Fogadom!

4.

Könnytől maszatos arcát azonnal a fiú felé kapta, de az még mindig eszméletlenül hevert a hóban. Felpattant és megpróbálta a karjainál fogva az épület felé vonszolni őt, miközben segítségért kiáltozott, de az egyre magasabb frekvencián búgó légoltalmi szirénák hangjával nem tudta felvenni a harcot. Mégis egyre kétségbeesettebben igyekezett. Csizmái bizonytalanul csúszkáltak a hóban, haja már teljesen kibomlott, megnehezítve a látását, homlokán jeges izzadtság kezdett csorogni a történtek hatására. A céljuk ugyan nem volt messze, de Jong tudta, hogy az óvóhelyet nagyjából öt perc múlva teljesen lezárják és nem volt biztos benne, hogy ilyen tempóval képes lesz-e mindkettejüket eljuttatni odáig. Szerencsére nem kellett ezen tovább gondolkodnia, mivel hirtelen két kezet érzett meg a vállán. Ijedten fordult hátra, de az ismerős arc hatására megnyugodott. Az elmúlt napokban a faluba érkezett missziós pap, Hoseok nézett le rá, tekintetével nyugodtságot sugározva a lányra. Mélyen szemébe nézve ejtette ki rekedtes hangján higgadtan az utasításokat:

- Jong, add át őt nekem, te pedig fuss előre!

Jongot rossz érzés kerítette hatalmába. Nem mintha nem bízott volna a papban, valahogy mégsem akaródzott elengednie a fiút. Bizonytalanul bólintott, de a másiknak segítenie kellett lefejteni ujjait az ismeretlen karjáról, mert egyedül képtelen lett volna lazítani a görcsös szorításán. Még egy helyben állt pár pillanatig, megvárva, hogy hirtelen jött segítsége könnyedén a vállára dobja az ájultat, majd csak miután meggyőződött róla, hogy készen állnak az indulásra, kezdett el eszeveszett tempóban rohanni a főépület belső udvarra nyíló ajtaja felé. A bejárat előtt azonban megállt és hátranézett. Hoseok léptei könnyűnek tűntek a vállára nehezedő súly ellenére is, de az egyre erősödő hóesésben alig tudta kivenni a lassan közeledő alakjukat.

Türelmetlenül toporgott egy helyben, idegességében ajkait harapdálva. Nem mert visszamenni, de egyedül továbbhaladni se. Úgy érezte, a különös módon az életébe csöppent idegen nélkül, már nincs joga csak a saját biztonságát előtérbe helyezve menekülni. Így maradt a tétlen várakozás. A szirénák hangjától már lüktetett a feje. Egyre elviselhetetlenebbnek érezte a helyzetét, ezért véres kesztyűs kezeit a füleihez szorítva, szemeit lehunyva próbálta minél kisebbre összehúzni magát, kizárva ezzel a valóság történéseit.

Nagyon megijedt, mikor egy nedves, meleg valamit érzett meg az arcán végigsiklani. Félelmében hirtelen hanyatt dőlt, eddigi guggoló pozícióját feladva, hatalmasra nyitva a szemeit. Legnagyobb megkönnyebbülésére csak az általa három napja gyámolított kölyökkutya nyalogatta barátságosan az arcát és ugatott rá felváltva. Gyorsan magához szorította a kis szőrgombolyagot, de az minduntalan megpróbált kicsusszanni a kezéből. Végül sikerrel járt és csaholva elindult a hozzájuk közelebb eső kőfal felé, de nem ment tovább. Várakozón visszanézett Jongra, mintha arra várna, hogy a lány kövesse.

Jong habozott. Hoseoknak nagyjából már csak az út negyede lehetett hátra. Ha csak a falig kell követnie a kutyát, még időben visszaérhet. Végül úgy döntött, az állat nem véletlenül jelzett neki, így bizonytalan léptekkel, de követni kezdte. Végeredményben, a kutyát is szerette volna biztonságba helyezni, muszáj volt hát utánaerednie... Kis barátja, látván, hogy hallgatnak rá, gyorsabban kezdett kurta lábain csúszkálva szaladni. Nemsokára a borostyánnal sűrűn benőtt falrészhez értek. A kutya körbe-körbe kezdett futkározni a kőfal sarok menti részénél. Jong nem értette mit jelezhet. Végül megpillantotta.

A fal, az egyik borostyánnal borított részen be volt omolva. A hiba alig látszott, mivel a sűrűn burjánzó növényzet egészen eltakarta. A nyílás viszont akkora volt, hogy egy vékonyabb ember könnyedén átférhetett volna rajta. Jong minden másról megfeledkezve lépett közelebb.

Az éles köveken fennakadva egy szakadt katonai egyenruhát vett észre. Hasonló volt az ismeretlenéhez és megfordítva az anyagot a lány megállapíthatta, hogy erről sem hiányzott az északiak kitűzője. A borostyánt tépve, kapkodva igyekezett közelebb férkőzni a hasadékhoz. Könnyedén átfért rajta. Szemei elkerekedtek arra a látványra, ami kint fogadta.

Ijedten kezdett el hátrálni. Ekkor azonban zaklatott tudata jelezte, hogy valami megváltozott, csak izgatottságában nem vett tudomást róla.

Egyedül az őt idevezető kölyökkutya nyüszítését hallotta a fal túloldaláról. Egyébként halálos csend volt.

Ami egyet jelentett azzal, hogy elkésett.

Az összes óvóhelyet lezárták.