Broken into pieces~YuWin

~15. Rész~

Az egész éjszaka nyugodtan telik. Yuta szobájára kellemes, nyugtató sötétség borul ami miatt hamar elalszanak mindketten.
Reggel az idősebb hamarabb felkel mint a kicsi. Az orvos csak fekszik és bámulja a szerelme arcát. Csend és nyugalom járja őket körül. Semmi mást nem érez a kicsiből áradó melegen és az arcát cirógató szuszogásán kívül. Most nyugodtak. Mindketten. Ha csak egy pillanatra is, de együtt vannak. Semmi nem zavar be, csak fekszenek és vannak.

Mikor az óra megüti a kilencet Yuta nagynehezen kikecmereg az ágyból. SiCheng egész éjszaka ugyanabban a helyzetben aludt. Szegény meg sem moccant. Éjszaka néha rosszat álmodott, de szerencsére az orvosnak mindig sikerült megnyugtatnia. Csak neki vannak olyan puha kezei amivel el tudja űzni a rossz álmokat a kicsitől.

Mikor Winwin megérzi, hogy nincs mellette Yuta nyöszörögni kezd és félve a takaróba markol.
Amint ezt meghallja az orvos azonnal visszasiet hozzá és csitítgatva a picit simogatni kezdi az összevert, sebes arcát. SiCheng azonnal megnyugszik és a szerelme tenyerébe bújva halkan szuszog tovább.
Annyira szomorú... Yuta még sosem látott olyan fiút mint a mellette alvó csöppség. Az egész teste foltos a verésektől. Biztos benne, hogy rettentően fájhat neki, de tudja, hogy nem fogja mutatni. Vagy ha mégis nem akarja, hogy vele foglalkozzon. Túlságosan önfeláldozó és ez csak neki tesz rosszat. Akár tudja akár nem.

-Hyuung...- hallja meg a pici hangját a bambulás közepette ezért odakapja a fejét.
Amint meglátja a szerelme arcát összeszorul a szíve. Látszik rajta mennyire fáj neki...

-Jó reggelt...- mondja halkan majd egy lágy csókot hint a pici homlokára.
-Jobban vagy? Nagyon fáj?- kérdi halkan, de Winwin megrázza a fejét, bár már ettől is megszédül.

-Nem fáj nagyon...Jól vagyok...- mondja halkan, erőtlenül majd lassan felül.
Az orvos aggódva fogja meg a kezeit és nézi ahogy felküzdi magát.

-Winko... Ne hazudj... Csak nekem ne...- néz mélyen a pici szemeibe, mire az említett lesüti a szemeit.
-Mennyire fáj? És hol?- kérdi komolyan.

-Itt.. és itt...- mutat a hasára majd a fejére.
-És...eléggé...- hajtja le a fejét is ezért az orvos megszorítja a kezeit.

-Várj egy percet- mondja halkan majd kisiet és hoz jeget.
Amint visszaér elfekteti a picit, felhúzza a pólóját és aggódva a foltos, összerugdosott hasára teszi a hideg zacskót.
Amint megérzi a pici a hideget felszisszen, összehúzza magát és az orvos kezére fog.

-Nyugi... Mindjárt jobb lesz...- néz a picire majd az arcára puszil.

Winwin lassan hozzászokik a hideghez és teljesen ellazul miközben még mindig az orvos kezeit szorongatja.

-Köszi...- suttogja halkan miközben lehunyja a szemeit és ellazul.

-Ne köszönd... Ne haragudj, hogy nem mentem hamarabb... Nem tudtam, hogy baj van...- mondja halkan az orvos, a szerelme arcát nézve aki csak megrázza a fejét.

-Nem a te hibád... Az enyém... Bocsánat... Meg azért is, hogy nem úgy alakultak a dolgok ahogy tervezted...- suttogja halkan a pici, szégyellve magát ezért Yuta szomorkásan elhúzza a száját.

-Winko ne hibáztasd magad... Ezért mindenki hibás csak te nem...- mondja halkan majd megöleli a kicsit és a haját kezdi turkálni.
-Nem baj. Már mondtam... Majd bepótoljuk rendben?- néz rá egy bíztató mosollyal ezért Win biccent egyet és lehunyva a szemeit az orvoshoz bújik.

-Itt maradsz ugye?- kérdi suttogva. Yuta szája egy halvány mosolyra húzódik majd magához öleli a szerelmét.

-Igen... Nem megyek sehova... Nyugi...- suttogja halkan majd simogatni kezdi a haját és a karját.