Írói előszó

587 24 2
                                    

Nos, először is köszönöm szépen mindenkinek aki belenéz ebbe a könyvbe. Valószínűleg leginkább a Nalu fanok fogják értékelni de remélhetőleg A Végzet Ereklyéi rajongók sem utálják meg. Nem olvastam a Pokoli szerkezet sorozatot valamint a Gonosz Fortélyokat sem, így az ott történt események a történetben soha nem történtek meg. Köszönöm szépen mindenkinek aki elolvassa, csillagozza valamint kommenttel.

Fontos tudnivalók:

Árnyvadászok:

Árnyvadászok (másnéven nephilimek) vállán felelősségteljes feladat nyugszik: meg kell védeniük a Földet és az emberiséget a démonoktól, akik egyre nagyobb lelkesedéssel látogatják bolygónkat.

A legenda szerint ezer évvel ezelőtt élt Jonathan Shadowhunter, aki -mivel egyre nagyobb tömegekben érkeztek a Földre a démonok- segítséget kért: egy boszorkánymester segítségével megidézte Raziel angyalt. Az angyal összekeverte a saját vérét Jonathanéval, majd megitatta azt a férfival, az első Árnyvadásszal. Így akik ezután ittak a Kehelyből, Árnyvadászok lettek, majd a gyerekeik, és gyereik gyerekei is, minden leszármazottjuk. Az Árnyvadászok belevegyültek a lakosságba. A gyerekeknél, ha csak az egyik szülő volt Árnyvadász, akkor ős is az lett. Hogy miért? Mert mindig az Árnyvadász vér dominál. Minden Árnyvadász a felavatásakor két állandó rúnát kapott: az Angyali erőt (angolul: Angel Power), és a Látás rúnát. Ezek után mindegyik nem állandó, múló hatású rúnát használhatták: gyorsaság, gyógyítás, erő, állóképesség stb. Az Árnyvadászok szövetséget kötöttek az Alvilágiakkal (angolul: Downworlders), vagyis a vámpírokkal, vérfarkasokkal, boszorkányokkal, boszorkánymesterekkel: nem bánthatják sem egymást, sem a mondénokat. Persze mindig van kivétel. Az olyan Alvilágiakat akik bántottak egy Árnyvadászt vagy egy mondént (sima ember) (megszegve ezzel a Szövetséget) megölhették, de ez csak a falka/klánvezérnek vagy az Árnyvadászoknak állt és áll most is a jogában. 

Az Árnyvadászok az Álca segítségével elrejtik magukat, így bár lehet, hogy elmennek egy mondén mellett, az nem veszi észre a tetoválással borított egyéneket. Viszont ha nem bajlódnak az Álcával, látják őket, de Látásra van ahhoz szükség, hogy lássák a rúnákat a bőrükön. Az Intézetet is Álcával rejtik el, az emberek maximum egy szemétdombot láthatnak a helyén.

Mágikus fegyverük a szeráfpenge. Ami csak egy markolat egészen addig, amíg meg nem szólítják egy angyal nevén (pl.: Raziel, Mihály, Gabriel, Ithuriel stb). Tökéletes fegyver démonmészárláshoz.

Démonok, elhagyatottak:

A démonok (Jace (az egyik főszereplő)  elmondása szerint) dimenzióközi paraziták. Rengeteg féle démon van, amit ismernek, azt el is nevezték. Vannak Nagyobb démonok is, akik kevesebben vannak, de nagyon erősek és nehéz őket megölni. Igazából a démonok nem halnak meg. Leszúrják őket ugyan, és bár rángatózva zsugorodnak össze a földön, majd eltűnnek, nem halnak meg. Visszakerülnek abba a dimenzióba ahonnan jöttek, és újra fel kell építeniük a testüket. A démonok anyja Lilith, a legidősebb, és legősibb démon, aki már akkor is létezett amikor a Föld tervezésbe sem volt véve.

Az elhagyatottak régen mondénok, vagyis egyszerű emberek voltak. A rúnákat csak az Árnyvadászok használhatják, mert az angyalvér miatt elég erősek az erő elbírásához. A mondénok belehalnak ha rúna kerül rájuk. Meghalnak ugyan, de élőhalottként élnek majd tovább. Nem tudnak gondolkodni, csak a gyilkoláson jár az eszük, már ha van nekik olyan. Mániákusan követik minden parancsát annak, aki rúnákat rajzolt rájuk. Hamar halnak. Nagyon kevés elhagyatott él a földön, mert az Árnyvadászok tudják, mi a következménye annak, ha mondénra rajzolnak rúnát. Viszont van olyan Árnyvadász is, akinek célja is van ezzel.

Alvilágiak:

Boszorkány mesterek:
boszorkánymesterek, akik úgy is ismertek, mint Lilith Gyermekei, az alvilágiakegy csoportja. Valójában emberek és démonok gyermekei, akik halhatatlanok. Mindnek van valamilyen külső ismertető jegye

Vámpírok:

A vámpírizmus a démonok által behozott fertőzések egyike, de ez nem ölte meg a megfertőzötett, hanem különleges képességel ruházta fel. Igaz, ez a definíció nem igazán illik a vámpírokra. Hogy miért? Mert ahhoz, hogy vámpírrá váljon valaki, meg kell hogy haljon. Miután eltemetik, éjszaka kibújik a sírból, és azonnal rengeteg vért kell innia. A vámpírok (Az Éjszaka Gyermekei) halhatatlanok, gyorsak, még a legpiszkafább tagjuk is simán felemel fél kézzel egy kocsit. Nem léphetnek megszentelt helyekre (pl.: Az Intézet, a templomok stb), ha hisznek Istenben, torkukon ég a szó minden alkalommal amikor ki akarják mondani (pl.: Az Isten szerelmére, Ó Istenem stb). Az idős vámpírok (értsd: néhány ezer évesek) már megtanulták hogyan ehetnek ételt, (vagyis pl húslevest, bort, rántotthúst) de a fiatalabbak (értsd: néhány száz évesek és annál lejjebb) khm... kiokádják. Csak véren élhetnek. Éjszakai életmódot folytatnak, a napon elégnek, kivéve [SPOILER!!!!] Simont, aki napjáró, vagyis nem árt neki a napfény.

A vámpírok ellen a legalkalmasabb fegyver bármi lehet amibe kersztet véstek (persze ha keresztyén a vámpír, ha pl zsidó mást kell belevésniük).

A New York-i vámpírklán feje Raphael Santiago, és az elhagyatott Dumort (jelentése: haláli) hotelben élnek.

Vérfarkasok:

A lükantrópia is démonok által behozott, szintén nem halálos betegség. Harapással terjed, az első átváltozásnál (teliholdkor) az érintett nincs tudatában a cselekvéseinek, vadállatként viselkedik, majd fokozatosan minden átváltozásnál kicsit jobban tudnak uralkodni magukon, végül már ők szabályozzák az alakváltozást. Nyers húst esznek, és két alakot vehetnek fel. Az első a teljes értékű farkas, vagyis teljesen átváltoznak farkassá. A másik ennek a folymatnak a felénél van, még van bennük némi emberi: két lábon járnak, rendesen vannak ujjaik, emberi az arcuk. Csak szőrösebbek, fogasabbak és karmosabbak. Hivatalosabban a Hold Gyermekeinek nevezik őket.

A leghatékonyabb fegyver ellenük az ezüst. Akár por, akár kard, akár tőr: égeti a bőrüket

Egyéb:

Tündérek:

A

tündérek régebb óta vannak a földön mint bárki más. Állítólag démonok és angyalok gyermekei. Az angyalvér külsejükben mutatkozik meg: Gyönyörűek, könnyen elcsavarják az emberek fejét, külsejüket felhasználva remekül manipulálnak. És itt tértünk át a démonvérhez. Külsejük ellenére sunyik, gonoszak, és bár mindenről tudják az igazságot, soha nem adnak egyenes választ. A szótárjukban a talánnak körübelül tízezer jelentése van. A föld alatt a Tündérek Udvarában élnek, vezetőjük a Tündérek Királynője, akinek a neve nem derül ki a történetből.

Annie-chan

A Fairy Tail rúna /Nalu/ Shadowhunters/Where stories live. Discover now