Szavak nélkül

Ne reménykedj abban ami fölött nincs hatalmad

-Na én mentem.Szia!

-Nico!-szóltam utána,és azt vártam,hogy megfordul,hogy visszajön,hogy nincs mersze engem egyedül hagyni a sötétben.

De csak megtette,és mire kiejtettem nevét,már a legmagasabbra pipiskedő lámpaoszlopok messzire nyúló fényei se érték el őt legalább annyira,hogy a sziluettje kirajzolódjon.

Egyfajta szorongó érzés kapott el,és kegyetlen nyomást gyakorolt mellkasamra,hogy már nem is tudott akkorát emelkedni mint előtte.
A nagy némaságban az őrületbe kergetett lélegzetvételeim robaja,hiába halkultak egyre-egyre jobban.

Minél többet láttam igazából annál kevesebbet.Közel 's távol végigpásztázásával annyira sikerült rájönnöm csupán,hogy bizony nem csak én vagyok magányos,hanem maga az utca is.Egy-két a messziben pislákoló fényecske,ha kinézett az ablakon.

A hideg levegő könyörtelenül a tüdőmig hatolt,az arcomat pedig megszüntette létezni.Tekintetem elkaptam a világító pontocskákról,és kapkodó lépteimmel azon voltam,hogy minél hamarabb hátam mögött hagyjam ezt a sötétséget,és a vele járó nyomasztó érzést.

El kellett terelnem gondolataim,hogy ne folyton azon járjanak mennyire nincs rendben,hogy ilyenkor egyedül járkálok.Az egyetlen ami másodpercről másodpercre eszembe jutott,hogy mekkora töketlen idióta ez a Nico.

Még a lányokra mondják hogy sértődékenyek!Komolyan azt várta el tőlem,hogy randiként értelmezzem az ő "Menjünk el valahová!"-ját?Vagy tényleg olyan sokat beszéltem volna Matteoról?

Matteo.Így hívják.Ámbarék beszélgetéséből kaptam el pár mondatfoszlányt,és gondolom nem meglepő,ha azt mondom,hogy egyáltalán nem magasztos hangnem jellemezte azt a pár mondatot,de legalább megtudtam mi a neve.Ha már ő maga nem képes bemutatkozni.

Esetleg van egy szabály,amiről nem tudok,és ami kimondja,hogy ő nézhet rám,de én nem nézhetek őrá?Csakmert folyton engem bámul,de isten ments ha én felé merek pillantani,onnantól úgy tesz mintha ott se lennék!

Persze ha meg egészen véletlenül odamegyek hozzá,hogy megkérdezzem beszéli-e a nyelvet,úgy néz rám mint aki válaszra se akar méltatni.Nade ho-ho!TÉNYLEG NEM VÁLASZOL!

Még ekkora bunkót!Esküszöm,ha mégegyszer meglátom őt szépen odatrappolok hozzá,és a pofájába vágom,hogy...

Ekkor egy kis hátulról jövő bökést éreztem a vállamon.Nem volt erőteljes,vagy erőszakos,de amilyen hirtelen ért a szívem jó pár ütemet kihagyott.Majd hogy pótolja a lemaradást villámokat megszégyenítő sebességgel kezdett el dübörögni.

Akkor még nem gondoltam arra,hogy vajon melyik sötétben settenkedő,rosszban sántikáló hidegvérű sorozatgyilkos nyit barátságos vállbökéssel zsákmánya felé,dehát nem is volt időm rá,hisz már vagy az ötödik koreógráfiát pontosítottam a támadás kivédésére mire rávettem magam,hogy megforduljak.

Valószínűleg felsőtestem hirtelen elfordítása okozta azt a lendületet ami jobb lábam a pofára nem esés,vagyis az egyensúly érdekében akkora kilépésre kényszerítette hátrafele,hogy már majdnem a mögöttem lévő cipőjét tapostam.Kellett neki ilyen közel állnia!

Persze egyik lábam követte a másik,ezzel azt okozva,hogy teljes egészemmel ütközzek neki a váll bökdösős emberkének.

Egy pillanatnyi dermetség után azonnal elkezdtem hátrálni,hogy egy olyan távolságba érjek ahol már nincs esélye megragadni se kezem,se derekam,se semmim.