A Fairy Tail rúna /Nalu/ Shadowhunters/

4. rész

Egy kékség rohant valahova. Igen, rohant. Gondolom már kitaláltátok hogy ő bizony Levy. A lány sietett, bár nem volt értelme. Attól félt hogy Lucy követni fogja. Mert ő most oda megy ahol Natsu van. Ámde, mint mondtam, teljesen mindegy hogy fut-e vagy sem. A szőke hajú lány nem követné soha, hisz már kitalálta hogy Levy nem akarja. Lucy soha nem tenné semmit ami Levy rovására menne. Hiszen a kék hajú, egy kicsit még fontosabb is volt neki mint Natsu. Viszont ha mégis utána akarna jönni, simán beérné. Főleg ha mágiát is használ. A kék hajú lány szemeiből könnyek potyogtak.
Natsu, miért teszed ezt Lucy-val?
De nem volt választása. Tartozott Natsunak, így nem segíthetett a majdnem parabataiának. A szíve megszakadt, de nem tehetett semmit. Egy őrangyal kiütve. Lucy-nak egy pártfogoltja maradt aki még segíthet neki. Viszont ő nem is tétlenkedett. De ne siessünk ennyire előre. Levy felsszált egy vonatra. Nem utazott sokat, Magnóliától csupán egy kilóméterre lehetett a hely. Gyorsan letörölte a könnyeit, nem akarta hogy a csapattársai meglássák. Nem akarta hogy az intézmény tagjai meglássák. Nem kellett sokat sétálni hogy meglássa az uticélját. Ugyan lehetetlen, de arra az esetre hogy amennyiben egy mondén Idrisbe keveredne, még álcázó varázs is volt az épületen. Egy mondi csupán egy romnak látná. Levy és a többi Árnyvadász Látott. Az álca rajtuk nem használ. Így hát amikor a kék hajú felnézett, nem egy lepusztult épületet látott, hanem egy kétszintes, óriási házat. Lucy otthonánál ugyan nem volt nagyobb, de még így is minimum ötven ember, jobban mondva Árnyvadász befogadására volt képes. Barna falai voltak, ablakból sem volt hiány. A lány megmarkolta a szeráfpengéjét. Ötlete sem volt hogy miért. Barátok közé ment. Mikor beért, nem nagy meglepetésére, zűrzavar fogadta. Mindenki ordítozott. Egy Cana nevű lány vedelte az alkoholt. Egy tömegverekedés is kialakult. Valószínűleg egy fekete hajú Árnyvadász is mérvadó volt ebben. Név szerint Gray. Ismét összebunyózhatott vele. Ezzel az álnok bajnokkal. Ha Levy rá gondolt, nem tudta eldönteni hogy átkozza vagy álddja. A tömegből egy szőke hajú fiú lépett ki. Sok ügyesség kellett ahhoz hogy kifurakodjon, de ez meg volt benne. Ugyanúgy ahogy a fizikai erő is. És ha Levy ismét azt mondja neki, amit minden vasárnap amikor nincs otthon, használni is fogja azt. Kezdett nagyon elege lenni.
- Szia Levy! Lucy megint szomorú amiatt a gerinctelen féreg miatt?
- Igen! - bólintott komoran Levy. - Én ezt nem bírom tovább. Nem érdekel Natsu, akkor is segítek Lu-channak! Ez így nem mehet tovább. Nem érdekel hogy Natsu anno megmentette az életemet! Többé már nem, mert szépen lassan Lu-chanét emészti fel.
- Igazad van! - bólintott a szőke hajú fiú.
Ezután elüvöltötte magát:
- Elég!
- Huhh, mi történt? - nézett rá Natsu.
- Hogy mi történt?! Hogy mi történt?! Te történtél! Elegem van a kifogásaidból! Pontosan tudod mit teszel, és nem zavar?! Te szívtelen vadállat!Nem gondolod hogy eleget kínoztad? Most azonnal visszamész a húgomhoz és térden csúszva kérsz tőle bocsánatot amiért ezt tetted vele, vagy én ráncigállok oda hozzá! - kiabált rá a rózsaszín hajú fiúra. Elege volt abból amit Natsu tesz a húgával.
A jelenlévő nephillimiek suttogni kezdtek. Laxus begurult. Arcukra döbbenet ült ki. Ő volt az egyik legjobb Árnyvadász, és nem ígér túl sok jót ha magadra haragítod. Ám a rózsaszín hajú bátran állt szembe vele. Egészen eddig megingathatatlan volt szemében annak az igaza, hogy jobban teszi ha távol tartja magát a szőke hajú lánytól. Ám most, hogy realizálta hogy mennyi idő is telt és tudta hogy ettől függetlenül a lány még mindig vár rá, vagy legalábbis megemlékezik róla, kétségek költöztek a szívébe.
- Ne aggódj, Laxus! Elmegyek érte. Még ma este! Úgyis vár rám, nemde?
- Te mocsok! Dühítő hogy tudsz az összes fájdalmáról amit te okozol neki, és még így is képes vagy higgadt maradni!
- A külső, és a belső két külön dolog! - nézett Natsu fagyosan Laxusra. Természetesen megértette a viselkedését, sőt, egyet is értett vele. De Laxus nem tudhatta mit érez ő. Amikor meghallja hogy Lucy már megint miatta kuksol kint az ablakon, megint miatta sír, legszívesebben odarohanna hozzá. De visszatartotta valami. Az a gondolat hogy Lucy-nak segít ha nem látja őt, még akkor is ha ezt a lány még nem érti meg. Úgy volt vele hogy majd idővel... De az Angyal szerelmére már, hiszen négy teljes évig tartotta távol magát tőle! Ha eddig ragaszkodott hozzá, akkor ezután is fog! Akkor jobban teszi, ha nem hagyja hogy Lucy-nak fájjon. Kétejek gyötörték. Már nem tudta hogy mit tegyen, és ebbe kezdett beleőrülni. Na jó, ez erős kifejezés. Ennek ellenére kétségbeesett. Megrémült hogy talán hibázott, és rosszul látta a dolgokat. Ha így történt akkor Lucy négy évig szenvedett miatta, és nem volt értelme annak hogy távol tartsa magától. Akkor, mindegy hogy milyen szándék vezérelte őt, bántotta. Bántotta az ő Lucy-ját. Érezte hogy ha folytatja az önmarcangolást, férfias vagy sem, a könycseppek utat törnek majd maguknak. Azt nem engedheti meg. Nem láthatják őt gyengének. Senki sem! Nem vallotta be Laxusnak, de valójában lehet hogy a saját érdekeit is nézte amikor elhatározta hogy elekrüli a szőke hajú lányt. Úgy volt vele, hogy ő sem ragaszkodhat ennyire Lucy-hoz. Azt tervezte hogy idővel kevésbé fog fájni. Okosabb akart lenni az érzéseinél. De ez nem jött be. Lucy ugyanúgy hiányzott neki, ennyi évvel később is. Még mindig tisztán látta elméjében az akkor 12 éves kislány mosolyát. Akkor Lucy még nem tudta hogy el fognak válni útjaik. Ma este újra látják egymást. Vajon hogy nézhet ki? Az aranyos kislány mára teljesen máshogy fest. Ebben biztos volt. És ismét beléhasított a fájdalom.

Nem láthattam őt felnőni. És ez a saját hibám miatt volt. Luce...

~~~~~~~
Lucy szemszöge:
Ismét az ablakon néztem kifelé elmélyedtem a gondolataimban. Miért tartom meg még mindig ezt a hülye szokást? Miért várok Natsura még mindig? Miért nem bírom elfelejteni őt? Úgy sem jön el értem... Soha nem fog... Akkor pedig mégis miért reménykedek még mindig? Éreztem ahogy sós könnycseppek folytak végig az arcomon. Ahogy halkan szipogva a tájat néztem, egy rohanó árnyat véltem felfedezni benne. Natsu?! Nem ő biztosan nem. Lehet hogy valami baj van?! Felálltam és megmarkoltam a szeráfpengémet.
- Ki van ott? - kérdeztem. Nem jött válasz. Lehet hogy csak képzelődtem. Már úgy is késő van, mennem kéne aludni. Ám mikor ismét kinéztem az ablakon egy fiú alakját pillantottam meg. Ahogyan megpillantottam, egyből felismertem. Rózsaszín tincsei és zöld szeme árulkodóak voltak . Lehet hogy hülyeség, de kiszóltam az ablakból. Halkan és határozatlanul csengett a hangom.
- Álmodom, ugye? Natsu?
A könnyeim ismét utat törtek maguknak. Miért kínzol még álmomban is?
- Sh, Luce, ne sírj! - suttogta nekem majd ujjával letörölte a könnyeimet. Akkor tudatosult bennem hogy nem álmodok, itt van! Natsu Dragneel itt van! A döbbenet az öröm a harag és a szomorúság is egyszerre nehezedett rám.
- Natsu, te rohadék! - suttogtam elhalóan, majd szorosan átöleltem.Ő pedig visszaölelt.

Külső szemszög:
Natsu döbbenten ölelte vissza a szőke hajú szépségét. Minduntalan az járt a fejében, hogy milyen gyönyörű is lett Luce. Nem tudott betelni a látvánnyal. De tudta hogy most nem szabad ezzel foglalkoznia.
- Lucy, ne sírj! - suttogta a lány fülébe lágy hangon. - Ne sírj!
A lány még szorosabban ölelte. Mikor megnyogodott Natsu eltolta magától és mélyen a szemébe nézett:
- Luce, meg kell hogy kérdezzék valami fontosat tőled!

Lucy szemszöge:

Elkomolyodtam. Mi lehet az?
- Tudom, hogy most valószínűleg nagyon utálsz. De... El jössz velem az intézményünkbe?
- Micsoda? - kérdeztem vissza, és arcomra döbbenet ült ki.
- Nem miattam kérem, hidd el! De sokat fejlődhetnél... és ott nem hátráltatna Jude.
- Ez nagyon hirtelen jött... - szóltam bizonytalanul. Fáradt voltam ahhoz hogy rendesen végiggondoltam a dolgokat. Nem, egy Árnyvadász sosem fáradt... Inkább csak túl sok volt ez egyszerre.
- Luce... Hidd el hogy sokkal jobb lesz neked ott... Mindenki nagyon kedves és Levy meg Laxus is ott van! - nézett rá vigyorogva.
- Laxus is?
- Ja. - bólintott. - Akkor velem jössz, Luce?
- Legyen. - adtam be a derekam. - Őszintén remélem hogy nem bánom meg. Te is tudod hogy ha én egyszer elmegyek nem jöhetnek vissza...
- Nem fogod, megígérem. Ígérem hogy jóvá teszem amit elrontottam.

~~~~~~~
Egy óra telt el azóta hogy elfogadtam Natsu ajánlatát. Nem szeretek itt lenni, tehát nincs sok veszíteni valóm... Maximum apám haragja. Mindent bepakoltam és elraktam az összes tulajdonomban lévő ékkövet. Megragadtam az összes fegyveremet a hátizsákba, kivéve a szeráfpengémet. Azt mindig magamnál tartom. Sajnos nem vihettem magammal sok dolgot, hiszen a tetőről fogunk leugrani. Ott nem hurcinbálok bőröndöt.
- Kész vagy?- kérdezte Natsu.
- Igen. - bólintottam.
- Hé, Lucy! Bátraké a szerencse! - villantott felém egy mosolyt. Hiányzott. Rettentően.
Kimentünk. Útközben (már a járdán sétálva) beszélgettünk.
- És kik vannak a csoportodba, vagy mi? - kérdeztem mosolyogva.
-Gray, Jellal, Laxus, Lisanna. Egy csomó jó arc. Majd megismered őket. - válaszolta. Feltűnt hogy ez a bizonyos Lisanna volt az egyetlen lány a felsoroltak között. Csak nem...? Mindegy, megkérdezem!
- Lisanna a menyasszonyod?- néztem rá. Tisztában voltam vele hogy Natsunak nemsokára házasodni a kell. Az Árnyvadászok hamar alapítanak családot, mert nem tudják mikor halnak meg. Veszélyes munka a démonölés.
- Nem! - nevezte el magát. - Lisanna kedves és szép, de mi csak barátok vagyunk!
- Értem! - válaszoltam. Megnyugodtam. Hogy miért? Fogalmam sincs.
- És, hogy halad az edzés? - kérdezte. Én egyből elszomorodtam.
- Miért csinálsz úgy mintha nem tudnád? - suttogtam magam elé.
- Tessék, Luce? - kérdezte.
- Miért csinálsz úgy mintha nem tudnád? Miért?!- ismételten meg a kérdést, szinte már kiabálva. Ismét könnyek szöktek a szemembe. Meg kell kérdeznem a legaggasztóbb dolgot. Nincs hátra arc, nem bírom tovább ki válasz nélkül. Halkabban folytattam. Egyenesen a szemébe néztem. - Miért zártál ki az életedből?
Miért zártál ki az életedből, Natsu?

Sziasztok! Örültök neki hogy péntek előtt itt a rész? Remélem hogy igen! A véleményetekre ismét kíváncsi vagyok!
Annie-chan