💚32.💚

1K 20 2
                                    

Emma szemszöge:

Mary nagyon megértő, jófej, és szuper barát. Talán ő az első igazi barátom is. A nap folyamán ideoda mentünk, ettünk ittunk. Szétnéztünk mi merre van, és talán egy vagy két fiút is megnéztünk. Este hat körül lett volna egy híres DJ-nek koncertje, de Mary nem akart eljönni. Azt mondta ezt a fajta zenét nem támogatja. Sokáig agyaltam, majd ugy döntötem egyedül megyek el. Kilenckor úgy is Katy Perry lép fel, addig visszamegyek érte qa sátorba.

Felvettem a leglazább ruháim, kentem magamra egy kis testfestéket, majd elindultam. Felszabadító érzés volt a nagy tömegben ugrálni minden féle remikszre. Úgy éreztem, megváltoztam.

Mikor vége lett a Mr. Monster koncertnek, visszamentem Maryert. Biztos izgatottan énekli Katy dalait a hatalmas sátrunkban táncikálva. Boldogan siettem vissza hozzá, amikor végre elértem a sátrunkhoz. Lehúztam a cipzárt, belléptem, és valami ismeretlen ált elöttem. Nyaktól lefele a bokájáig tetoválva volt, és anya szült mesztelen volt. Még a két mellbimbójából is arany színű pírszingek lógtak. Nagyon megijedtem, és mielőtt sikítani tudtam volna, mintha megismertem volna azt a személyt.

- Mary??? - kiáltottam

-Szia Emmácska. Nem jössz játszani?

Mondta a szétetovált "barátom" majd elkezdett felémjönni.

- Ez most mi? - kérdeztem felháborodva

- Egy lecke... Egy lecke arról hogy ne higgy mindennek amit az interneten találsz. - mondta ahogy egyre közelebb lépkedett felém - Nem vagyok se vallásos, se hetero, a tisztaságról nem is beszélve. Engem az ojanok indítanak be, mint te. A telt kebleid egyszerűen azt kiabálták már a képekről is, hogy el vannak hanyagolva. Úgy gondoltam segítek rajtad.

- Hülye! - kiáltottam majd rácsaptam a hozzám lassan nyúló tetovált karjaihoz.

Idáig pulcsiban volt, azért nem láthattam. Kirohantam a sátorból és az első ételbárig mentem. Leültem és enni kezdtem. Összetörtem, zokogtam. Csak ültem a padon és vissza játszottam a fejemben a zelőbb történteket. Gyorsan megettem azt a pár falat hotdogot, és úgy döntöttem elindulok a Katy Perryre. Nem adtam ki fölösen ennyi pénzt arra, hogy valaki elundoríccson ettől.

Katy a kedvenc dalommal kezdte, a teenage dreamel. Rengeteg tavaji emléket felidézett a nehéz időkből. A nosztalgikus álmaim közben valaki érintését éreztem az oldalamon. Nem érdekelt. Tömegben vagyunk, biztos véletlen volt.

Akkor már hátra néztem amikor valaki hirtelen a fenekembe markolt, és nem engedett a szorításából. Mikor hátra tekintettem megláttam egy ismerős arcot, kevés borostával. Azok az össze téveszthetetlen szemek.

Justin...

💛SUMMER DADDY💛Where stories live. Discover now