,,Suki"tte itte

Say that you love me

Sebes léptekkel haladtam a kihalt utcán. Kicsit sem tetszett az az üzenet, amit Chuntától kaptam. Aggódtam érte, hisz az utóbbi időben a természete túlságosan is labilis volt. Mindig mosolygott és nevetett, még akkor is, ha majd meghalt belülről. Ilyenkor képes volt bármilyen hülyeségre, teljesen olyan volt, mint egy pszichopata. Nem tudtam mit tenni érte, mert egy-egy kirohanása után újra normális volt, legalább egy kis időre.

2 éve ismertem meg, hamar legjobb barátokká váltunk. Mindig is egy kedves, visszahúzódó srác volt. Nem is tudom, mikor kezdtek megváltozni a dolgok. Talán, amikor pár hónapja beleszeretett egy másik srácba, viszont tudja, hogy ez egy viszonzatlan szerelem.

Lihegve álltam meg az épület előtt. Remegő kézzel beütöttem a kódot. Megfontolt léptekkel haladtam egyre feljebb a lépcsőkön, míg elértem a negyedik emeletet. Kopogtam a középső ajtón, de válaszra sem várva bementem. Levettem a cipőmet, és rögtön mentem a nappaliba, viszont a küszöbnél megtorpantam.

Döbbentem álltam az ajtóban, és a legjobb barátomat néztem, akinek az egész kezét vér lepte be.

-Yuri - emelte rám a tekintetét. Szokás szerint mosolygott, de a szemében kétségbeesés csillant.

-Chunta, te...

-Azt hiszem megint megtettem - nevetett fel hisztérikusan.

A szememet végigfuttattam a helyiségen, és azonnal kiszúrtam a véres borotvapengét.

-Te retek – morogtam.

Közelebb léptem, és felkaptam a pengét. Azonnal kidobtam a kukába. A fürdőbe mentem, előszedtem az elsősegélycsomagot, és azzal tértem vissza a nappaliba, a még mindig földön ülő barátomhoz.

-Miért csináltad? – guggoltam le hozzá. Megemeltem a bal kezét. A csuklóján és az alkarján vérző vágásnyomok éktelenkedtek.

-Nagyon fájt – kapta a másik kezét a szívéhez. – Gondoltam, ha ezt megteszem enyhülni fog a fájdalmam. És igazam volt. Ez jobban fáj.

-Istenem, Chunta... - kezdtem el a sebeit kitisztítani. – Tudod, hogy nem szeret. Ne fuss olyan szekér után, ami nem vesz fel.

-De nem tudok mit tenni – biggyesztette le a száját. – És nem baj, hogy nem szeret. Nekem elég az is, hogyha barátok vagyunk. Csak most megint összevesztünk. Túl forró fejű voltam. Megint – panaszolta.

A fejem csóváltam.

-De holnap bocsánatot kérek tőle – folytatta. – Minden rendbe jön.

Elkezdtem a kezét bekötözni a gézzel, amit találtam.

-Köszönöm Yuri, hogy rád mindig számíthatok – mosolygott rám hirtelen.

-Erre vannak a barátok, nem igaz? – mosolyodtam el én is.

Befejeztem a sérülése ellátását, ezért elraktam a használt eszközöket.

-Ugye mi örökre barátok maradunk? – dőlt neki a vállamnak.

-Mindenképpen – hunytam le a szemem.

-Szeretlek – nevetett fel.

Átkaroltam a vállát. Csináljon bármekkora hülyeséget is, ő akkor is az én legjobb barátom.

~

Az eső zuhogott, mintha csak dézsából öntenék. Esernyőmön kopogtak a cseppek, miközben lassan haladtam a célom felé. Megint Chuntához tartottam. Boldogan újságolta egy üzenetben, hogy már minden rendben közte és Rin között. Örültem neki, de tudtam, hogy ez az állapot nem sokáig fog tartani.

Megálltam a panelház előtt, és már nyomtam is be a kódot, hogy végre fedezékben lehessek az eső elől. Felsiettem a lépcsőkön, és a negyedik emeleten bekopogtam a középső ajtón. Egy vidám Chunta nyitott ajtót.

-Yuri, gyere be! – tárta ki az ajtót.

-Rin már elment? – kérdeztem, miközben az előszobában levettem a cipőm.

-Aha – sétált a konyhába. – Kérsz egy kis italt? Elég sok maradt.

-Miért ne – mentem utána, és leültem az asztalhoz.

Mindkettőnknek töltött egy-egy pohárral.

-Örülök, hogy boldog vagy – mosolyodtam el a vigyorgó arcát látva.

-Többé már nem fog bántani.

-Váó, kíváncsi vagyok, mi történt – ittam bele az italomba.

-Semmi különös – vonta meg a vállát. – De nagyon boldog vagyok – mosolygott.

Nem akartam tovább faggatni, ezért témát váltottam. Viccelődve, nevetve beszélgettünk, volt, hogy teljesen nagy hülyeségekről. Jól éreztem magam, és Chunta is teljesen felszabadultnak látszott. 

Sajnos másfél óra múlva indulnom kellett.

-Még beugrok a mosdóba – intettem a fürdőszoba felé.

-Persze, nem gond, megvárlak.

Bementem a kis helyiségbe. Elvégeztem a dolgom, majd kezet mostam. Belenéztem a tükörbe. A szemem azonnal megakadt a hátam mögött lévő zuhanyfüggönyön. Chunta soha sem szokta behúzni, vagy legalábbis soha nem láttam még behúzva. Nem is tudom, miért, talán hajtott a kíváncsiság, de elhúztam. Hiba volt.

A lábaim remegni kezdtek, kis híján elkapott a hányinger. Azonnal felismertem Rin vérbefagyott testét. A mellkasán egy mély vágásnyom éktelenkedett, a nyaka is át volt szúrva.

-Mi a franc – suttogtam önkívületi állapotba.

-Ajjaj, megtaláltad.

Reszketve a hang irányába fordultam.

-Chunta, ne mondd, hogy...

-Így volt a legegyszerűbb – húzott elő egy kést a háta mögül. – Nem akarta azt mondani, hogy szeret. Amúgy is csak fájdalmat okozott folyamatosan. Így legalább nem kell tovább folytatnom ezt a viszonzatlan szerelmet – lépett a kádhoz, és mosolyogva beletúrt a hulla hajába.

-Te beteg vagy – csúszott ki a számon.

-Úgy gondolod? – lépkedett egyre közelebb.

Automatikusan hátráltam, de nekiütköztem a falnak.

-Yuri – mosolyodott el. – Rád mindig számíthatok ugye? Te sosem fogsz nekem fájdalmat okozni, igaz?

Teljesen lefagytam. A következő pillanatban, átölelt. Teljesen hozzám simult a testével. A kés még mindig ott volt a kezében.

-Yuri – súgta a fülembe. – Mondd, hogy szeretsz.

-Én...

-Azt mondtad, örökre barátok maradunk, nem igaz? – nézett a szemembe. – Te nem akarsz elárulni, igaz? Te vagy az egyetlen, akire számíthatok – csuklott el a hangja.

-Én...

-Ha te nem szeretsz, akkor mégis ki? – nevetett fel hisztérikusan. – Igazad van – lépett el tőlem. – Engem senki sem szeret. Engem mindenki utál! Én csak egy értéketlen darabja vagyok a társadalomnak...

-Chunta, ez nem igaz – nyögtem ki.

-Akkor mondd ki, hogy szeretsz! – nézett rám üveges tekintettel. – Mondd, hogy szeretsz...

Egy apró lépést tettem felé, és ügyetlenül átöleltem a vállát.

-Szeretlek...