Itt vagyok

1. fejezet

...két héttel később...

Az ajtón belépve azonnal megcsap az állott szag. Rohadt büdös van, Jani sehol és a szemét szinte felemészti a lakást. Egy üres papírdobozra lépek, két másikat rúgok arrébb, hogy le tudjam venni a cipőmet és a fogasra akasszam a kabátomat.

A konyhába nem is merek benézni, elég a kiáradó szag is. Nem kell az a látvány nekem stream előtt, a srácok nem azt akarják nézni, ahogy okádok, a szokásos HH-t várják. Főleg, hogy két hete nem volt semmilyen tartalom. Meg aztán a hálóból kiszűrődő hangos, ziháló szuszogás hangja valahogy jobban izgat. S úgy megyek oda, mintha nem tudnám, hogy mit fogok látni. Nem tudom mire számítok igazán, de határozottan nem arra, ami a szemem elé tárul, ahogy betoppanok a kicsiny szobába. Azt még valahogy biztosra tudtam, hogy valószínűleg itt se lesz rózsa illat és Jani alszik. De a hogyan pofán csap. A látványa, s az igénytelenség főleg. A nyugtalan szuszogás és motyogás meg már csak hab a tortán. Szomorúsággal tölt el, meg egy kis dühvel. Na jó, sok dühvel. Borzalmasan haragszom rá és a tényre, hogy ez történt. Szóval tulajdonképpen rá, mert saját magát tuszkolta ebbe a helyzetbe, hagyta magát felemészteni. Haragszom, amiért most nem volt elég erős. Ezelőtt mindig ő volt a tigris vagy ha régebbre nyúlok vissza, akkor Jani Holmes, aki előtt sosem volt semmi akadály, mindent megoldott. S most úgy néz ki a saját életének rejtélye kifogott rajta és nemes egyszerűséggel elnyelte. A mélabús démon jól megrágta és csak apró darabkáit köpte vissza, ezért nem önmaga most. Mert ezúttal nem tudott megküzdeni a szörnnyel.

Csak két hét telt el, mégis teljesen befordult és elhagyta önmagát. Hagyta, hogy elnyelje az az ismeretlen sötét massza. S hagyta szakállát megnőni, haját zsírossá válni, a lakást pedig egy szemétdombbá változtatta. Nem csak külsőleg, de szociálisan is elhanyagolta magát, bárki kereste azt leszarta. Minden nyamvadt üzenetem olvasatlanul maradt. Esze ágában sem volt bárkihez szólni, hegyi magas ívben szart mindenre és mindenkire.

Az elmúlt két hétben számtalanszor próbáltam elérni, bárhogy. De minden süket fülekre talált, ugyanígy járt Nessaj, Azmo és Yea is. Sőt még Blyyy-t is ráuszítottam, de egyikünket se vette figyelembe. Belesüppedt a gyászba és magányba.

Sokáig bámulom, ahogy nyöszörög, de végül rázárom az ajtót és tovább sétálok az apró folyosón. A konyhában olyan állapotok uralkodnak, amiket nem akartam soha látni, de arrébb rugdosva a szemetet főzök egy kávét és bevonulok vele a stúdióba. Némi szemét itt is van, főleg zacskók és üres kólás palackok, de a streamer setup megmenekült, inkább Jani gépe előtt állnak az apró halmok. HH kezdésig szellőztetek, így sikerül túlélni azt az egy órát ájulás nélkül, de azonnal újra kinyitom az ablakot, ahogy lemegy az outro. Sokáig nézem a chatet még, mindenki arról beszél, hogy hol lehet Jani. Hát, srácok, arra én is kíváncsi vagyok, hogy hová lett Jani...

Még a délutáni játék előtt megvágom a napi videókat és a Happy Hour-t. Furcsa, hogy ezt csinálom. A vágás valahogy Jani sajátja lett a csatornán belül. Én játszok, ő vág, mindenki így tudja, pedig ez nem igaz, mindenki mindent csinál. Csak valahogy a vágás nőtt Janihoz olyannyira, hogy már én is hozzákötöm. Így furcsa... nehezen megy a vágás. Mert folyamatosan a bolond macskafejére gondolok, arra, hogyan hozhatnám helyre.

De hiába agyalok egészen délután kettőig, semmi használható nem jut eszembe. A játék közben is többször kalandozok el, mindezt a nagy büdös lófaszért. Aztán amikor a figyelmetlenség miatt már tizenkettedjére halok meg, inkább hagyom a picsába Janit. Süllyedjen egyedül a gyászban, nekem dolgoznom kell akkor is, ha ő nincs itt. Egészen megharagszom rá, ezt pedig azzal mutatom ki számára, hogy én is olyan szinten kezdem el leszarni, mint ő engem. De aztán a negyedik nap már kezdenek a nézők is gyanút fogni, hogy sem reggel nem hallják bársonyos hangját, se délután, este pedig nincs multiplayer stream. Így hát azt mondom nekik, hogy beteg. Mindenki jobbulást kíván, én pedig indulása óta most először akarom, hogy bárcsak ne lenne ez a hülye reggeli műsorunk vagy bárcsak vége lenne most azonnal valami net hiba miatt. Mert sírni akarok, amiért ennyire kedvesek a srácok és ennyire szeretik Janit meg engem, tulajdonképpen meghatódom. És ha nem is sírni akarok valójában, de elolvad a lelkem egy darabja. Kicsit olyan érzés, amikor meglátsz egy csecsemőt, aki vigyorog. Csak én most ezer törődő embert látok, akinek mindketten ugyanolyan fontosak vagyunk, mert a VR két betű és ugyanolyan fontos Jani, mint én magam. Mert, ha csak én vagyok, akkor ő hiányzik és ha csak ő lenne itt, akkor mindenki keresne engem. Szóval kell nekik, ahogy nekem is kell Jani, mármint nem olyan értelemben, de kell, mint a barátom, a munkatársam. Mint a csatorna másik fele.