Pas De Deux [NCT - Ten FF.]

4.

- Gyerünk, gyerünk, ne állj meg! Már csak egy kicsi kell! - kiáltottam lihegve, miközben megfordultam, és hátrafelé kezdtem kocogni. - Ez még csak a bemelegítés!
- I-Igyekszem! - nyüszíti válaszként Ten, és kicsit még jobban belehúz a tempóba, gondolom, hogy ha már így is, úgy is szenved, akkor legalább tartson minél kevesebb ideig.

Szombat reggel nyolc óra volt, tavasz lévén még eléggé hűvös volt ilyen korán, mi ennek ellenére mégis megembereltük magunkat, és egy kis bemelegítés gyanánt lefutottunk négyezer métert. Nem mondom, a tegnapi költözködés után én sem éreztem különösebb affinitást ahhoz, hogy hajnalban kimerészkedjek, és a harmatos füvön bukdácsolva rohangáljak, de a partnerem és a sikerünk érdekében kénytelen voltam. Enyhe kifejezés, hogy körülbelül három-négy hisztit levágtam tegnap, mire végeztünk az átpakolással, és még ki is kellett pihennem magam a reggeli koránkeléshez. Ten lenyűgöző táncos, és egyáltalán nincs rossz kondiban, de csupán alig van a közelében annak, amennyit mi szoktunk edzeni. Főleg azzal az elhatározással, amit tegnap hozott, miszerint menjünk neki fejjel az acrobalettnek, bőven van mit javítani a fizikai állapotán. Nem kevés erőt igényel ez a műfaj így, hogy tulajdonképpen az egész testsúlyomat kell majd tartania és dobálnia a levegőben, méghozzá ritmusra, és nem kevés ideig, ehhez pedig egyáltalán nincs hozzászokva a teste. Mivel én magam gyakorlatilag képtelen lennék megfelelően erre felkészíteni a fiút az enyhén szólva is kevés tapasztalatomat tekintve a tánc férfi oldaláról, így Ericnek kell segítenie neki ezzel kapcsolatban, míg én az én kis saját edzéstervemet folytatom, és ott leszek nekik segíteni, ha valamit esetleg demonstrálni kellene.

Miután felkapartam a partneremet a folyó mellől, ahová ledobta magát abban a pillanatban, amint kimondtam, hogy vége, visszaindultunk az ügynökség konditermébe, hogy megkezdhessük az edzést. Mindenképp rengeteg erősítésre lesz szükség az emelésekhez, szóval nem gyengén kell belehúznunk, még úgy is, hogy kifejezetten vékonynak számítok, és Ten sem harmatgyenge a látszat ellenére. Jó, azért nem egy Jeremy, de koránt sem reménytelen.

- Ti komolyan minden nap végigcsináltátok ezt? - hüledezik már az épületen belül, mikor Eric részletesen ismertette vele, hogy mire, hogyan és mennyit kell edzenie ahhoz, hogy ne okozzon neki különösebb gondot egy test emelgetése. Jó, azért nem fogjuk tudni fél év alatt atomtestűre gyúrni szerencsétlent, de azért nem fog megártani neki ez a napi erősítés.

- Minden egyes nap, éveken keresztül. Most már vannak olyan napok, amikor lazítunk és kihagyjuk ezeket, de azért semmiképp sem lustulunk el. - bólogat Eric nagy bölcsen, egy apró grimasszal visszaemlékezve a tortúrákra, amiken keresztülmentünk. Lehet, hogy most már könnyedén vesszük az erőfeszítéseket, de egyáltalán nem volt egyszerű belekezdeni. Rávenni magunkat a folyamatos koránkelésre, ájulásig hajtani, amíg meg nem szoktuk a tempót, és persze a tanáraink és az edzőink sem könnyítették meg a dolgunkat. Legtöbbször olyan edzőtáborokat szerveztek, hogy komolyan azt gondoltam néha, hogy most fogom eldobni a kulcsot, és innentől kezdve én meg vagyok halva, de valahogy mégis élve maradtunk. Istentelen mértékű motiváció és erőfeszítés kellett hozzá, hogy most itt tartsunk, és úgy tűnik, most végre kifizetődik minden, amit beleöltünk a szenvedélyünkbe.

- Nem kéne csinálni vele valamit?
- Ne, hagyd csak, majd magához tér. Szokott ilyet néha. Isten ments, hogy kiszakítsd abból a kavargó gondolatrengetegből, még a végén még nagyobb hibát okozol a mátrixban, mint amekkorával eleve született.
- Attól még, mert elgondolkodtam, még nem leszek gyogyós, te címeres vadbarom! - legyintettem tarkón Ericet, mikor a gondolatmenetem végére értem. - Épp a megható múltunkra emlékeztem vissza, mindarra, amiken együtt keresztülmentünk, de te még ezt is képes vagy elrontani! Egy kiskanálba több érzelem szorult, mint beléd, esküszöm...
- Megint elvörösödtél a méregtől.
- És szerinted ez mégis ki miatt van?!
- Jól van, szeplőske, korán van még egy dührohamhoz. - karol át és húz magához, hogy egy ritka pillanatok egyikeként kimutassa, hogy egyáltalán nem utál engem úgy, ahogyan azt tetteti, és csak szeretetből szekál - bár ne tenné ilyen gyakran. Az ilyen húzásai miatt nem tömtem még a szájába a golyóit. - Egyél cukrot, ott van a tükör előtt. - Na meg az ilyen húzásai miatt, főleg.

Pár órával később, az edzés rám eső részét letudva már a reggelem fénypontjának tekintett cukrot rágcsálva figyeltem a fiúkat: Ericet, ahogy ezerrel magyaráz, és Tent, ahogy szenved. Valahogy mégsem éreztem sajnálatot iránta, még úgy sem, hogy láttam rajta, a teste már eléggé a végét járja a több órás folyamatos erősítés után - mert láttam a szemében az elszántságot, a csillogást, az akarást, és hogy ezt tényleg, isten igazából meg akarja, meg fogja csinálni. A kötelezően elrendelt szüneteket kivéve egy pillanatra sem állt le vagy adta fel, és ebből tudtam, hogy tényleg komolyan gondolta, és ez engem is jobban motivál arra, hogy a tőlem telhető legjobban fel tudjam készíteni. Ebbe aztán tényleg mindent bele kell adnunk.

- Jól van, elég volt mára. - álltam fel a helyemről, és nyújtóztam egyet. - Köszi, hogy segítettél, majd keresünk, ha kell valami segítség, addig gyakoroljatok Irene-nel.
- Nincs mit, inkább kérjetek segítséget, mint hogy fejjel menjetek a falnak. - legyint Eric, majd egy laza intés után távozik is, úgyhogy én csak levágódtam a földön kiterült, nem gyengén lihegő Ten mellé.

- Hogy vagy?
- Halott vagyok. És büdös is. - nevetett fel, ahogy meghúzogatta magán az izzadtságtól átázott felsőjét. 
- Ne aggódj, én is az vagyok. Együtt leszünk izzadtak és büdösek fél évig. Juhé!
- Alig várom... Nem megyünk el kajálni?
- Fürdés után?
- Szigorúan fürdés után.