𝕸 𝖎 𝖘 𝖈 𝖍 𝖎 𝖊 𝖛 𝖔 𝖚 𝖘 𝖒 𝖎 𝖓 𝖉 𝖘

𝔭𝔯𝔬𝔩𝔬𝔤𝔲𝔢

ᴸᴼᴷᴵ

A nap élesen tűzött be a könyvtár ablakán, így a helyiséget kivételesen természetes fény világította meg. Összehúztam a szemöldököm, hiszen sötéthez szokott szememet bántotta a fény. Megfogtam a könyveimet, amiket épp tanulmányoztam, és átültem egy sötétebb helyre. Nagyot szippantottam a régi-könyv illatból, majd lassan kilélegeztem.
Mivel elkezdődött a jó idő, ideje volt bevonulnom a könyvtárba a napsütés elől. Lassan már egy hete itt élek, igaz, a nyár hivatalosan csak ma kezdődött.
Úgy egy óra múlva félbeszakított a gyomrom korgása. Óvatosan letettem a régi kéziratot, majd kisiettem keresni valami harapnivalót. Kint hunyorítanom kellett, hiszen utáltam, ha a szemembe süt a nap. Sietős léptekkel haladtam át a díszes tornácon, és már bántam, hogy annyi göncöt felvettem reggel, hiszen csak egy laza sétától is verejtékezni kezdtem, olyan meleg volt.
Mielőtt beléptem volna a gazdagon díszített ajtón, ami a konyhába vezetett, az én drága, szőke bátyám az utamba került.
- Hát te? - kérdeztem teljesen rosszindulat nélkül, habár Thor pillanatnyi ijedtsége arról árulkodott, hogy a fejem felvettem a lenéző arckifejezést.
- Szükség lenne rád, öcsém. - kedte szokásosan. - Történt valami... Nos, egy elég kellemetlen eset.
Rám nézett várva valamiféle választ tőlem, de én még mindig nem tudtam, hogy mégis nekik miért is lenne szükségük rám.
- Miről van szó? - kérdeztem.
- Érkezett valaki a Szivárvány-híddal. A lány nincs magánál, és a gyógyítók nem tudják megmagyarázni, hogy mi lehet a baja. - Thor nagy levegőt vett. -Attól félnek, hogy...
- Elvarázsolták...- fejeztem be suttogva a mondatot.
Most már értettem, hogy miért akadt ki Thor. Ha valaki egy elvarázsolt embert küld Asgardba a Bifrosttel, akkor azt nem igazán lehet máshogy érteni, mint egy hadüzenetet.
Elindultam a Szivárvány-híd irányába.
- Az ispotályban van. - szólt Thor, mire én némán irányt változtattam.
Persze magamban legbelül forrongtam, hiszen a legveszélyesebb, amit egy elvarázsolt emberrel tenni lehet, az az, ha beviszed a házadba. Jobban tették volna, ha a Szivárvány-hídról egyenesen belelökik a tengerbe.
A lépteim vészjóslóan visszhangoztak a márványpadlós folyosókon. Siettem, hogy fenntartsam azt a látszatot, hogy érdekel ez az egész.
Az ispotály előtt egy kisebb tömeg gyűlt össze, mind az ajtó előtt várakozva.
- Menjenek már arrébb, amíg meg nem törik a varázslatot, úgyse fog semmi sem történni! - kiáltottam idegesen, mivel többszöri próbálkozás után sem akartak utat engedni nekem. A nép végre magára talált, és beengedték hercegüket a helyiségbe.
Nem kellett sokat keresgélnem a szememmel, hogy hol a lány, hiszen az összes gyógyító egy ágynál sürgölődött. Odaléptem, és némán intettem, hogy menjenek távolabb.
És akkor megláttam a lányt. Nem volt kifejezetten szép, de így mozdulatlanul mintha mégis lett volna benne valami rendkívüli. Enyhén szeplős arcát mogyorószínű, kócos hullámokba rendeződő haj keretezte. A teste többi részét a gyógyítók által ráborított lepedő fedte, de nem éreztem volna illendőnek azt, hogy ennyi ember előtt lehúzzam a lányról a vékony anyagot, pedig kedvem az lett volna hozzá.
Finoman megfogtam a lány ernyedten lógó kezét, amin kitapintottam a szívverését. Meglepően lassan vert a szíve.
Két ujjamat a lány jobb tenyerébe tettem, majd elkezdtem mormolni a feloldó varázsigét. Egy-két perc után éreznem kellett volna a képzeletbeli láncok meglazulását, de itt mintha azok csak egyre jobban szorították volna a lány testét. Tovább folytattam a gyanús jelek ellenére, azonban a műveletet félbeszakította az éles fájdalom, ami az egész bal karomat a két ujjam hegyétől a vállamig körbefonta. Felszisszentem, majd elrántottam a tüzesen sajgó kezem a lány tenyerétől.
A bal karomat nem éreztem, de tartoztam valami magyarázattal a körülöttünk álló gyógyítóknak, így figyelmen kívül kellett hagynom.
- Nemigen találkoztam még ilyen varázslattal. - Nagy levegőt vettem, hogy ne érezzem az újra visszatérő fájdalmat. - Amint elkezdtem volna feloldani, a mágia mintha inkább csak egyre erősebb lett volna a lányon.
A gyógyítók aggódva nézték a lányt, de azt persze egyikük se vette észre, hogy a bal karom szinte lángol az egyre erősebb fájdalomtól. Némán felálltam. Mielőtt elhagytam volna a termet, megfordultam.
- Holnap visszajövök. - szóltam parancsoló hangon. - Senki nem merészeljen hozzányúlni.
Amint kényelembe helyeztem magam a lakosztályomban, alávetettem magam a frissen sebesült karom gyógyításának. Most már egyre jobban éreztem vele, ami viszont azt jelentette, hogy a fájdalom is kezdett egyre elviselhetetlenebb lenni. Éltem már át rosszabbakat is, de a varázslat általi sérülésekkel mindig vigyázni kell.
Félkézzel lekaptam magamról az ingemet, majd az asztalomhoz ültem, hogy a napfény valamiben kivételesen segítsen. Áttanulmányoztam a karom, de külső sérülést nem láttam rajta. A hüvelykujjamat rátettem a csuklómra, majd szép lassan elkezdtem fölfelé húzni a karomon, miközben a gyógyító varázsigéket szavaltam.
Régóta nem varázsoltan ezzel a módszerrel, de biztonságosabbnak tűnt a régieknél maradni.
Az ige nem használt semennyit. Választékosan káromkodtam, majd törni kezdtem a fejem, hogy mit csinálhatnék még. Eszembe jutottak azok a varázsigék, amiket még Frigga tanított nekem egészen kicsi koromban. Arra használtuk őket, hogy betegségeket, illetve más ártó dolgokat kiűzzünk a szervezetünkből. Nagyon ósdinak és gyerekesnek tűnt a megoldás, de mivel ez volt az egyetlen épkézláb ötlet, ami az eszembe jutott, úgyhogy kénytelen voltam ezzel beérni.
A varázslat bevált, egy órával később az ágymban fekve szinte már semmit nem éreztem a kezdeti fájdalomból. Elmosolyodtam, mert eszembe jutott, hogy anno mennyi gondom volt ennek a varázslatnak a megtanulásával. Most az egyszer hálás voltam Friggának, hogy megtanított egy szerintem teljesen értelmetlen dolgot.
Lehunytam a szemem, majd fájdalom mentesen álmodtam.