,,Suki"tte itte

Hogy is történt volna valójában...

Miután Yuuri elolvasta, mondta, hogy pár dologban nem is így cselekedett volna. Ezért, most pár részt újraírtunk, ahogy valójában történt volna xD

Sebes léptekkel haladtam a kihalt utcán. Kicsit sem tetszett az az üzenet, amit Chuntától kaptam. Aggódtam érte, hisz az utóbbi időben a természete túlságosan is labilis volt. Mindig mosolygott és nevetett, még akkor is, ha majd meghalt belülről. Ilyenkor képes volt bármilyen hülyeségre, teljesen olyan volt, mint egy pszichopata. Nem tudtam mit tenni érte, mert egy-egy kirohanása után újra normális volt, legalább egy kis időre.

2 éve ismertem meg, hamar legjobb barátokká váltunk. Mindig is egy kedves, visszahúzódó srác volt. Nem is tudom, mikor kezdtek megváltozni a dolgok. Talán, amikor pár hónapja beleszeretett egy másik srácba, viszont tudja, hogy ez egy viszonzatlan szerelem.

Lihegve álltam meg az épület előtt. Remegő kézzel beütöttem a kódot. Megfontolt léptekkel haladtam egyre feljebb a lépcsőkön, míg elértem a negyedik emeletet. Kopogtam a középső ajtón, de válaszra sem várva bementem. Levettem a cipőmet, és rögtön mentem a nappaliba, viszont a küszöbnél megtorpantam.

Döbbentem álltam az ajtóban, és a legjobb barátomat néztem, akinek az egész kezét vér lepte be.

-Yuri - emelte rám a tekintetét. Szokás szerint mosolygott, de a szemében kétségbeesés csillant.

-Chunta, te...

-Azt hiszem megint megtettem - nevetett fel hisztérikusan.

A szememet végigfuttattam a helyiségen, és azonnal kiszúrtam a véres borotvapengét.

-Te retek – morogtam.

Közelebb léptem, és felkaptam a pengét. Azonnal kidobtam a kukába. A fürdőbe mentem, előszedtem az elsősegélycsomagot, és azzal tértem vissza a nappaliba, a még mindig földön ülő barátomhoz.

-Miért csináltad? – guggoltam le hozzá. Megemeltem a bal kezét. A csuklóján és az alkarján vérző vágásnyomok éktelenkedtek.

-Nagyon fájt – kapta a másik kezét a szívéhez. – Gondoltam, ha ezt megteszem enyhülni fog a fájdalmam. És igazam volt. Ez jobban fáj.

-Istenem, Chunta... - kezdtem el a sebeit kitisztítani. – Komolyan mondom, ha újra megcsinálod, levágom mindkét karodat, és biztosra megyek, hogy ne tudd újra megtenni – morogtam. – Tudod, hogy nem szeret. Ne fuss olyan szekér után, ami nem vesz fel.

-De nem tudok mit tenni – biggyesztette le a száját. – És nem baj, hogy nem szeret. Nekem elég az is, hogyha barátok vagyunk. Csak most megint összevesztünk. Túl forró fejű voltam. Megint – panaszolta.

A fejem csóváltam.

-De holnap bocsánatot kérek tőle – folytatta. – Minden rendbe jön.

Elkezdtem a kezét bekötözni a gézzel, amit találtam.

-Köszönöm Yuri, hogy rád mindig számíthatok – mosolygott rám hirtelen.

-Erre vannak a barátok, nem igaz? – mosolyodtam el én is.

Befejeztem a sérülése ellátását, ezért elraktam a használt eszközöket.

-Ugye mi örökre barátok maradunk? – dőlt neki a vállamnak.

-Mindenképpen – hunytam le a szemem.

-Szeretlek – nevetett fel.

Átkaroltam a vállát. Csináljon bármekkora hülyeséget is, ő akkor is az én legjobb barátom.