Mit rejt a neved?

Zólyomi út

Zólyomi út (XI. kerület)

– Miért pont velem történik mindez? – tette fel a költői kérdést Szalcziger Lajos a kezében tartott fél pohár szilvapálinkának. – Én azt hittem, minden rendben van köztünk... Erre elém áll az asszony, hogy régóta nem érez irántam semmit, váljunk el. Tegnap este úgy feküdtem le, hogy semmi gond nincs a házasságommal, ma meg már... És mindezt azért a ficsúrért! Fél lába még az iskolapadban, alig végezte el az egyetemet, de szemet vetett a feleségemre! Az Évit sem értem. Negyvenkettő lesz maholnap, mégis összeáll ezzel a huszonhárom éves kisgyerekkel? A fia lehetne! Simán, hiszen tizenhét volt, amikor megismerkedtünk. A tizennyolcadik születésnapja után három héttel pedig összeházasodtunk, szóval, nem volna lehetetlen – töprengett tovább félhangosan Lajos.

Észre sem vette, mikor ürült ki a pohara. De amint szembesült a problémával, rögtön meg is oldotta, elvégre a történtek feldolgozása csak temérdek mennyiségű alkohol társaságában volt lehetséges. Mikor – ki tudja, mennyi idővel ezelőtt – belépett a kocsmába, egyszerre vetette szét az idegesség és akartak kibuggyanni a könnyei. Alig akarta elhinni, hogy huszonnégy év házasságnak lehet így vége. Egészen reggelig úgy érezte, ők ketten Évával együtt fognak megöregedni. Gyerekszerelem volt az övék, melyre minden felnőtt azt mondta, majd elmúlik, ennyi idősen senki sem találja meg élete párját. Neki mégis sikerült, amikor a nógrádi falu májusfája alatt megpillantotta Havasi Évát. Ekkor volt tizennyolc éves, a lány pedig tizenhét, mint azt hamar megtudakolta tőle. Lajosnak korábban is volt már dolga különböző lányokkal, de egyikük sem tudott olyan közel kerülni hozzá, mint Éva. Néhány hét leforgása alatt úgy belezúgott a lányba, hogy a falu azt beszélte, Szalczigerék fia több méterrel a föld felett lebeg a szerelemtől. És biztosan nem egyedül ő érzett így. Máskülönben fél évvel később, amikor feltette a nagy kérdést Évának, a lány ajkait miért az igen szó hagyta volna el? És a templomban, meg az anyakönyvvezető előtt is igent mondott neki. Csak szerette őt, ha hozzáment feleségül, nem?

Lajos akárhogy gondolkodott, nem talált indokot. Biztos a pénz állt a dolog hátterében, mondhatnák anyagiasabb ismerősei, de ez az ő esetükben nem lehetett igaz. Semmije sem volt az esküvőjükkor, a szüleinél lakott és a család földjein dolgozott napkeltétől napnyugtáig. Nem ez az, amire a lányok vágynak – Éva mégis a felesége lett. Aztán Lajos úgy döntött, a jól sikerült érettségije után folytatja a tanulmányait egy főiskolán. Salgótarjánban az előző évben, 1972-ben nyitott meg a Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Karának kihelyezett intézete, Lajos szülőfaluja pedig felettébb közel helyezkedett el Nógrád megyeszékhelyéhez. Ez azt jelentette, hogy miután felvették a főiskolára, mindössze egy órát kellett utazással töltenie, és eme adat az oda-vissza útra vonatkozott összességében. Pénzügyet és számvitelt tanult három és fél éven keresztül, ezalatt Éva otthon végezte a házi munkákat Lajos édesanyjával és húgával együtt. Szinte még el sem végezte a főiskolát, Lajos már neki is fogott az álláskeresésnek. Saját maga lepődött meg a legjobban, amikor egy budapesti vállalat jelzett vissza, hogy örömmel látnák a dolgozóik között. Lajos megbeszélte a dolgot feleségével, és arra jutottak, felköltöznek a fővárosba.

Lajos ezt tekintette a felnőtt élete kezdetének. Végre nem szólt bele a családja, mit mikor csinál, és nem kellett tovább a mezőgazdasággal foglalkoznia, amit világéletében csupán kötelességből tett. A Shonz ruhagyár pénzügyeiért felelt, őt bízták meg többek között a bérelszámolók munkájának ellenőrzésével. Sok feladata volt, napi tizenkét órát töltött a gyárban, cserébe viszont pompás fizetés ütötte a markát. A vállalattól kaptak egy lakást, itt éltek Évával. Két-három évvel a költözést követően felmerült a gyermekvállalás kérdése. Lajosnak öt testvére volt, és ő maga is nagycsaládra vágyott, így mélyen megviselte, amikor nem akart összejönni a baba. Két év sikertelen próbálkozás után Lajos eljutott arra a pontra, hogy kijelentette: csak a Jóisten, vagy egy orvos lenne képes megmondani, miért nem esett még teherbe Éva. Felesége azonban lebeszélte róla, hogy orvoshoz forduljanak, mondván, ő ezt nagyon szégyelli, és nem szeretné, ha más is tudna róla. A férfi pedig, bár nem értett vele egyet, elfogadta az asszony döntését. Az átélt élmények hatására most viszont kételkedni kezdett Évában, amit korábban évtizedekig nem tett. Talán soha nem is akart tőle gyereket, csak tettette, mert tudta, hogy a férfinek ez nagy vágya? Ez megmagyarázná, miért nem akart orvoshoz menni: mert akkor kiderült volna, hogy semmi baja sincs egyikünknek sem.