A Hold-tó Völgye

A betolakodó és az áruló

Egy vörös, csíkos kandúr, fejtvesztve rohant a hegyek közül, dombos vidékeken és völgyeken át. Hamiskás tekinteteket vetett háta mögé, s tépett füleit az ellenkező irányba szegezte. Hosszú rohanás után, egy csermely zúgására lett figyelmes. Letért a kitaposott ösvényről, s eltűnt a hatalmas bokrok között. Ott már biztonságban érezte magát. Lihegve haladt tovább a csobogás irányába. Nemsokára már a vizet is látta. Leült elé, s halkan lefetyelte a gyógyvizet. Majd éhen veszett, ezért továbbállt. Halászni nem tudott. Ahonnan ő jött, ott nem volt semmilyen patak, vagy folyó. Csak néhány pocsolya. Csontjai kilátszottak, alultáplált volt. Egyszer csak macskaszag csapta meg az orrát. Halkan közelebb lopakodott, s észrevett egy üreget. Egy kis hezitálás után, bekaparta magát a kis lyukon, és óvatos léptekkel elindult a járat vége felé. A szag egyre csak erősödött. Hosszas járás után, egy fénycsóva szivárgott be elé, a sötét üregbe. E-közben, Bátorcsillag Ködbundával és Feketeagyarral beszélgetett. Amolyan klános ügyekről. Már egy hete annak, hogy a tüzes eset történt. Villámbunda közben sajnos eltávozott a Holdklánból, és az angyalok klánjába költözött. Ez a szürke kandúrt nagyon megviselte, és azóta kicsit komorabbá vált. Jégvirág pedig nagyon elfoglalt Saslélek gyógyításával, és azóta sem beszélt Bátorcsillaggal. A barna kandúr hangos nyávogással jelezte, hogy valami idegen szagot érez. A vadászok erre hamar előjöttek, és a vezető köré gyűltek. A betolakodó felfigyelt Bátorcsillag hangjára és ledermedt. Feketeagyar megparancsolta a harcosoknak, hogy legyenek résen, s körbeszaglászott a táborban. A vörös kandúr belopózkodott a gyógyítólakba, s észrevette Jégvirágot, aki mit sem sejtve rendezgette a gyógynövényeket. A betolakodó élt is a lehetőséggel és halkan odasúgta neki hogy Psszt. Ez felkeltette a fehér nőstény érdeklődését.
-K...ki van ott? Megrémülve fordult a hang irányába. Két vörös szempár csillant meg a sötétbe, s egyre közelebb ment hozzá.
-Shh... nem bántalak. A nagy macska beljebb húzódott a barlang legmélyére, s így folytatta. Ha nem buktatsz le, akkor nem.
-Jégvirág mérgesen nézte a hatalmas kandúrt, s elkiáltotta magát. Gyorsan! Itt egy betolakodó! Segítség!
A vörös macska ezt nem vette jó néven és rávetette magát. Felemelte mancsát, hogy szemébe kaphasson, de Bátorcsillag éppen időben lépett be a lakba. Lepetten nézte a váratlan vendéget. Majd amikor észrevette Jégvirág ijedt tekintetét, nekitámadt. Megkarmolta a vállát, s ellökte a nagy kandúrt. Feketeagyar és Fenyőfarok is megérkezett. A földre lapuló ellenséges macska ledermedve állt a vezető előtt.
-Ne merd ide tolni mégegyszer a képed! Most még hagylak futni, de legközelebb már nem!
Mordult rá a barna kandúr.
A betolakodó úgy tűnt megértette, s elfutott jó messzire a tábortól. Bátorcsillag izgatottan lépett a rémült nőstény elé, s szomorú tekintetet vetett rá.
-Jól vagy? Kérdezte aggódva.
-Igen. Lesokkolva gubbasztott az egyik szikla tövében.
-Nem bántott, ugye?
-Nem, de ha később érkezel, akkor lehet meg is haltam volna!
A kandúr válasza csak egy mosoly volt, s visszament a barlangjába. A helyettese, Feketeagyar és a vadász Fenyőfarok, is kiment és elfoglalta magát valamivel. A vörös kandúr, lihegve érte el a hatalmas dombot. Ott megállt és lepihent. Mérgesen szuszogott, s forgolódott. Amikor már a nap lemenőben volt, meghallotta az ezüst nőstény, Angyal énekét. Megtetszett neki, s ő is felkereste. Amikor a házimacska észrevette őt izgatottan ugrott le a kerítésről. Amikor viszont közelebb ment hozzá, rájött hogy ő nem az akire várt.
-Ohh... te nem Bátorcsillag vagy. Szomorodott el.
-Szia! Milyen gyönyörű teremtés vagy, sosem láttam még hozzád hasonlót!
-Köszönöm! Mosolygott el, egy pillanatra aztán leült és komoran nézett maga elé. Mit szeretnél?
-Szeretném megtudni a neved. Mi lehet egy ilyen bájos macska neve?
-Angyal vagyok... a nőstény észrevette a kandúr vállán ékeskedő sebet. Mi történt veled?
-Á.. semmi! Csak megbotlottam egy kőben...
Az ezüst cica érezte rajta Bátorcsillag szagát, és rájött, hogy hazudik.
-Aha, nekem most mennem kell... Angyal egy hatalmas ugrással, újra a kerítés túloldalára került.
-Rendben... majd holnap van kedved találkozni?
-Hát... sajnos mással lesz találkozóm! Ja, és mi is a neved?
-Tűzkarom.
-Oké! Na de most tényleg mennem kell! A nőstény hátat fordított neki és beszaladt a házba. A nagy termetű kandúr mérgesen nézett utána, majd elsétált, s befeküdt egy mohával ellepett szikla mögé. Elaludt. Viszont amikor már beesteledett, egy ismerős szagra ébredt. Felemelte a fejét, s látta, hogy Bátorcsillag halk dorombolással dörgölőzött a bájos cicához. Tűzkarom ennek láttára, elkezdett hangosan fújtatni. A barna kandúr meghallotta és feléfordult. Észrevette a vörös macska tépett füleit, s közelebb lopakodott. Mielőtt viszont odaérhetett volna, kiugrott a kő mögül, s elszaladt.
-Mi a baj? Kérdezte Angyal.
-Semmi, csak valaki figyelt minket...
-Ki?
-Nemtudom.
A nőstény leült mellé, s gyengéden megnyalta a kandúr pofáját. Bátorcsillag azonban aggódott a klánja miatt, hiszen most hagyott elfutni egy hatalmas vörös kandúrt, aki átvehetné helyét. Tehát felállt és elbúcsúzott szerelmétől, majd sietős tempóban visszament a táborba. Feketeagyar felfigyelt az izgatott macskára és odament hozzá.
-Mi történt? Nem szoktál ilyen hamar visszatérni. Aggodalmaskodott a fekete kandúr.
-Láttam a környéken ólálkodni azt a vörös macskát, és féltem hogy idejön.
-Ha idejönne akkor ellátnám a baját! Hősködött Ködbunda, aki pont abban a pillanatban tért vissza hosszú vadászatáról.
Bátorcsillag és Feketeagyar hangos nevetésben tört ki.
-Nem is tudod kiről van szó! Mordult rá a fekete kandúr.
-Nembaj! Tiltakozott a szürke macska. A klánért bármit megteszek! Ha kell, feláldozom az életemet is!
-Nyugodj meg Ködbunda! Hárította a veszekedést Bátorcsillag. Örülök hoyg ilyen hűséges vagy, de most menjünk aludni! Hosszú nap vár még ránk. A két helyettes fújt egyet, majd lefeküdtek jó messze egymástól. A vezető viszont érezte hogy valami nem lesz jó. Holnap majd elmegyek, és beszélek az idősökkel. Gondolta, s lefeküdt a két kandúr közé. Más nap hajnalban, megint ő kelt fel elsőnek mint mindig, s elindult az idősek lakjába.
-Jó reggelt! Köszönt tisztelettudóan a vezető.
-Jó reggelt! Mondta büszkén az idős nőstény, Csendespatak. Amióta megmentette az életét, nem ellenségeskedik vele. A másik öreg macska fel sem kelt, csak mélyen hortyogott.
Rá se hederíts! Már vén csont! Intett az alvó macska felé a nőstény.
-Mondtak valamit az Istenek? A tűz óta? Tért rá a lényegre Bátorcsillag.
-Nem, dehogy is! Ha mondtak volna, akkor szóltam volna. Nyugtatta az izgatott kandúrt. Baj van?
-Nem, nincs csak biztosra akartam menni! Bocsánat a zavarásért! Hátrált a megkönnyebbült vezető.
-Semmi baj! Feküst vissza az öreg nőstény.
Bátorcsillag boldogan sétált vissza a lakába, ahol Ködbunda már fent volt.
-Jó reggelt Bátorcsillag! A barna kandúr legjobb barátja, mindig pozitívan állt hozzá a dolgokhoz, s boldogságot csempészett az életébe. Hol voltál?
-Jó reggelt! Az időseknél.
-Mit mondtak?
-Semmit, nincs semmi baj.
-Az jó! Van kedved elmenni körülnézni a völgyben? Fordult a kijárat felé izgatottan.
-Persze! Mintha a számból vetted volna ki a szót! Indult el az üreg felé boldogan. A lyukban még mindig érződött a betolakodó szaga. De nem foglalkozott vele. Kipaszírozta magát a napról napra egyre csak szűkülő nyíláson. Barátja is szorosan mögötte dugta ki a fejét. Bátorcsillag alaposan körbe kémlelt, s elindult az erdő felé. Úgy érezte, hogy el kéne mondania barátjának a titkát amiről csak ő és Feketeagyar tud. De félt, hogy a túlzottan klán centrikus kandúr ellene fordul. Ígyhát inkább hallgatott. A csendet barátja törte meg.
-Milyen szép az idő, nem igaz?
-De, de nagyon.
-Lemegyünk a patakhoz? Megmártózhatnánk.
-Az jó lenne.
-Aki hamarabb ér oda, az eszik este elsőnek! Tudta a szürke kandúr, hogy ezzel felidegesíti a vezetőt. Mindig is úgy viselkedett vele mintha egyenrangúak lennének. Tehát gyorsan lefutott a patakhoz, s belevetette magát. Amikor Bátorcsillag utolérte, felháborodva osztotta ki helyettesét.
-Soha nem ehetsz elsőnek! Te csak helyettes vagy! Na szórakozz velem! Mert kicakkozom a füled, és akkor majd menekülhetsz Jégvirághoz segítségért!
-Jólvan na! Csak vicceltem! Nevetett Ködbunda, s pancsolt tovább a hideg vízben. Ja és, most hogy így felhoztad ezt a témát... mit gondolsz Jégvirágról? Mosolygott sejtelmesen a barna kandúrra.
-Hát.. szerintem nagyon ügyesen végzi a munkáját.
-Nem úgy gondoltam! Szerinted szép? A vezető belefeküdt a vízbe, s nyelt egy nagyot.
-Szépnek szép, de nem az esetem. Fordította el fejét barátja felől.
-Hmm... szóval neked más tetszik? Ment közelebb hozzá, s fülelt figyelmesen.
-Nem! Fújtatott a barna kandúr.
-Jólvan nyugi! Csak kérdeztem.
-Most már menjünk vissza, kezd feltámadni a szél.
-Igen is kapitány! Bátorcsillag fejében már sokszor megfordult az a gondolat, hogy miért választatta őt helyettesnek, de végül még sem bánta meg. Hisz mindig jól elvégzi feladatát, és engedelmeskedik. Ázottan visszatértek a táborba, s egy rövid pillantást vetett a fehér nőstényre, aki éppen Saslelket ápolta.
-Én megyek és megnézem Borostyánmancsot.
Legyen szép napod! A szürke kandúr elindult tanítványához hátra hagyva a vezetőt, aki mereven állt, s gondolkodott. Úgy döntött, hogy megnézi a hetek óta betegeskedő idős nőstényt. Megrázta magát és bement a gyógyítólakba.
-Szia Jégvirág!
-Szia Bátorcsillag! Mit szeretnél? Mosolygott a fehér cica, mint mindig. A vezető lenézett Saslélekre, s mancsát a gyógyítómacskáéra helyezte. Aki nagyon meglepődött, s felnézett a földet bámuló macskára.
-Igérd meg, hogy nem hagyod őt elmenni! Nézett a nőstény szemébe. Majd levette mancsát Jégvirágéról, s felállt.
-Megigérem! Lelkesedett a fehér cica.
-Akkor jó. A barna kandúr megfordult, s szó nélkül kiment a lakból. Az ajtaja mellett találkozott Feketeagyarral, aki ebből semmit sem látott.
-Bátorcsillag! Látnod kellene valamit! Nagyon fontos! A fekete macska sietve futott ki a táborból, s megállt az üreg túloldalán. A vezér utána ment, s amikor kimászott a lyukból, kérdő tekintetet vetett helyettesére. Nézd! Mutatott egy nyúl tetemére.
Ezt nem a mi vadászaink zsákmányolták! A barna kandúr közelebb hajolt a döghöz, s megszagolta.
-Legyetek résen! Ez annak a vörös kandúrnak volt a reggelije! Szólj a vadászoknak, hogy ha idegeneket látnak a völgyben, akkor öljék meg!
-Rendben! A fekete macska visszasietett a táborba, hogy tájékoztassa a többieket, Bátorcsillag viszont előbb körbenézett. Nem talált semmi különöset. Úgyhogy visszament a táborba. Egy hét múlva, a vezető elindult vadászni Hurrikánszárnnyal és Fenyőfarokkal. Amikor a csermelyhez értek, egy sebesült macska ugrott ki az egyik bokorból. Hátán és nyakán mély vágásokból folyt a vér. Varázsmancs volt az, a fiatal tanítvány. A földre rogyott s felnézett a vezérre.
-Hangamancs! Megtámadta egy vörös kandúr! A rémült kiscica elaludt, Fenyőfarok felvette s hazaindult vele.
-Jajj ne... mondta Hurrikánszárny.
-Gyere! Keressük meg! Bátorcsillag a lábnyomokat követve elindult a nagy domb felé. Amikor odaértek megtalálták Hangamancsot a földön feküdve, véresen.
-Kelj fel! Gyere menjünk haza! Bíztatta a fiatal vadász. Könnyeivel küzdve bújt hozzá a kis élettelen testéhez. Megnyalta apró fejét, s rárakta apró mancsára a sajátját. A vezető szomorúan nézte ahogy a kiscica apja lökdösi, és szólongatja csemetéjét. De az sajnos már nem válaszolt. Egyszer csak a szürke, fekete csíkos kandúr felállt, s azt mondta: Megbosszulom azt aki ezt tette! Hogy tudja valaki kioltani egy ilyen kis cicának az életét?! Kinek ártott ez a kis teremtés?!
-Gyere Hurrikánszárny, menjünk haza!
-Tegnap még Varázsmanccsal ugrándozott, egy lepkét kergetve. Most meg...
-Hurrikánszárny, kérlek. Gyere! A vezető elindult vissza a tábor felé. A szomorú vadász, mélabúsan követte.
-Jégvirág! Kiált Fenyőfarok a gyógyítómacskának. Varázsmancs megsérült! A fehér nőstény egyből ott termett, s elvezette a vöröses barna kandúrt barlangjába, hogy hova tegye le a kis cicát. A vadász egy kis ideig ott állt és nézte a kis macskát, majd felállt és elment pihenni.
-Hogy van a kicsi? Kérdezte Saslélek.
-Sok vért vesztett de meg tudom gyógyítani.
-Rendben. A vén macska visszafeküdt a helyére, s elaludt.
Közben Bátorcsillag és a szürke, fekete csíkos macska társa vissza tért. Hurrikánszárny párjához sietett, hogy elmondja neki mi történt utódjukkal. A vezető Jégvirághoz sietett hogy megnézze a kis vadászt.
-Szia! köszönt előre a nőstény.
-Szia! Mi van Varázsmanccsal?
-Jól van, meg fog gyógyulni!
-Rendben, csak ennyit akartam. Sz...
Mielőtt a kandúr elköszönhetett volna, a gyógyítómacska félbe szakította.
-Nincs kedved este elmenni sétálni?
-Hát... de van!
-Jó! Akkor majd este találkozunk. Szia!
-Szia Jégvirág! Amikor kilépett a barlangból, mindenki szomorúan beszélgetett a kis Hangamancsról. Feketeagyar és Ködbunda odasietett hozzá.
-Bátorcsillag! Szólt a szürke macska.
-Eltűnt Gyorsszél! Fejezte be a fekete kandúr társának mondatát.
-Keressétek meg! Az nem lehet higy nyom nélkül felszívódjon! Az elkeseredett vezető kikerülte őket és egy apró virágot helyezett el a tanítvány lak mellett, az elhunyt kismacska tiszteletére. Anyja Tollpamacs ezt látva elmosolyodott, s odabújt Hurrikánszárnyhoz. A barna kandúr, ezek után felment a nagy Holdkő tetejére, s a barátságos széllel nem törődve nézte a tájat. A naplemente beragyogta a szép vidéket. A madarak csicsergése elnyomta a macskák zsivaját. Bátorcsillag leült, s mélyen elmerült gondolataiban.