Fogadom!

1.

Han Jong boldogan lépett ki a kápolnából. Csizmája alatt ropogott a frissen esett hó. Egy cseppnyi fáradtságot sem érzett, pedig ma is egy órával korábban kezdte a napját a többiekhez képest, hogy titkon ételt csempészhessen a zárda környékére vetődött kóbor kölyökkutyának. Még nem volt ideje elnevezni. A többiek nem tudtak róla. Jong félt, hogy nem támogatnák a kis akcióját, mivel spórolniuk kell az élelemmel, főleg mióta elkezdődött a háború. A fölösleget, ami mostanában ugyan nem akadt, mindig a szegények között osztották szét. A kutya is éhező, de hiába gondolkodott így, ha a többiek máshogy vélekedtek. Bárhogy sajnálta is, tudta, hogy ilyen szorult időkben csak az a tény hatná meg és ösztönözné őket az etetésére, ha kiderülne: ember. Erre viszonylag csekély esélyt látott (bár a csodák lehetőségét sosem zárta ki), így a saját szűkös reggelijét osztotta meg az állattal, immáron a harmadik napja. Kicsit bűnösnek érezte magát, hogy eltitkol valamit társai elől és mégis milyen felhőtlen örömet érez, a háború és a kis titka ellenére is, de a lelkiismerete azt súgta, nincs miért szégyenkeznie.

Halkan dúdolt, miközben a havat lapátolta. Már elkészült a fél udvarral, mikor megállt szusszanni egyet. Lehelete meglátszott a fagyos levegőben. Szakadt kesztyűjével lassan megtörölte izzadt homlokát. Izmai jólesően fájtak, arca kipirult, hosszú hollófekete haja kiszabadult a tarkóján összefogott laza kontyából, tincsei így rakoncátlanul hullottak a homlokába. Apró kezével még mindig szorongatta a lapátot, miközben fejben azt számolgatta, vajon miből tudna még félretenni kis barátjának, anélkül, hogy túlságosan feltűnő lenne.

Nagyon elmerült a gondolataiban, így először meg sem hallotta azt a könyörgő, gyönge hangot, ami az udvar túlsó végéből szólongatta.

- Kérlek! Könyörgöm! Segítség!

A harmadik szó megütötte Jong fülét és azonnal a hang irányába fordult. Nem látott senkit, így már majdnem folytatta volna a munkáját, amikor újra meghallotta. Valaki sírós hangon, el-elakadó nyelvvel és gyakran ugyan rosszul ragozott latin szavakkal, de egyértelműen és felismerhetően...

Imádkozni kezdett.