lesz ott?Egy fekete árny démon?Vagy most Ranna király hadseregével akarsz megviccelni?Esetleg egy pöfékelő óriás,mint a múlt héten?
-Greg,kérlek,az Végtelen Tűzre esküszöm nem hazudok,nézz már oda!-a fiú gyáván sivítva kiabálta a társának az információt,Rori mintha azt is hallotta volna,ahogy megcibálja a ruháját.
-Jól van.jól van,nézem már,csak nyugi.
A két őr lenézett,egyenesen a fal felé ugró Rori szemébe.Csak a pillanat töredékéig látták,és később már csak látomásnak hitték.A leány ugyanis az ugrás pillanatában elővette tőrkardját.A második hold fénye tökéletes szögben világítva meg azt,elvakította a kövéret és a fiatalt,akik így csak egy villanó elf leányt láttak,démoni mosollyal az arcán.Mindketten hátra dőltek,kettétörve egy-egy hordót,amin ülni szokás.Még pár percig pislogtak,majd a kövér neki esett a fiúnak
-Utoljára vágtál át,te kis görény!Hujjisz allaszar tullarasz!-a végét nem igazán értette Rori,biztosan sárkány nyelven mondta.Most a fal párkányán támaszkodott,és csak pár métert kellett oldalaznia,hogy átbilletse magát a túloldalra.Jobban alakult,mint ahogy tervezte.A két őr egymás torkának esett,így a fal tetején a kis elfnek nem akadt több dolga.Még egy darabig nézte,ahogyan a fiú esküdüzik,hogy látott valamit,de tudta,hogy sürgeti az idő.Lenézett,ezuttal a fal túlsó oldalára,ahol már láthatta az udvart.Teljesen üres volt.Rori életében egyszer volt csak királyi várban,még a háború idején,tízévesen,de az a vár hemzsegett a fehérnéptől még este is.Persze Sárkányvár csak egy erőd,nem lakhely,így érthető,hogy udvara majdnem teljesen üres volt,egy kaszárnyán,egy kocsmán és egy lovardán kívül csak a barna Földanya volt fellelhető.A kocsma természetesen nyitva volt,halovány fény és hahotázások áradtak ki belőle.Jobb lesz elkerülni azt a helyet,bizonyára sok testőr iszik bennt.
A leány a gondolatmenetét már a falról való lemászása közben kellett,hogy folytassa,mert a verekedők időközben felhagytak a hadakozással.Tőrjét  nem tudta belemártani az obszidiánba,így mélyedéseket kellett keresnie cipője orrával,ami többé-kevésbé sikerült is.Eközben hátra pillantgatott,hogy felmérje a terep többi részét is.
Egy csapat pikkelyvértes őr indult őrjáratra egy fekete,szarvval díszitett sisiakkot viselő tiszttel.Félelmet keltettek még az álltalában bátor leányban is.Ahogy masíroztak,beledübörgött a föld,de ők maguk némaságukkal parancsoltak tekintéyt.Rorinak szerencsére elég volt felnéznie a két fal védőre - ,akik éppen férfiakat megszégyenítő pofozkodásban vettek részt-,hogy bátorságot merítsen.
A masírozókat a lovardába vezető úton ki tudja kerülni.Elérte a fal alját,márcsak egy apró ugrás kellett.Nem akart zajt csapni,ezért ugrás közben lábát a falnak támasztotta.
Leért.Végre leért.Szeme sarkából még látta a csapatot,ami kivonult a várból.Szerencsére a sarok,ahová érkezett,megfelelő árnyékot nyújtott az elrejtéshez.
A lovarda nem volt messze,csak egyenesen kellett mennie,a következő sarokig,ami úgy ötven láb távolságra lehetett.De ekkor megpillantotta a keresztben lévő sarkot,ami úgy százötven lábnyira lehetett.A célját.A kaput,amit jelenleg nem őrzött senki.A kaput,mely mellett négy oszlopon világított az Örök Tűz.A kapu,mely méltón érdemes a Tűz Kapuja névre.
A masírozó csapat hirtelen megállt,teljes fordulatot vett a kijáratot jelentő északi kaputól,és vissza lépkedett a sisakos vezetésével a Tűz Kapujához,amely felvezet a Sárkányvár belsejébe.Ez már némi komplikációt jelentett.Ha a lovardán keresztül kerül,azzal értékes időt veszít.De ha siet,és egyenesen a vár belsejébe megy,elkaphatják.Nehéz döntés volt,de döntött.Kockáctat a népéért.Megvárta,míg a csapat végig masírozik az udvaron az északi kapuig,és ott megállnak,majd átrohant.Futott,ahogy a lába bírta.Hallotta maga mögött az értelmetlen sárkány nyelvi szitkozódásokat,de nem érdekelte.Futott,amíg el nem ért a bejáratig.Hallotta,hogy már a nyomában vannak.Cselekednie kellett hát...
-Kutassatok át minden szegletet!Itt kell lennie!Nem gyakori erre felé a próbálkozás,de azt becsülöm.Csak tudnám hogy jutott be ez a kis árnyék...-hallotta a szakasz vezetőjét,aki már levette a félelmet keltő sisakját,és egy katonájával beszélt.
A katonák minden épületbe szétszóródtak.Nem voltak többen ötvennél,de az egész udvaron ott voltak.Legalábbis Rori így látta.De szerenécsére ő okosabb rejtekhelyet talált,az egyik Örök Tűz oszlopon,amely már csak egy ugrásra volt a Tűz Kapujához.Ha elérné,hogy valaki kinyissa...
Hirtelen pattant a fejében egy szikra,egy halvány esély a bejutásra.Elővette zsebéből a gömbölyded kavicsot,megcsókolta,és teljes erejével elhajította.Az hatalmasat koppant a fából készült kapun.